dunszt.sk

kultmag

Juhász Tibor: „miután rajtam kívül mindenki lefekszik aludni, próbálok szépíróként is helyt állni”

Bár nehéz bármire is teljes bizonyossággal támaszkodni ebben az időszakban, de a tavasz eljövetelével a kultúra is újult lendületet vesz – közelednek könyvmegjelenések, bizsergés a levegőben. Ennek örömére a magyar irodalom jeles képviselőit kérdeztük múltbéli és jövőbéli olvasmányélményeikről, irodalmi életről, otthon töltött időről. Juhász Tibor válaszait olvashatják.

Melyik volt a legjobb könyv, amit a közelmúltban olvastál?

Azért is nehéz erre a kérdésre válaszolni, mert szerkesztőként, illetve az Új Szó Penge rovatának kritikusaként rengeteget kell olvasnom, és az utóbbi időben azt vettem észre magamon, hogy az olvasás számomra egyre inkább összekapcsolódik a szerkesztői munkával, valamint az írás folyamatával. Írni pedig szeretek, és tegyük hozzá, szerencsém is van. Egyrészt azért, mert van hová, másrészt pedig mert az utóbbi hónapokban izgalmas és érdekes kötetek akadtak a kezembe, ugyanakkor megrázó olvasmányélményeim talán az imént említett feladatkörök napi szinten figyelmet kívánó gyakorlatai miatt nem igazán voltak. És akkor ellent is mondanék ennek, hiszen mégiscsak van két kivétel, amiket meg szeretnék említeni, hiszen különösképp emlékezetesek a számomra, illetve szépíróként is sokat tanultam/tanulok a példáikból. Nemrégiben hozzájutottam az egyik legnagyobb magyar költő gyűjteményes kötetéhez, Oravecz Imre A chicagói magasvasút montrose-i állomásának rövid leírása című könyvéről van szó, amit mindennap felütök. A másik pedig Bereményi Géza Magyar Copperfield című önéletrajzi regénye – mióta kamaszkoromban elolvastam A svéd király című novelláskötetét és megnéztem az Eldorádót, azóta rajongom Bereményi stílusáért. Új kötete is lenyűgözött.

Milyen könyv megjelenését várod leginkább a közeljövőben?

Nem tudom, hogy megjelent-e már, de annyi bizonyos, hogy Mészáros Sándor március végén már posztolta Kácsor Zsolt új regényének, a Cigány Mózesnek a borítóját a Facebookon. A harminckét bolond is a kedvenceim közé tartozik, remélem, a következő hetekben elkezdhetem végre olvasni e kiváló író új regényét.

Az irodalmi eseményeknek általánosan nagyon változó a sikere, egy-egy formátum talán néha avíttnak is hat. Melyik általad meglátogatott irodalmi esemény volt az elmúlt időszak legjobbja, és mi az az esemény, ha az elképzelésnek csak a fantázia szab határt, amely a legjobban érdekelne?

Mivel napjaimat Debrecenben töltöm egyetemistaként, az általam látogatott rendezvények nagy része a cívisvárosban van. A KULTer.hu KULTopik című programsorozatának szervezőjeként havi, olykor kétheti rendszerességgel rendezünk kulturális programokat Áfra János és Papp Gréta szervezőtársaimmal a város különböző színtereibe, és hiába, hogy szervezőként alakító részese vagyok ezeknek az eseményeknek, a kezdés után néhány perccel én is érdeklődőként ülök a nézőtéren. Példát azonban ezek közül az érintettségem miatt sem akarok hozni. A legjobban egyébként Michel Houellebecq színpadi jelenléte érdekel. Akkor a kérdés második felére adott válaszom legyen mondjuk ez: Michel Houellebecq Debrecenben! Vagy inkább Salgótarjánban, hiszen ennek a vészterhes időszaknak az eseményeit szülővárosom környékéről szemlélem.

Milyen időtöltést ajánlasz az elkövetkező otthon töltendő napokra?

Szerintem az online átállás következtében sokak munkája több lett, az enyém is, vagyis a napjaim ugyanúgy néznek ki, mint eddig, azzal a nyilvánvaló különbséggel persze, hogy többet ülök a gép előtt, illetve, hogy nem az egyetemen és a kávéházakban töltöm az időm nagy részét, hanem otthon, a négy fal között. Szeretek utazni, szeretek emberek között lenni, más-más terekben lenni és dolgozni, szóval ez az állapot már kezd igazán őrjítő lenni a számomra, ezért sem tudok sajnos semmi okosat ajánlani. Ami jó, az az, hogy többet vagyok a családommal, eddig távol voltam tőlük. Esténként kártyázunk, én közben sörözök vagy borozok az öcsémmel, és miután rajtam kívül mindenki lefekszik aludni, próbálok szépíróként is helyt állni.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket