dunszt.sk

kultmag

120 éve született Szabó Lőrinc

Szabó Lőrinc, a modern magyar líra egyik legfontosabb alakja, a mai napon született 120 évvel ezelőtt, Miskolcon. Első verseivel személyesen jelentkezett a Nyugat szerkesztőjénél, Babits Mihálynál, aki bár a verseit csak később közölte, de már ekkor bevezette az írók kedvelt találkozóhelyére, a Centrál Kávéházba. Már ifjú diákként fordított latinból, görögből, németből és franciából, angolból magyarította kiadók számára Shakespeare összes szonettjét, a Baudelaire-centenáriumra készülve pedig Babits Mihály és Tóth Árpád választották maguk mellé harmadiknak, hogy lefordítsák a Fleurs du Mal-t.

Első versei 1920-ban jelentek meg a Nyugatban, első kötete pedig 1922-ben, Föld, Erdő, Isten címmel, mely ritka elismerést váltott ki. Eddigre megromlott viszonya mesterével, Babits Mihállyal, az ugyanis feleségül vette Szabó Lőrinc menyasszonyát, Tanner Ilonkát (aki később Török Sophie néven vált ismertté). Kalandos szerelmi életet tudhatott magáénak ezután is, feleségével, majd annak legjobb barátnőjével, de rövid időre Rippl-Rónai József híres modelljével, Zorkával is összefonódott a sorsa – ennek a frigynek köszönhette, hogy az akkori legrangosabb magyar festő fiatalkori portrét festett róla.

Vegyes elismertségű, viharos alkotói évek következtek, a háborúban főhadnagyi ranggal majd letartóztatással, megbélyegzéssel, aztán 1954-ben sikerült megkapnia a József Attila-díjat, 1957-ben Kodály Zoltán és Németh László társaságában a Kossuth-díjat is. Élete vége felé szívtrombózist és szívrohamot is átélt, ízületi gyulladásban és tüdőrákban is szenvedett. Utolsó befejezett versét 1957 május 16-án írta a három nappal korábban, Tihanyban látott holdfogyatkozásról, majd ez év október 3-án a józsefvárosi Gömöri klinikában életét vesztette. Költészete a mai napig töretlen fontosságú.

Így búcsúzott tőle temetésén utolsó éveinek legjobb barátja, Illyés Gyula: „Barátaid, küzdőtársaid megbízásából és kívánsága szerint mondok búcsút, kedves Lőrinc. Mindazok nevében, akik képtelenek fölfogni, hogy nem vagy, mert régtől fogva jól tudják, hogy ki voltál és ki leszel: halhatatlan szellem, a legnagyobbak közül való. Se veszteségünket felmérni, se fájdalmunkat kifejezni nincs méltó szó. Köszönjük, hogy életünk alkotórésze lettél. Nyugodj békében.”