Színház és hatalom (Dunszt-estek 3.)

2017. december 15-én a dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskolában zajlott a színház és hatalom kérdését elemző Dunszt-estünk. Czajlik Józsefet rendezőt, a kassai Thália Színház igazgatóját és Schilling Árpád rendezőt Varga Emese, a Komáromi Jókai Színház akkori dramaturgja kérdezte. A beszélgetés után két jazz muzsikus, Farkas Attila (zongora) és Lázók Márió (bőgő) zenéje volt hallható.

„A mai magyar színház gyáva. Gyáva, és ennek oka nem csupán a szubvenciók szűkös és föltételes mivoltában keresendő. Általában nem szeret kockáztatni. Félti a bőrét a néző dühétől, a kritikától, a szomszéd színháztól, a minisztertől, az időjárástól, nagyjából mindentől” – írta Térey János Kovalik Balázs laudációjában.

Sokan, sokféleképpen reagáltak, értelmezték ezt a kijelentését.

Tiltakoztak, egyetértettek, s azóta eltelt egy újabb évtized.

Hol tart és mitől tart most a magyar színház, határon innen és túl?

Milyen mértékben befolyásolja a színházi bátorságot a politika, s milyen eszközökkel történik a színház hatáskörének fékezése? Vagy talán újra az öncenzúra az, ami határt szab a szellem szabadságának? Esetleg a színházi piacgazdaság az, ami eltorzítja az alkotói szándékot?

Van-e egészséges középút, vagy a méricskélés egyenes út az önfeladáshoz?

A színházi erkölcs még létező fogalom egy erkölcstelen világban? Vagy ahogy az elmúlt hónapok színházi botrányai után emlegetik: „ez a szakma már csak ilyen”. Milyen most a magyar színházi szakma – s hol húzódnak az alkotói, rendezői kompetenciák, hol kezdődik a manipuláció és színész, alkotó kiszolgáltatottságának kihasználása?

Videofelvétel: Haraszti Mária