Extrodæsia enciklopédia: eligazodni egy emberközpontúságot meghaladni vágyó világban
Erőteljes demokratizálási vágy hozta létre az extrodæsia enciklopédia című szótárat: miközben az antropocén fogalmának hatása egyre többször érezhető a filozófiában, társadalomtudományokban, irodalomban és képzőművészetben, a művek befogadói sok esetben még nincsenek tisztában a legkurrensebb elméletekkel, ezért azok értelmezésében is korlátoltak. Ezekhez az elméletekhez való hozzáférés pedig nem mindig akarat kérdése. Az, hogy van-e időnk és pénzünk a legfrissebb, jellemzően angol nyelvű filozófiai munkákat olvasni, tulajdonképpen osztálykérdés. Az extrodæsiát létrehozó művészek személyes és szakmai érdeklődésével összeegyeztethető volt ezen munkák szisztematikus olvasása, de ami még fontosabb, a megszerzett tudást nem tartották meg öncélra, hanem szótárként funkcionáló könyvet készítettek belőle.
Az extrodæsia így iránytűként funkcionálhat több rétegnek is, a szövegalapú vagy képzőművészeti munkát létrehozni kívánóknak, de e műveket befogadni akaróknak is. Illetve tulajdonképpen bárkinek, akit utolért a klímaválság körüli diskurzus, tehát mostanra végső soron mindenkinek. Készítői arra is ügyeltek, hogy a munkájuk végterméke ne ragadjon bele saját nyelvi közegükbe, tovább bővítve az enciklopédia elérhetőségét, amely két nyelven, magyarul és angolul jelent meg.
A szótár legemlegetettebb fogalma az antropocén, amely azt a spekulációt fejezi ki, miszerint mára az emberi tevékenység (a környezetszennyezés, fajkihalások, erdőirtások, túlnépesedés, stb.) olyan erős hatással van a Földre, hogy a holocént követő földtörténeti kort az emberről kellene elnevezni, antropocénnek. A kapitalocén, mintegy az antropocén kritikájaként már azt fejezi ki, hogy a pusztítást nem lehet a teljes emberi faj tevékenységének eredményeként tárgyalni, ugyanis a tipikus károkat a kapitalista kizsákmányolók generálják, és jellemzően a kizsákmányoltak szenvedik el.
Az enciklopédia szócikkei egyrészt a pusztulás és pusztítás megragadására alkalmas fogalmakat tartalmazzák, másrészt egy olyan fogalmi hálót is, amely a klímakatasztrófa árnyékában élő társadalom számára kínál lehetséges kiutakat. Például olyan elméleteket, amelyek kihelyezik az embert minden filozófia középpontjából, és egy mellérendelő lételméletről beszélnek, amelyben minden létező egyenrangúként szerepel. Vagy Donna Haraway kinship fogalma, amely a Föld túlnépesedésére adott válasz: „rokonuljatok, ne szaporodjatok” („make kinship, not babies”).
A szótár egy nagy interdiszciplináris vállalkozás, amelyet három képzőművész, Süveges Rita, Horváth Gideon és Zilahi Anna találtak ki és gondoztak. Az együttműködésük viszonylag régre nyúlik vissza, hiszen az xtro realm művészcsoportként már több, hasonló témájú eseményt is létrehoztak: csoportos kiállításokat; terepbejárásokat olyan tájakon, amelyek a természetről és a környezetrombolásról alkotott tudásunkat bővítik; és olvasóköröket, amelyeken olyan alapműveket olvastak, amelyek fogalmai most már az enciklopédiában is megtalálhatóak.
A szócikkek egy részét az xtro realm művészei írták, emellett öt meghívott elméleti szerző is hozzájárult a teoretikus munkához. Az általuk tárgyalt fogalmakkal párbeszédben születtek meg a hat költő prózaversei, a szerzők a kortárs magyar líra kiváló alkotói. A végeredmény így meghaladja egy tipikus enciklopédia kereteit. Egy olyan könyvtárgy jött létre, amelynek fő motivációja az interdiszciplináris (művészi) munkamódszer segítése, miközben maga is így jött létre, tehát példát is szolgáltat. Módszertani segédlet és mintamunka egyben. A prózaversek az új lételméletek szépirodalmi hatását, egy ökológiai katasztrófa felé sodródó világ megragadhatóságához szükséges nyelvhasználatot mutatnak. Süveges Rita grafikái, melyek végigkísérik a könyvet, szintén az elméleti tudás és a művészeti reprezentáció organikus közösségét képviselik.
Mit jelent a szótár címét adó extrodæsia kifejezés?
Zilahi Anna: A geodézia, azaz a földmérés fogalmából hoztuk létre ezt a neologizmust: az extro előtaggal együtt a külső világ felmérését értjük alatta. A fogalom a könyvnek azt az intencióját próbálja leírni, hogy meghaladjuk az emberközpontúságon alapuló világot. Megnézzük, felmérjük, hogy mi van azon túl.
Süveges Rita: A fogalom megalkotása a könyv vizuális világához is kötődik. A közös gondolkodás során felmerült a táj, ami nem meglepő, mivel a doktori kutatásomban a tájjal foglalkozom; ezzel egyidőben éppen egy 3D-s szoftverekkel kapcsolatos tanfolyamra jártam, amiben akkoriban teljesen elmerültem. Innen jött az ötlet, hogy létrehozzunk egy háromdimenziós (CGI), nem létező tájat, amelyben barangolni lehet, és segít a könyv szellemi tartalmainak feltérképezésében. A cél nem az volt, hogy az egyes fogalmakat direkten megjelenítsük, sokkal inkább autonóm módon felépíteni egy teret, amiben ott vannak ezek az installációk, amelyek tulajdonképpen CGI művészeti alkotások. Így jött létre például a hibrid növény, ami egy olyan fa, amely különböző fák darabjaiból áll össze. Máshol ősorrszarvú lábnyomok futnak tova a tájban, miközben ellibbennek felettük a spirális madártollak. A könyv organikusan épült, a szöveg és a vizuális világ is fokozatosan jöttek létre. Végül kialakult egy táj, amelyet egy térkép borít, ami felmér és eligazít is egyben.
Már a könyv megjelenése előtt is együtt dolgoztatok művészcsoportként, amelynek az xtro realm nevet adtátok. Ez a név honnan ered?
Zilahi: Az xtro realm elnevezést Quentin Meillassoux francia filozófus Science Fiction and Extro-Science Fiction című szövege inspirálta. A tanulmány tulajdonképpen azzal foglalkozik, hogy létezhet-e egy nem tudományos fantasztikus műfaj, amely kívül áll a fizika törvényein, így a tudományosság megkötő paradigmatikus dogmáit és szabályait is meghaladja: azaz elképzelhető-e egy mindezeken kívüli fantasztikum? Ebben a fogalomban benne van a mai gondolkodásunkat meghatározó szabályrendszereken kívüli valóságnak a lehetősége, ezért végül erről neveztem el az akkor futó projektjeinket. A névben az xtro az előbbiekre utal, a realm pedig birodalmat jelent. Tehát egy, az emberi konstruáltságon kívüli világot, amelyre végső soron a művészeti vizsgálódásunk irányul
Művészként kihívást jelentett számotokra szövegalapú művet, könyvtárgyat létrehozni?
Süveges: Ha a könyv szövegtestének létrejöttét kurátori szempontból nézzük, akkor a fő kurátor Anna volt (Zilahi Anna költőként és fordítóként is aktív – a szerk.). Tehát a szerzőknek, a szépíróknak a kiválasztása az ő munkája volt. Emellett persze mindannyian szerkesztettük a szövegeket, írtunk is szócikkeket. Rendszeresen olvasunk elméleti szövegeket, és alkalomadtán írunk is a művészeti munka részeként, ha mást nem, pályázatokat. Ebből a szempontból egy nagyon tanulságos folyamat volt, de nem teljesen ismeretlen. A szöveggel való munka konceptuális része az elméleti jártasságunk révén tehát számunkra is elérhető volt anélkül, hogy alapvetően írással foglalkoznánk. A szerkesztési munkát ezen túl nagyban segítette, hogy Losoncz Márk filozófus erős kezű szakmai lektorként kísérte végig a szöveganyag alakulását, Déri Ákos, a kötet felelős szerkesztője pedig a Typotex Kiadó részéről járult hozzá a munka szakszerűségéhez.
Horváth Gideon: Mindhármunkhoz nagyon közel áll a kutatásalapú képzőművészeti munka, ami elsősorban szövegekből indul ki. Tehát a szöveggel való munka nem volt teljesen idegen tőlünk, azonban mégis nagyon izgalmas volt közelről látni, hogy miként áll egy elméleti szerző vagy egy szépíró a kötet koncepciójához. Volt rá példa, hogy az egyik szépirodalmi szerző küldött nekünk olyan szöveget, ami nagyon elméletire sikerült. Érdekes helyzet volt, el kellett dönteni, hogy hol húzzuk meg a határt: szeretnénk-e, hogy ennyire teoretikus legyen még az irodalmi rész is, vagy a szépírók szövegei maradjanak líraibbak? Mikor ezt megbeszéltük az adott szerzővel, a beszélgetés során kiderült, hogy végső soron ugyanazt a nyelvet beszéljük, nincs valódi szakadék képzőművész és író között, nem kellett hosszas magyarázkodásba bocsátkozni, rögtön értettük egymást. Ez nagyon jó élmény volt, a transzdiszciplinaritás nem véletlenül fontos alapja az xtro realm projektjeinek. Az is revelatívan hatott, hogy bár sok szerzőnk volt, sok különféle területről, a végére szervesen összeálltak az anyagok, nagyon sok átfedés és összecsengés van köztük, amire nem is számítottunk.
Miért tartottátok fontosnak, hogy egy ilyen szótár létrejöjjön?
Zilahi: 2017-ben kezdtük el a projektjeinket, amikor olvasóköröket szerveztünk, majd egy kiállítást, ami az olvasókörre épült, majd még több olvasókört, végül Rita becsatlakozott az antropocén témájú terepbejárásokkal. Már az elején felmerült bennünk, hogy a programok lezárta után valamilyen módon megragadhatóvá és elérhetővé tegyük az összegyűlt tudást. A fő motiváció azonban az volt, hogy 2017-ben a képzőművészeti életben, de tulajdonképpen az irodalmi életben is minimális diskurzus folyt az ökológiai válságról vagy az antropocénről. Azt éreztük, hogy nagyon nehéz belépni ebbe a diskurzusba, és hogy az ehhez szükséges minimum az lenne, hogy legyenek olyan fogalmaink – ne csak angolul, hanem magyarul is –, amelyek segítik ezt a folyamatot. Összeírtunk egy fogalomlistát, de közben azt is tudatosítottuk, hogy nem vagyunk teoretikusok, nem szeretnénk kiadni egy pusztán filozófiai-társadalomelméleti szótárat, sokkal inkább egy olyan transzmediális munkát, amelyben különböző tudásrétegek lépnek egymással párbeszédbe. A könyv kétnyelvűségével pedig visszacsatlakozunk az angol nyelvhez, amely gesztussal azt szeretnénk kifejezni, hogy képesek vagyunk hozzáadni ahhoz a diskurzushoz, amelyből merítettünk.
Horváth: Fontos adalék lehet, hogy mi Annával a Képzőművészeti Egyetem intermédia tanszékén ismerkedtünk meg, ahova mindketten úgy kerültünk, hogy előtte már külföldön is jártunk egyetemre, tehát volt egy képünk arról, hogy nagyjából hogy néz ki egy jól működő felsőoktatási intézmény. Egy év után ott is hagytuk az egyetemet, mert úgy éreztük, hogy ami ott történik, nem igazán visz minket előre. Viszont az itt és tágabb értelemben a magyar művészeti intézményrendszerben megtapasztalt fullasztó légkör hatására keletkezett bennünk egy nagyon erős tettvágy, hogy létrehozzunk egy olyan diskurzust és közösségalapú tudásmegosztó projektet, ami alapot biztosíthat a klímaválság vizsgálatára képzőművészeti területeken is. Ennek adott tökéletes terepet a Fiatal Képzőművészek Stúdiója, ahol Ritával most is vezetőségi tagok vagyunk, és ami egyike Budapest olyan helyszíneinek, ahol a mai napig nagyon fontos projektek tudnak megvalósulni. Ez a rövid ideig megtapasztalt fullasztó érzet az intézményrendszer felől természetesen csak egy kis része a folyamatnak, de volt motivációs szerepe az xtro realm létrejöttében. Azóta hihetetlen mértékű személetváltás állt be a köztudatban a klímaválság témájával kapcsolatban is. Amikor elkezdtünk az antropocénnel vagy a globális felmelegedéssel foglalkozni, az alapvető tapasztalatunk az értetlenség vagy az enyhe cinizmus volt az emberek részéről. Miközben készült a könyv, nagyjából 2019 tavaszán robbant be a klímaválság mint a közbeszéd megkerülhetetlen témája.
Süveges: Nekem is van egy frusztrációs történetem a képzőművészeti közegből, ami kicsit összecseng az előzőekkel. Amikor 2014-ben elkezdtem a doktori iskolát, egy fiatal művész kolléganőm a bemutatkozó előadásán beszélt a fákkal foglalkozó munkájáról. Mikor is megkérdezte tőle a doktori iskola vezetője – természetesen férfi –, hogy: „szereted a fákat”? Az azóta eltelt öt évben talán változott annyit a hazai közeg, hogy már lehet foglalkozni olyan témákkal is, amelyek nem kizárólag és közvetlenül az emberi társadalom és emberi tapasztalat bemutatására törekszenek. Sőt, az ökológiai fordulat lassan a művészetek minden területére elér, és szerencsére már nem tekintik naiv faölelgetésnek.
Szerintetek ma morális kötelessége egy művésznek, hogy foglalkozzon a klímaválsággal?
Süveges: Nem. Eleve úgy gondolom, hogy egy olyan normatív állítás, amely arra vonatkozik, hogy mi a művész morális kötelessége, nagyon nehezen kijelenthető, bármire is vonatkoztatva. Ha tovább tágítjuk a kérdést, hogy mi az értelmiségi szerepe, ugyanúgy ingoványos talajon találjuk magunkat. Azt is figyelembe kell venni, hogy az ezzel a témával való foglalatosság feltételez egy jólétet. Nyilvánvalóan a mélyszegénységben élő családokon nem kérhető számon, hogy például fogják vissza a fogyasztásukat, miközben alapvető szolgáltatásokhoz nincs hozzáférésük. A hosszú távú társadalmi cél az lehetne – és ez is része az ökológiai gondolkodásnak –, hogy az anyagi javak globálisan és lokálisan is egyenlőbben legyenek elosztva. A társadalmaink és az életünk megszervezésében csak így lesznek elérhetőek az ökológiai szempontok, amik egyébként visszahatnak ránk, hiszen a földi ökoszisztéma egészsége alapvetően határozza meg az emberi jólétünket is.
Zilahi: Fontos lenne, hogy ezzel a kérdéssel mindenki foglalkozzon, de nem kizárólag egyéni, hanem sokkal inkább társadalmi szinten, rendszerszintű megközelítéssel. Az egyén is tehet (és tegyen!) erőfeszítéseket, de a legtöbb dolgot közösségi szinten kellene kezelni. Az nyilván nem meghatározható, hogy milyen módon és milyen eszközökkel. Egy művész is foglalkozhat ezzel a kérdéssel úgy, hogy közben a munkájában nem jelenik meg ez a fajta érdeklődése. Mindnyájunk közös (de eltérő mértékű) érintettségét mi sem példázza jobban, mint az ökológiai válság következményeként is értelmezhető kurrens globális járványhelyzet.
Horváth: Művészként szerintem sem morális kötelesség foglalkozni a témával, civilként azonban igen. A klímaválság hatását nem tudja senki kikerülni, mostanra már nem választás kérdése, hogy foglalkozunk vele vagy sem. Természetesen nem mindegy azonban, hogy ezt milyen tudásokra alapozva tesszük meg.
Miközben ennyi ideje és ilyen mélységben foglalkoztok az ökológiai válság filozófiai és művészeti megragadhatóságával, változott a saját hozzáállásotok a témához? Ha igen, hogyan?
Zilahi: Nagyon sokat változott a megközelítésünk, és a projekt egyik erősségét is ebben a folyamatalapúságban, állandó tanulásban látom. Beleíródott mindhármunknak a gondolati fejlődése. Az első olvasókörök az újrealizmus fogalmai köré épültek, mostanra ez átalakult egy erőteljesebb ökológiai érdeklődéssé. Az ökológiai érdeklődésünk pedig fokozatosan tette magáévá a kapitalizmuskritikai szempontot, amely mostanra minden projektünknek fontos sajátja lett.
Horváth: A gondolati fejlődésben fontos szerepe volt annak is, hogy sok könyvbemutatót tartottunk országszerte és külföldön is, amikor is nagyon érdekes visszajelzéseket kaptunk, amelyek szintén alakították a gondolkodásunkat a témáról, és ez már megmutatkozik az újabb projektjeinkben. A saját közegünkben néha magától értetődővé válik egy-egy fogalom, ezért is volt különösen tanulságos, amikor számunkra idegen közösségekben is beszélgethettünk róluk.
Süveges: Kimondott célunk lett, hogy ne egyetlen tudományos részterület keretein belül maradjunk, hanem átjárást biztosítsunk a különböző területek között, illetve ezeket összefűzzük úgy, hogy egységes egészt alkossanak. Az ökológiai kérdések nem választhatók el a társadalmi kérdésektől. Például amikor egy terepbejárás során megnézzük az energiaelőállítás nagyon is materiális folyamatát egy olajfinomítóban, akkor arról is beszélünk, hogy mit jelent a fosszilis kapitalizmus. A különböző területeket úgy próbáljuk összefűzni, hogy kiterjesszük az értelmezés határait: hiszen az ökológia kérdései nem elválaszthatóak a kapitalizmus kérdéseitől, gazdasági, társadalmi és kulturális meghatározottságoktól. Ezek, ahogyan az életünkben is, egyetlen szövetté fűződnek össze. Ez lenne a transzdiszciplinaritásnak és a tudás újfajta elosztásának a lényege, és talán pont azért foglalkozunk művészettel, mert az üdvözli az ideák radikális egymás mellé helyezését.
Kiállítások, olvasókörök, terepbejárások és most már egy kétnyelvű enciklopédia van mögöttetek. Mi a következő lépés?
Zilahi: Az OFF-Biennále Budapest tavaszra tervezett harmadik kiadásában mutattunk volna be egy másfél éve tartó munkafolyamat eredményeként összeálló tárlatot ACLIM! (Agency for Climate Imaginary!) címmel, többek között Cséfalvay András és Nagy Csilla részvételével, akik Szlovákiában élő művészeink. A kiállítás az extrodæsiához hasonló munkamódszerrel jött volna létre geológusok, ökológusok és más tudományterületek képviselőinek a bevonásával, de jövő évre tolódik a világjárvány miatt. Viszont ez az időszak lehetővé tette a számunkra, hogy gőzerővel a projekthez tervezett szöveggyűjtemény, a Klímaképzelet Reader összeállításán dolgozzunk. A tervezett tíz szöveg meghívott szerzőink segítségével a klímaválság és a társadalmi képzelet viszonyát vizsgálja, gondolkodásunk ideológiai meghatározottságairól rántja le a leplet azzal a szándékkal, hogy kizökkentsen minket a klímaválsággal kapcsolatos bénultságból, új utakat nyisson meg az alternatív jövőképek szempontjából elengedhetetlen képzelőerő számára. Szó esik a világ kontingens tapasztalatáról, a cselekvés alternatív formáiról, a regionális energiaképzeletről, az ökofeminizmusról és számos más izgalmas kapcsolódó témáról. A Readert szeptemberben a tranzit.hu Mezosfera kiadványában angol nyelven is elérhetővé tesszük, úgyhogy stay tuned!
A beszélgetés szlovákul is megjelent a 3/4.sk portálon.
Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!