dunszt.sk

kultmag

Megjelent a Qualitons új lemeze

A 11 éves, sajátos funk-rock-experimentális stílusban zenélő The Qualitons körül mostanában izzik a levegő. Az Echoes Calling c. lemezüket a kritikusok 2018 legjobb albumának nevezték. Az album dalai rendszeres rotációban szerepeltek a Seattle-i székhelyű KEXP rádió lejátszási listáján. Ennek köszönhetően első magyar zenekarként meghívást kaptak és élőben játszottak a szakma által nagyra tartott és elismert amerikai rádióban. Az idei Fonogram díjátadón megkapták a tavalyi év legjobb Hazai alternatív / indie-rock kategória díját is.

Az új, KEXEK című ötszámos anyag a 60-as évek végének rendkívül izgalmas, de a rendszer által ellehetetlenített, s így méltatlanul elfeledett Kex zenekar előtt tiszteleg. Az új albumon szereplő Zöld-sárga című dal idén lényegében az egész világot bejárta, hiszen a zenekar ezzel a magyar nyelvű feldolgozással kezdte a KEXP-s fellépését.

A közönség a dalokat december 29-én, vasárnap, egy duplakoncerten hallhatja majd először élőben – mindkét előadásra hetekkel előre minden jegy elkelt. Majd januárban az egyik legrangosabb showcase fesztiválon, a holland Eurosonic-on mutatkoznak be, februárban pedig Ljubljanában a MENT fesztiválon lépnek fel a srácok. 

Fotók: The Qualitons

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket