dunszt.sk

kultmag

Kosztolányi Pacsirtája a Magyar Színházban

Rancsó Dezső, Bede-Fazekas Anna, Haumann Máté és Péteri Lilla eh. főszereplésével, december 14-én mutatja be a Magyar Színház Kosztolányi Dezső Pacsirtáját.

Kosztolányi regényéből Ranódy László rendezett máig érvényes filmet (1963), a mostani színpadi adaptáció pedig úgy épít a film emlékére, hogy még személyesebbre, intimebbre hangolja a Vajkay házaspár hirtelen megváltozott életét. 

Fotó: Havas Györgyi

Pacsirta csúnya, sótlan vénlány, aki a beszélőnevű Sárszegen él a szüleivel, és életének nagyjából egyetlen értelmeként terrorizálja őket. Ez nem nehéz, mivel a szülei lelkiismeret furdalásból imádják Pacsirtát. Úgy tudják, hogy boldogok és elégedettek az életükkel, és talán sosem lennének egymással őszinték, ha Pacsirta nem utazna el. 

A Vajkay házaspár azért küldi el Pacsirtát a rokonokhoz, mert abban bíznak, hogy a csúnya lányukat végre sikerül férjhez adniuk. És ez az egy hét Pacsirta nélkül elég is arra, hogy a házaspár élete hirtelen megváltozzon: megérzik, hogy kiszabadulhatnának a magukra kényszerített börtönből.   De Pacsirta természetesen visszatér, és a házaspárnak jutott kis szabadság éppen csak arra elég, hogy felismerjék a lehetőségeiket, de már ne legyenek képesek változtatni. A három rab – Pacsirta, Vajkay és Vajkayné – börtönajtaja bezáródik. Fogva tartják egymást.

Videó: Rick Zsófi

Ez az előadás többek között életünk zsákutcáiról is szól, amelyekből nem tudunk, vagy nem vagyunk képesek kifarolni. Néha az akaratunk hiányzik, néha a bűntudatunk nem enged, gyakran a gyávaságunk. A felelősség is teher és feláldozni magunkat a családért gyakran önáltatásnak tűnik.  
Választhat-e bárki másik életet és akkor hova tegye a mostanit? Azt ki fogja tovább élni?

Az előadás rendezője Paczolay Béla, akinek a nevéhez a nagy sikerű Kalandorok (2008) című film fűződik.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket