Azért adok sokat, nehogy azt hidd, sajnálom

Esztétikai és etikai kifogásokról

Amikor néhány évvel ezelőtt létrejött a (sokáig KGST-nek keresztelt, de mostanra már legtöbbünk által pontosan megjegyzett) KMTG, és megalakult az Előretolt Helyőrség Íróiskola, akkor egy emberként borzadtunk el attól, hogy azonos címmel irodalmi újságot is indítottak, ráadásul ingyenes, mert mindenkinek bedobják a postaládájába, aki a regionális lapokra előfizet. A tolakodó önérvényesítés több hasonló közösségi borzongásra adott alkalmat azóta, legutóbb a PIM új ösztöndíja miatt, amely a tavaly elhunyt Térey Jánosról kapta a nevét, és szorosan kapcsolódik Demeter Szilárdhoz, és díjazottként Orbán János Déneshez is. Az Előretolt Helyőrség újságról főleg az elnevezés miatt esett szó az elmúlt években, ami jelzi azt a – cinikusnak is nevezhető – szakmai álláspontot, hogy ez a lap nincs a polcon – politikai okokból.

A Térey-díj kapcsán többen is úgy gondoljuk, hogy az elnevezés nem szerencsés, és problémákhoz vezethet amiatt, hogy bizonyos problémákat képes eltakarni. Erről kevesebb szó esett eddig, pedig a díj megalapításakor, 2019 őszén, már lehetett sejteni, hogy vitatott lesz. A Litera év végi körkérdésében Selyem Zsuzsa is a Térey-díj létrejöttét nevezte meg arra a kérdésre válaszolva, hogy mi volt a legaggasztóbb a kulturális életben 2019-ben (és közvetetten Bárány Tibor is ehhez kapcsolható aggodalmairól ad számot. Megalapozott volt az aggodalom, hiszen a díj bejelentésekor született írások felidézték Demeter irodalmi erőközpont vízióját, vagyis az „új PIM”-et.

Az online Élet és Irodalom előtti idők nosztalgiájából, és azért, hogy elolvassam belőle Szijj Ferenc írását a Térey-díjról, vettem egy ÉS-t. Utána jutott eszembe, hogy elolvashattam volna a neten is, hiszen általában ezt csinálom péntekenként, igaz, csak a próza-, vers- és kritikarovatokat görgetem általában. Mielőtt kinyithattam volna a Szijj-szövegnél, váratlanul alkalmam nyílt rá, hogy kezembe fogjak egy Előretolt Helyőrséget, ami olyan ritkaságnak számít, mint a tévénézés. Fogadok – mondjuk egyéves előfizetés árában –, hogy nemcsak nekem, hanem több online ÉS-olvasónak is. Hiába dobják be ingyen, online egyelőre nem elérhető a KMTG lapja. Titkos, de kötelező! Arra szoktam gondolni, hogy vajon milyen hamar kerül a szemetesbe az EH, ha nem is Orbán János Dénes személye, és az általa megtestesített korrupt irodalomintézményi működés miatt történik, hanem praktikus okokból.

Ez történt az elmúlt években nálam is. Egy kedves ismerősömtől időnként megkaptam néhány EH-t, mert tudja, hogy irodalommal foglalkozom és félretette nekem. Minden héten, amikor belenézett a postaládájába, én jutottam az eszébe. A helyzet volt annyira bizarr, hogy ne utasítsam vissza ezeket a figyelmességeket, és amikor átadta őket, inkább nem tisztáztam előtte a véleményem, és belegyűrtem a táskámba. Lehet, hogy ő is azért adja nekem, mert akkor nem neki kell kidobnia? Miközben a szemetes felett elengedtem a félbe, negyedbe hajtott vékony lapot, arra gondoltam, nehogy valaki véletlenül észrevegye, ezért nyilvános helyen nem is dobtam ki soha, előbb mindig hazavittem.

Először nyitom ki az Előretolt Helyőrséget azzal a céllal, hogy beleolvassak, titokban vállon veregetem magam: ezután érvényesebben szidhatom és szánhatom ezt a kiadványt. Korábban is olvastam belőle, de a címlap vezérvers rovatáig jutottam csak. Lapozgatás közben felbukkan Karinthy Frigyes verse, a Nihil. Szeretem ezt a verset. Az újraközlést a kisajátítás gesztusaként is olvashatjuk – ahogyan az Előretolt Helyőrség elnevezés tárgyalásakor is ez vált a legnyomósabb ellenérvvé –, mert mi ezt a verset szeretjük. De ki az a mi? Ha eddig nem bizonytalanodtunk volna el abban, hogy mit értünk az alatt, hogy „mi”, akkor a Térey-díj miatt kényszerülünk arra, hogy rákérdezzünk a kategória érvényességére.

A KMTG működésével szembeni etikai kifogások miatt vált esztétikailag is kifogásolhatóvá az EH. Azzal, hogy az Előretolt Helyőrség nincs fenn a polcon, konzerválunk egy véleményt valamiről, ami többéves történettel rendelkezik, anélkül, hogy tájékozódnánk vele kapcsolatban, és ezzel szerzőire is automatikusan kiterjesztjük az elutasítást. A szerzők és a háttérintézmény egymással való felcserélése, illetve az érvényesség etikai és esztétikai feltételeinek egymásra utaltsága tükröződik a Térey-ösztöndíj körüli nyilatkozatokban. Többször esik szó díjazottak és jelöltek névsoráról, mint a díj (és a PIM) bírálatáról. Természetesen azt is kiolvashatjuk ebből, hogy előbbin keresztül esik szó az utóbbiról. Azonban a morális dilemmák megfogalmazása nem helyettesítheti a strukturális anomáliákról való beszédet.

Szijj Ferenc ír az ÉS-ben egy másik háttérbe szorult dologról. Van itt egy olyan társaság, akik visszautasították a jelölésüket, a Térey-ösztöndíj ellen tiltakozva. Azért is kéne ennek nagyobb teret szánni a nyilvánosságban, mert amikor ez a tiltakozás történt, még nem álltak rendelkezésre nevek, és így az üzenet egyértelműen a KMTG-vel összefonódó PIM-nek, a Térey-ösztöndíj egyik fő aktorának, Demeter Szilárdnak, valamint a díjjal együttműködő valamennyi írószervezetnek szólt.

Az, hogy több nyilatkozat is született, amely az egyéni döntés szabadságára hivatkozva hárítja el a Térey-ösztöndíj politikai megvitatását, tovább nehezíti a párbeszéd kialakulását, mert elhárítják a számukra kijelölt beszédpozíciót. Mi sem támasztja alá ezt jobban, mint ami az Előretolt Helyőrséggel történt. Amikor pár napja a kezembe vettem, és hirtelen ötlettől vezérelve kitettem fészbuk-történetbe, nevetős szmájlik érkeztek. Németh Zoltán azt mondja, hogy a Térey János neve miatt megelőlegezett bizalma a díj felé a nyertesek kihirdetésekor alaposan megrendült, „még akkor is, ha az ösztöndíjban részesülők 60-70%-ának a helye megkérdőjelezhetetlen”.

Azt gondolom, erről az ellentmondásosságról többet kellene beszélnünk a tájékozódás érdekében. Látszólagos például az ellentmondás az Előretolt Helyőrséghez és a Térey-díjhoz való viszonyunk között, amennyiben az egyiket etikai kifogásaink miatt nem tekintjük esztétikai megítélés tárgyának sem, a másik pedig éppen fordítva, esztétikai okokra hivatkozva mondunk le az etikai kifogások megfogalmazásáról.

Miután végiglapoztam az ÉS-t, újra kinyitottam az EH-t. Találtam az első közlések között is jó verseket, novellákat. Nem árulom el, hogy kitől.