Panasz a hallgatásban; Hasonmások; Visszhangzó szerkezet; Koppanás után

Panasz a hallgatásban

Rettegés bozótja, láva szilárdult rojtja,
nem ismerni rá a rajban égő állatokra.

Egy kék golyó változatlan fetrengése
a kozmikus sötétben. Ragyogó árja,
sújtó csuszamlása magába oldja
szigetnyi flórák és faunák ciklusait,
leomlott városok fényszennyezését,
egymáshoz érő testek akusztikáját.

A mocsarak széthasadt régi törzseit
és a porcok elmaradt roppanását
dermedt láva őrzi meg, senkinek.

Felperzselt szőrszálak régi testeken,
a múlttal elszámoló természet szaga.

Nemtelen építmények sziluettje
a füstön átderengő napsütésben,
lüktető hasuk az égre mered.

Kifakadnak a hitetlen táj sebei,
e mindent látó gépek.

Hasonmások

Nem ellentéte életnek törlés,
már nem jelképe a halálnak,
száraz ujjak merülnek beléd,
de fájra sem mozdul a nyak.

A nézőket gézbe csomagolják,
mészporral fehérítik arcod,
azt hiszed, csak próba az egész,
de nem hagyod abba a tapsot.

Visszhangzó szerkezet

Kikopognak belőled az emlékek,
ha valami elhúzódik, istennek csúfolod,
és a formákat ismételgeted görcsösen,
amíg engedi az erősebb közeg.

Koppanás után

Mit jelent egy földre esett fészek,
elcsukló imában kódolatlan lényeg.
Mikroműanyag a száj sötétjében.