dunszt.sk

kultmag

Amikor felüti fejét a hattyúnyakú görény

Tavaly ősz óta foglalkoztatja a vajdasági magyar irodalom szereplőit, hogy miként fogja átrajzolni a döcögősen ugyan, de kellő megszokottsággal zajló irodalmi élet erőviszonyait egy új szereplő felbukkanása. Az Előretolt Helyőrség (EH) vajdasági különszámának megjelenése valósággal felrázta a kiadókat és irodalmi egyesületeket. Ezért az idén tízéves fennállását ünneplő Híd Kör Egyesület több hónapnyi bizonytalanság után kerekasztal-beszélgetésre invitálta az érintetteket, hogy konstruktív válaszokat keressenek az őket érintő kérdésekre, és diskurzust kezdeményezzenek az aggályaik eloszlatására.

Harmadik napja zajlott a vajdasági Kishegyesen a Dombos Fest, illetve a fesztivál kísérőrendezvényeként hagyományosan megtartott irodalmi fesztivál, a Dombos Remix. Tucatnyi könyvbemutató, pódiumbeszélgetés és egy Dombos Visual kiállításmegnyitó volt a résztvevők háta mögött, amikor 2019. július 13-án a Dombos Wine Clubban kisebb szünet után mindenki megtalálta a helyét az asztaloknál, és elcsendesedett a közönség, hogy meghallgassa a Változó irodalmi terek a Vajdaságban című kerekasztal-beszélgetést. Az esten több irodalmi műhely is jelen volt: Virág Gábor az újvidéki Forum Könyvkiadó Intézet igazgatója, Dévavári Beszédes Valéria a szabadkai Életjel Kiadó vezetője, Beszédes István a zentai zEtna Kiadó vezetője, Patócs László a Híd folyóirat főszerkesztője, Dancsó Andrea a Híd Kör Egyesület elnöke, valamint Celler Kiss Tamás a szenttamási Gion Nándor Emlékház képviseletében. Ugyanakkor a meghívás ellenére többeket is nélkülözni kellett a beszélgetésről. Akinek a neve távollétében is többször felmerült, az Gruik Ibolya volt, az EH vajdasági főszerkesztője, aki nehezményezte, hogy „a szervezők hibájából késve érkezett meg számára a meghívó”, ezért nem tudott részt venni a kerekasztalon.

A képen látható személyek balról jobbra: Celler Kiss Tamás, a Gion Nándor Emlékház képviselője, Beszédes István, a zEtna Kiadó vezetője, Dévavári Beszédes Valéria, az Életjel Kiadó vezetője, Virág Gábor, a Forum Könyvkiadó Intézet igazgatója, Dancsó Andrea, a Had Kör Egyesület elnöke, Berényi Emőke, irodalomkritikus, szerkesztő, az est moderátora és Patócs László, a Híd folyóirat főszerkesztője

Jóllehet az est moderátora, Berényi Emőke szerkesztő, irodalomkritikus mindjárt az első kérdésével arra kereste a választ, hogy a fogyatkozó népességszámmal párhuzamosan szűkülő kulturális, azon belül irodalmi terek okán szoktak-e apokaliptikus képeket vizionálni a beszélgetők, és egyáltalán valósak-e ezek a veszélyforrások, az első válaszok mégis inkább tágabb kontextusba helyezték a mai állapotokat. A szerény körülmények között dolgozó irodalmi szervezetek több-kevesebb elégedetlenséggel sommázták a működésüket biztosító garasokat. A művészetek a valóságunknak olyan leírásait adják, amelyek mindannyiunk számára fontosak és előremutatóak. Közönségüket tekintve viszont csak vékony réteget szólítanak meg, ezért a magaskultúra intézményeitől nem várható el, hogy a piacból tartsák fenn magukat. Az állami szervek kötelessége, hogy biztosítsák a működésükhöz szükséges eszközöket, kisebbségi létben pedig hatványozottan fontos, hogy címkézés és bélyeg nélkül tegyék ezt.

A bélyegekről az irodalompolitikára terelődött a szó. Illyés Gyula a hattyúnyakú görény feltűnésének nevezte ezt a jelenséget – emlékeztetett Berényi. Mivel az ösztöndíjak és a pályázati pénzek nagyobbik része Magyarországról érkezik, ezért az ottani politikai változások kihatnak a vajdasági irodalom sorsára is. Ez a gyarmati állapot sokszor azt eredményezi, hogy a tudomásunk nélkül, vagy a fejünk felett hoznak meg döntéseket. Azt például egy MTI közleményből kellett megtudnia a vajdasági irodalmi élet szereplőinek, hogy június 4-én, a nemzeti összetartozás napján, Széphalmon, a Magyar Nyelv Múzeumában együttműködési megállapodást írt alá a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) vezetője, Demeter Szilárd a külhoni magyar írószervezetek képviselőivel, köztük a vajdasági régió képviseletében Gruik Ibolyával. Az együttműködés lényege, hogy a Kárpát-medencei magyar irodalmat érintő problémák megoldására létrehozzák a Petőfi Irodalmi Ügynökséget, mely 2020 és 2022 között kiemelt támogatásokkal biztosítaná a magyar irodalom olvasókhoz való eljutását. Ez önmagában szép kezdeményezés, azonban a körülmények, amelyek között létrejött, annál vitathatóbbak.

Miközben a széphalmi eseményt Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor jelenléte legitimálta, a vajdasági kiadók, írószervezetek mit sem tudtak erről az alkalomról.

Jóllehet konkrétumok azóta sem derültek ki az együttműködés részleteiről, a NER logikája arra enged következtetni, hogy szisztematizálni készülnek azokat az egységeket, melyek mentén a magyar irodalmi élet harminc éve szerveződik. Ami azért problémás, mert a politika és az irodalom esetében alapvetően két különböző beszédmódról van szó. A politikának mindig azt kell mondania, hogy minden nagyon szép és jó, az irodalom pedig pont az ellenkező válaszokat fogalmazza meg.

A legfőbb gond maga az információhiány, hiszen még az irodalmi élet szervezőinek is nyomozniuk kell ahhoz, hogy feltérképezzék a tényállást. MTI-s forrásokra hivatkozva több sajtóorgánum is megjelentette azt a közleményt, amely a PIM és külhoni magyar irodalmi szervezetek együttműködéséről tudósított. Arra csak a dunszt.sk elemzése és a transindex.ro cikke tett kísérletet, hogy a szűkszavú MTI közleményen túl részletesebben is körbejárja a témát. A Vajdaságban ez a kerekasztal-beszélgetés volt az első kezdeményezés, melyet azzal a céllal szerveztek meg, hogy válaszokra bírja az EH helyi képviselőit, de a főszerkesztő távolmaradásával ez nem járt sikerrel.

Az EH vajdasági megjelenését több szempontból is problémásnak látták a felszólalók. A többi között nehezményezték, hogy az első lapszám szinte teljes titokban készült, hogy a megjelenésének körülményei eleve politikai felhangot adtak a lapnak, emiatt többen is elutasították a felkérést, a szerkesztők ugyanakkor lakmuszpapírnak tekintették, ki fogadta el a publikálás lehetőségét, és ki nem. Felhívták a figyelmet arra az ellentmondásra is, hogy a szerkesztők kihangsúlyozták, nem szeretnének közéleti témákról olvasni az EH-ban, holott a lapterjesztés fórumának egy közéleti napilapot, a Magyar Szót választottak. Az sem egyértelmű, mi szükség volt erre a kiadványra a napilap harmadik irodalmi mellékleteként, az Üveggolyó és a Kilátó mellett, hiszen köztudomású, milyen nehéz fenntartani ezeket, a Magyar Nemzeti Tanács kulturális stratégiája pedig egy szóval sem említi az új mellékletet.

Patócs szerint mindettől függetlenül személyes döntésnek kell lennie, hogy valaki publikál-e az EH-ban. Egy, a pályája előtt álló 19-20 éves gyereknek azt mondani, hogy ne fogadjon el tőlük pénzt, ugyanolyan abszurd, mint Demeternek az a kijelentése, hogy eddig két kiadó (vélhetően a Magvető és a Jelenkor) döntötte el, kiből váljon író, ezért a jövőben az írószervezet dönt. Szerinte ezt az abszurditást támasztja alá Virág Gábor örökérvényű igazsága is, mely szerint „Nagy író még soha nem maradt felfedezetlen”.

Tavaly október 20-án, amikor az EH első száma is megjelent, Szivácon, a Szenteleki napokon látni lehetett egy nagyon erős megütközést mindenki arcán, azokén is, akik ellentétes szekértáborba tartoztak. Virág Gábor szimbolikus érvényűnek érezte az időzítést, hiszen Szenteleki Kornél, ez a sziváci orvos, az egész életét a vajdasági magyar irodalom éltetésének szentelte, és azzal, hogy most politikai hatásra ismét „egységes” lett a magyar irodalom, a róla való megemlékezés is okafogyottá vált.

A vajdasági magyar irodalmi közeg sohasem volt egységes, mindig voltak gyanakvó tekintetek egymás között, a párbeszéd igénye viszont – ahogyan arról a kerekasztalon való részvételük is tanúskodott – a többségben mégis megfogalmazódott. Ezért is volt annyira feltűnő a másik pólus hiánya. Bár Gruik Ibolya nem jött el a beszélgetésre, a szervezők megkeresésére levélben válaszolt, amelyben a párbeszéd igényére reagálva kifejtette: „Erre a kérdésre a vajdasági EH indulásától megpróbált választ adni. Igaz ugyan, hogy nem párbeszédre törekedtünk, hanem együttműködésre. Mert meggyőződésük, hogy az irodalomban elsősorban szövegeknek kell párbeszédben lenniük egymással, és mindent el kell követni annak érdekében, hogy a szövegek, irodalmi alkotások a lehető legszélesebb olvasói réteghez eljussanak.” A közönség soraiból élces nevetés jelezte, mennyire eltérő fogalma van a jelen lévőknek a párbeszédről. Egy olyan csekély lélekszámú közösségben, mint amilyen a vajdasági magyarság, és azon belül az irodalmi közeg, amely már így is számos exodust élt túl, különösen drámaian hat, hogy az EH megjelenésével egy újabb törésvonal látszik kirajzolódni az irodalmi élet szereplői között. A törésvonal összetoldásának vagy mélyítésének a felelőssége pedig innentől kezdve mindenkit egyaránt terhel.

Fotók: Komáromi Dóra