dunszt.sk

kultmag

Alvázmosás; Csandragupta éjszakái

Alvázmosás

A barátság is pusztán idő kérdése, a bemocskolódás
elkerülhetetlen, akár a szekunder szégyenérzet
a veszteség miatt, amit mások ventillációjától érzel,
sajátod is lehetne, a karosszériád szélére rakódott
apró-cseprő sarak és váladékok, emlékek szóhasználatokról:
a ventilláció mindig veszteséget termel, valami mindig el-
vagy megszakad – alvázmosás, mondod ilyenkor magadnak,
elindulsz vagy leparkolsz, legalább tiszta légy, lesúrolod magad,
a barátság is kophat az idővel, azt is jó megolajozni,
befújni korrózióvédővel néha, mikor milyen
rejtett üregekből csurran vagy fúvódik ki kosz,
és úgysem lehet mind megtartani: vagy tiszta vagy,
vagy nem, legalább valami egyensúly felé irányulj,
mondod ilyenkor magadnak, elindulsz vagy leparkolsz,
lesúrolod vagy bemocskolod magad.

Csandragupta éjszakái

Nyugat-Bengálban korán sötétedik:
Nyugat-Bengáltól ellopták a fényt,
a naplemente párába hanyatlik
Nyugat-Bengálban, az országok, a birodalmak
keleti végein az óra épp annyit mutat,
mint a nyugati végeken,

egy másik idősíkon, sokkal távolabbra innen
Csandragupta felkel, kinéz délkeletre nyíló ablakán
a csillagokkal telt sötétbe, birodalma keleti végein
a Gangesz most is az óceán felé siet, gondolja,

egy tetőtéri bárban, a nyolcadikról figyeljük,
székünkbe kapaszkodva, ahogy felszáll a Hold,
aztán ismét egy hely meg még egy másik klub
közt imbolygunk a lámpák alatt, az utcaszinten,
a sofőr mind újabb kapuknál tesz ki minket

Csandragupta nem iszik alkoholt, most vágyakozva
gondol a tigrisekkel telt dzsungelekre, miket
maga is pusztított két kezével, hogy még nagyobbra
nőjön birodalma, még több út legyen mindenfelé,
teljessé legyen Pataliputra – ez marad majd énutánam,
gondolja, öltözékét a sarokba dobja,

a turbulencia diszkrét bája, mondhatnám
távozóban, megint egy székbe kapaszkodva
kora reggel, a nap kivillan, jóval később
fog lemenni, a nyugati végeken, amerre tartunk,
egy másik országba, másik birodalomba.

Fotó: Nagy Hajnal Csilla