dunszt.sk

kultmag

50 éves a Szkéné

1970. március 21-én Weöres Sándor Theomachiájával nyitotta meg a kapuját az idén 50 éves Szkéné Színház, amely az elmúlt fél évszázadban számtalan úttörő színházi társulásnak adott otthont.

Ennek természetesen a közéleti történések is alaposan megágyaztak, hiszen a 60-as 70-es évek váratlanul kedvező légkört teremtettek az amatőr és az alternatív színjátszásnak: megjelentek a repedések a hatalmi diktátumok és az öncenzúra falán. Így már maga a színházcsinálás folyamata is elindulhatott egy demokratikusabb működési mód felé, az ily módon létrehozott előadások pedig a politikai kontextusból is adódóan igen gyakran forradalmi színezetet öltöttek. Ilyen szoros közösségi együttlétet követelő, szabadon gondolkodó műhely volt az ELTE Egyetemi Színpad Universitas Együttes vagy a JATE Szegedi Egyetemi Színpad, amelyekhez a Műegyetemi Szkéné Színház 1970-ben csatlakozott Keleti István vezetésével. Az itt megalakult Szkéné Együttesben olyan művészek kaptak lehetőséget első megmutatkozásaikra, mint Andai Kati, Kőszegi Ákos, Rubold Ödön vagy Takács Kati. 

 „Szigorú ember volt, okos, elemző, nagytudású. El tudott varázsolni bennünket. A foglalkozások szerdán és szombaton voltak, utána elmentünk a Gellértbe hosszúlépést inni és hasábburgonyát enni: ez volt a szerény fogyasztás. Vagy ott maradtunk a Szkéné előterében, ahol akkor még a Dunára néző ablakok helyén egy csodás gobelin volt a kozmoszról. Ültünk a kép tövében a bőrfotelekben, és a Pista által felvetett mély, filozofikus témákról folyt a beszélgetés. Ájultan hallgattam őket, és boldog voltam, hogy ott lehetek.” – mesélte Keletiről Takács Kati a Szkénének adott jubileumi interjújában

Természetes Vészek Kollektíva /  Bozsik Yvette

A színház másik, mozgásszínházzal foglalkozó társulata, az 1975-ben megalakult BME Pantomim Regős Pál vezetésével ugyancsak szép sikereket ért el fennállása alatt nem csak a hazai, de a nemzetközi színtéren is. Mi több, 1978-ban a BME-ben került megrendezésre az első Nemzetközi Pantomim Hét, amelyből csakhamar kibomlott a kétévente megtartott Nemzetközi Mozgásszínházi Találkozó (IMMIT) is. 

„Azóta sem tudta senki sem utánozni azt a hangulatot, azt a szabadságot, tartalmi sokszínűséget és színvonalat. Kivételes dolog volt, hogy ezek az élvonalbeli színházak eljöttek ide ingyen a vasfüggöny mögé, mintegy misszióként. És tényleg, a tornatermektől a Szkénéig minden zugot bejátszottak.” – mondta Pintér Béla a fesztivál időszakáról. 

A Szkéné későbbi nagy korszaka a 80-as 90-es évekre tehető, amikor is az immáron Regős János által vezetett intézmény fölülmúlhatatlan érdemeket szerzett a magyar színházi életben mind befogadott produkcióival, mind nemzetközi törekvéseivel. Ekkoriban voltaképpen ez az egyetemi színház volt az egyetlen olyan intézmény Magyarországon, amely egyszerre biztosított helyett a külföldi, vasfüggönyön túli előadóművészek vendégprodukcióinak, és a vidéken született stúdióelőadásoknak. 

 „Egyszer egy színész barátom a következő címet adta etűdjének: „A kudarc lehetőségének folyamatos biztosítása”. Ebben majd minden benne van, amit a Szkénébeli munkámban nélkülözhetetlennek érzek. Csak egy kis kiegészítést illesztek még elé, és máris előtűnik színházi ars poétikám: a siker titka, a kudarc lehetőségének folyamatos biztosítása. Mert ez az, ami miatt oly sok, hosszabb-rövidebb ideig itt dolgozó művész oázisnak érezte a Szkénét. A teljes alkotói szabadság megléte, aminek csak a színház praktikus adottságai, anyagi lehetőségei szabnak határt. Sokszor még az sem!” – vallotta Regős János legfontosabb színházi törekvéseiről. 

Arvisura Színházi Társaság / Mester és Margarita

 A Szkéné egyik legfontosabb műhelye a Tanulmány Színházból létrejött Arvisura Színházi Társaság volt, amelyet Somogyi István alapított. Áttörésüket Bulgakov Mester és Margaritája jelentette 1984-ben, amikor már az „amatőrizmus fellegvárából” valódi alternatív játszóhellyé alakult a színház, így nem meglepő, hogy a mai független szféra legmeghatározóbb alkotói – úgy mint Enyedi Éva, Horgas Ádám, Kelemen József, Láng Annamária, Péterfy Bori, Pintér Béla, Scherer Péter, Schilling Árpád, Terhes Sándor és még sokan mások – is Somogyi köpenyegéből bújtak ki. 

„Hihetetlenül inspiráló volt mindez, hogy tartoztam valahová, nem csak az Arvisurához, hanem egy olyan közösséghez, akik számára öröm volt az élet. Aki ide belépett, az biztos, hogy visszajött. Olyan ez, mintha az ember valamilyen exkluzív, de mégsem kirekesztő klubnak lett volna a tagja. Az ötvenesek nyílt szívvel fordultak a húszasok felé, mint valami mesében.” – mesélte Schilling Árpád az Arvisurában töltött évek kapcsán. 

1989-ben ismét új társulat állt össze a Szkénében, az akkor már rendszeresen itt játszó színészekből: Balogh Margit, Nagy Beáta, Felhőfi Kiss László, Tamási Zoltán és C. Nagy István létrehozta az alternatív kabaréként működő Utolsó Vonal Színházi Érdektömörülést. Produkcióik a commedia dell’Arte előadásokhoz hasonlatos módon készültek, és szinte mindegyikük középpontjában a közélet fonákságai álltak, méghozzá bőségesen mért szarkasztikus humorral. Nem csoda hát, hogy a játékkedv olyan alkotókat is bevonzott a társulásba, mint például Szabó Győző, Urbanovits Krisztina, Láng Annamária vagy Jordán Adél. Egyik legsikeresebb előadásuk Regős János Piroska családi hisztériák című tragikomédiája volt, amelyet később átvett a Katona József Színház. 

Kilenc évvel később, 1998-ban, jórészt az Arvisura Színház színészeiből, ugyancsak a Szkénében alakult meg a Pintér Béla és Társulata, amelyet a mai napig a magyar színházi szféra legjelentősebb alkotóműhelyeként tartanak számon a nemzetközi színtéren is. A társulat vezetője, Pintér Béla az elmúlt 22 év alatt 25 darabot írt és rendezett a maga kritikus „Nemzeti Színházában”. Produkcióik unikalitása – ahogyan arról több kritika is tanúskodik –, az új zenei és nyelvi formák mellett a magyar hétköznapok hallatlanul szórakoztató ábrázolásában gyökerezik: 

„Pintér komikum utáni kutatása azért is örvendetes, mert az előadás visszapörli a nevettetés becsületét. Ismét bebizonyosodik: nevetni csak komoly dolgokon, komoly elszánással érdemes. Teszi ezt alternatív társulat a nevetés elértéktelenedése idején.” – írta Molnár Gál Péter a Kórház-Bakony című előadásról.

 A Szkéné az elmúlt 50 évében mindvégig megőrizte kereső-kutató mivoltját, szüntelenül helyet biztosított annak, aki kérte, annak, aki a sok oldalról korlátozott, hierarchikus rendszerben próbát akart tenni az alkotói szabadsággal. Így talált itt később helyére a 2005-ben Horváth Csaba vezetésével alakult Forte Társulat, 2009-ben alapított Nézőművészeti Kft. is. és a 2011-ben létrejött Vádli Alkalmi Színházi Társulás is. 

„Ami elmúlt, számba vehető, ami most készülődik alakul, nehezen kitapintható. Az biztos, hogy a Szkéné továbbra sem adja fel kereső-kutató mivoltját. Miközben mindent megtesz, hogy az éppen fénykorát élő társulata (Pintérék) a lehető legjobb körülmények között működhessen, nem felejtkezhet meg az „utánpótlás” gondozásáról sem. Kell, hogy maradjon nyitott tér a most érkezőknek, a hangjukat kereső fiataloknak.”Regős János, 2008. 

Jelszínház / Pekingi kacsa

A Szkéné Színház 2010-es évek óta tartó korszakába – Németh Ádám és Tana-Kovács Ágnes vezetésével – tovább öröklődött Regős János hitvallása: a Staféta pályázat keretében már több független alkotó mutatkozhatott be a színház közönségének, az idei évadban például Horváth János Antal rendezésében és fordításában került színpadra a Rozsda, avagy minden vérünk benne szárad című előadás, korábban pedig Hegymegi Máté második Szkéné-beli rendezését, a Woyzecket díjazták hazai fesztiválon. A színház mindemellett kiemelt szerepet játszik a kortárs magyar drámák színrevitelében is, Háy János és Székely Csaba művei rendszeresen szerepelnek a színház repertoárján, amelyet tovább színesítenek a vidéki, illetve a határon túli vendégjátékok, koprodukciós előadások.

„Megpróbáltunk olyan alkotókat keresni, akik szellemileg azonos hullámhosszon vannak. Lehetnek más világnézetűek, más politikai identitásúak, más ízlésűek, más esztétikáért lelkesedők – ez mind nem érdekes. Ami fontos, hogy egymás munkáit tiszteletben tartsák. Figyeljenek egymásra, ne kritizáljanak, hanem segítő véleményt formáljanak. Ez kialakít egyfajta harmóniát. Hivatalosan nincs társulata a színháznak, mint említettem, de én mégis úgy érzem, hogy létezik ez a virtuális közösség.”– Tana-Kovács Ágnes, Színház.org.

A Szkéné jubileumi gálaműsorral és kerekasztal-beszélgetéssel is készül az évfordulóra, amelynek pontos időpontját a színház nyitása után teszik közzé.