dunszt.sk

kultmag

Görbe tükör extrákkal

A nyár elején jelent meg Cserna-Szabó András új kötete, az Extra dry, amelynek egy-egy fejezetéhez Ráskai Szabolcs készített illusztrációkat. Ez a „képregény” a regényben egy külön szál a többszálon futó történetben, miközben baljóslatú hangulata, fekete humora jól passzol a regény abszurd befejezéséhez. A rendkívül szórakoztató könyv görbe tükörben mutatja meg korunk nagyon is aggasztó problémáit, ezért olvasás közben ugyan jókat kacaghatunk, ám az utóíze mégis kesernyés, akárcsak egy extra száraz pezsgőnek. Cserna-Szabó András következő kötetét, a még megjelenésre váró Rézi a páczban című könyvet ugyancsak Ráskai Szabolcs grafikái illusztrálják majd, ezért kivételesen hármasban ültünk le beszélgetni.

Hogy vagytok?

R.Sz.: Mint tanár épp iskolakezdés előtt, de amúgy jól (Nevet.)

Cs-Sz.A.: Remekül. Egy hetet töltöttem Szentesen, nyaraltunk, apáztam, ettem pacalt a Ligetben és csülköt a Yee-lóban.

Hogy látjátok, mennyire változtak meg az emberek a(z első) karantén utáni nagy felszabadulásban? Változtak egyáltalán, vagy mindenki ott folytatja, ahol abbahagyta?

R.Sz.: Sokan szeretnék, hogy ott folytassuk a jól megszokott életünket, mint a vírus előtt, de szerintem ezt nem tudjuk pont úgy folytatni, ahol abbahagytuk. Nagyban hozzájárul ehhez a bizonytalanság és a részigazságok ismerete.

Fake news a vírus terjedése? Kell maszk, nem kell maszk? Még azok mellé, amiket amúgy is hordunk…

Tanárként meg egyfajta előretolt tesztbábuként érzem magam ebben a helyzetben, kísérleti alanyként kell betartani sokszor betarthatatlan szabályokat.

Cs-Sz.A.: Én azt érzékelem, hogy mindenkinek van egy igazsága a vírusról. Aztán ehhez a gombhoz varr egy kabátot. Mert tulajdonképpen bármilyen véleményhez beszerezhető igazoló példa. Védekezni kell! Példa: Svédországban nem védekeztek, 6000 halott. Nem kell védekezni! Példa: Belgiumban védekeztek, 10 000 halott. Nem tudunk semmi bizonyosat, de mindenki ragaszkodik az igazságához. Ismerős, a lét nagy kérdései éppen ilyenek. Mi lesz a halál után? Nem tudjuk. De sok ezer éve irtják egymást azok, akik a kérdésben valamelyik igazságot képviselik.

A karantén- és járványhelyzet mennyire változtatta meg, befolyásolta a könyv bemutatását? Mik voltak az újdonságok, amit most kényszerből be kellett vetni, és mitől kellett kénytelen-kelletlen eltekinteni?

Cs-Sz.A.: Meglehetősen megváltoztak a körülmények. Az Extra Dry-nak például mai napig nem volt élő könyvbemutatója. A júniusi Margó Irodalmi Fesztiválon mutattuk be, Valuska László beszélgetett velem online. Igaz, egy „élő” könyvbemutatón szerencsés esetben kb. 100 ember vesz részt. Ezt a videót pedig eddig majdnem ötezren tekintették meg. Ami, ugye, jelentős különbség. Szóval tovább erősödött az internetes jelenlét szerepe. Az irodalomban is. Én azért jobban örülnék 100 „élő” olvasónak egy valódi könyvbemutatón, mint 5000 online megtekintőnek. Az online bemutató kicsit olyan, mint az alkoholmentes sör, amitől, ugye, csak egy lépés a guminő…

Hogyan kezdődött  az együttműködésetek? 

Cs-Sz.A.: Természetesen egy kocsmában kezdődött a munkakapcsolatunk, miután Szabolcs megmutatta a telefonján néhány rajzát, melyeket Apollinaire gasztronómiai tárgyú verseihez készített. Éppen ilyen képi világot kerestem a Rézi a páczban című könyvemhez.

R.Sz.: Igen, ez pontosan így volt, csillogó szemekkel ecseteltem a munkáimban fellelhető motívumokat Andrásnak. Gondoltam, végre emberemre akadtam… (Ráskai Szabolcs Apollinaire menüje című 2006-os sorozatáról van szó, amivel a művész elnyerte a MAOE díját – V.E.)

Mit gondoltok, tényleg ekkora slamasztikában van a korosztályunk, azaz a középkorú, középosztálybeli magyar értelmiségi? Hiszen rengeteg problémát vet fel a könyv: életközépi válság, a párbeszéd hiánya, családok szétesése, a társadalmilag elvárt női/férfi szerepek kudarca, és még sorolhatnám.

Cs-Sz.A.: Szerintem nagyon nagy a gáz, konkrétan egy civilizáció omlik éppen össze. De sebaj, majd jön egy következő. Ahogy a Római Birodalom bukása után is jött valami. De az is lehet, hogy az ember sikeresen lerombolja életkörülményeit a Földön, és azzal annyi, végleg vége ennek a dalnak. Egy ismerősöm mondta pár napja a szentesi strandon, hogy ennek itt nagyon vége, vagy megtanulunk belülre utazni, vagy kell egy jó űrhajó.

R.Sz.: A középkorúság számomra inkább megfogható, mint a középosztályhoz tartozás. Egyre gyakrabban tapasztalom azt, hogy már normák sincsenek akár egyéni, akár családi életről beszélünk, a párkapcsolatok meg szinte már alig értelmezhetőek számomra annak, aminek klasszikus értelemben a fejünkben létezik.

Ráskai Szabolcs (Fotó: Mátrai Erik)

Bár igazi lúzernek van ábrázolva az egyik főszereplő, Aladár, ám kivételesen merészek a regény szereplői, végül Aladár is az abszurditásig vakmerővé válik. Olyan dolgokat tesznek meg a figurák, amelyekre lehet, hogy más csak vágyik, eljátszadozik ugyan egy-egy gondolattal, de a cselekvés szintjéig már nem jut el. Többek között ezért is volt számomra izgalmas a regény. A Mikulás karakterét meg mintha magáról Bukowskiról mintáztad volna.

Cs-Sz.A.: A szereplők többsége saját vagy nem saját döntése alapján kikerül az addigi, általában kényelmes élethelyzetéből, és menekülni kezd előre. Nevezhetjük ezt egyfajta bátorságnak is. Amikor a Mikukást írtam, nem konkrétan Bukowskira gondoltam, de így utólag tény, hogy nagyon hasonlít rá. Ő is kikerül a megszokott élethelyzetéből, és csatlakozik a civilizációvégi cinikus-szkeptikus iskolához: Bernhardhoz, Cioranhoz, Bukowskihoz. 

Másoktól milyen visszajelzéseket kaptatok?

Cs-Sz.A.: Amit én írok, az mindig megosztó. Megnézem a kritikus nevét, és már tudom, hogy hideget vagy meleget kapok. Sok levél is jött, nyilván elsősorban olyanok írnak, akiknek tetszett a regény, de van azért másmilyen vélemény is. Ezekből a legszellemesebb az volt pár hete: „Inkább zongorázz, tudok egy jó tanárt!”

R.Sz.: Csak annyit, hogy tetszenek, és ezzel együtt kissé brutálisak egy-egy ábrázolást tekintve. Nekem már az visszajelzés volt olvasva a könyvet, hogy ezek a rajzok külön történetet képeznek benne.

Én remekül szórakoztam a Híd a Drinánból vett ötleten, a dupla mimézis elméletén, de lehet, hogy ez másoknak már kicsit sok.

Cs-Sz.A.: Örülök, ha jól szórakozol, mert tényleg azt gondolom, hogy a szórakoztatás a művészet egyik alapfunkciója megszületése pillanatától. Nevel, tanít, szórakoztat – ezt a hármas egységet állítólag Zsdanov fogalmazta meg, és egész jó: benne van a játék három legfőbb aspektusa: a morális, az intellektuális és végül, hogy kapcsoljon ki és be, ragadjon magával, sírjak és nevessek…

Miért olyan fontos számotokra a hitelesség? Akár nyelvi szinten, azaz a dialógusok életszerűek legyenek, akár abban, hogy tényleg egy kisgyerek, Ráskai Máté írta a képaláírásokat?

Cs-Sz.A.: „Epikai hitel”, ezt már az ókori eposzokkal kapcsolatban az iskolában is tanultuk.

Nem az a lényeg, hogy a valóságot írjuk, a valóság különben is legtöbbször nem tűnik valóságosnak. Egy olyan világot kell alkotnunk, ami valóságosnak tűnik, magyarul, elhiszi az olvasó.

Sokszor járok úgy kortárs könyvekkel, hogy hiába a mű sok erénye, nem hiszem el, mert az író nem ismeri a története valóságát, ezért nem tud olyat írni, ami valóságosnak tűnik.

R.Sz.: Igen, pontosan ő írta, András instrukcióit követve. Úgy gondoltam, hogy a hitelesség kedvéért bevonom a munkába őt is – hisz egy kilencéves gyerkőcről van szó –, hogy megpróbáljuk hitelesen tolmácsolni a kislány botladozó, olykor megbicsakló írásképét és nyelvtani hibáit.

Cserna-Szabó András (Fotó: Valuska Gábor)

András, miért tartottad fontosnak, hogy egy kislány nézőpontja is érvényesüljön a regényben?

Cs-Sz.A.: Az ötlet a Helikon kiadó főszerkesztőjétől, M. Nagy Miklóstól jött. Hogy kéne még egy szál a könyvbe. Valami más, de mégis ugyanez a sztori. És akkor kitaláltuk a képregény ötletét, és azt, hogy ennek a szálnak a gyerekek nézőszögéből kéne látszania. Mivel Szabolcs éppen akkor készült el a Rézi a páczban illusztrációjával, felhívtam, hogy tud-e úgy rajzolni, ahogy egy nyolcéves kislány. Nem mondom, hogy nem lepődött meg a kérdésen, de végül vállalta a feladatot. (A Rézi még mindig nem jelent meg, talán jövőre…)

Mennyire volt kihívás úgy rajzolni, mint egy gyerek, sutba dobva az eddig megszerzett tudásod?

R.Sz.: Nem volt egy rutinmunka, bár ha annyit elárulhatok, időm sem volt elgondolkodni azon, hogy megyek le nyolcévesbe. Persze visszatalálni a gyermeki szintre, azt gondolom, legalább annyira kihívás, mint egy bonyolult rajzi vagy ábrázolásbeli probléma megoldása. Tehát volt benne kihívás, de pont, hogy alkotói tapasztalatom mondatja azt velem, hogy sutba semmiképp sem dobtam az eddig megszerzett tudásomat a rajzok megszületésénél, sőt, pont, hogy az eddig megszerzett tudásra alapoztam. 

Nektek volt-e képzeletbeli barátotok, és ha igen, milyen volt? Vagy milyen lenne most a ti Bingótok?

Cs-Sz.A.: Sajnos nem volt képzeletbeli barátom. Eléggé utánaolvastam a dolognak, és nyolcéves korban még normális, de utána már szakemberhez kell fordulni… Ha így utólag választhatnék magamnak, talán Kim Wilde-ot kérném képzeletbeli barátomnak 1982-be. 

R.Sz.: Olyan lenne az enyém, mint amit rajzoltam. (Nevet.) Nem emlékszem, hogy  képzeletbeli barátom lett volna. A  Bingót megszemélyesítő vérnyúl nem volt ismeretlen állatalak számomra, először egy gyurmafilm-sorozat a Wallace és Gromit egyik részében találkoztam ezzel a kifejezéssel, amivel egyébként egy dagadt nyulat illetnek az elején, akiről szentül hiszik, hogy egy szörnyszülött, aki ész nélkül zabálja fel a veteményeskerteket. Nos, innen már egy ugrás volt egy nyolcéves gyerek szintjén megrajzolt, elborult világú regénybe illő vérnyulacska.

A fogyasztáson nagyon nagy a hangsúly a regényben, ami nemcsak abban jelenik meg, hogy melyik szereplő éppen mit vásárol, hanem hogy mit olvas, milyen zenét hallgat, stb., tehát ezzel az adott szereplő kulturális identitása is szépen körvonalazható. Ti mit fogyasztottatok mostanában? Volt-e valami új, meghatározó kulturális élményetek? 

R.Sz: Én egy ideje Háy János „magán-melankóliáját” feldolgozó, a Ne haragudj, véletlen volt című kötetet olvasom, igen lassan és mértékkel fogyasztva. Amit még megemlítenék az utóbbi időből, a legutóbb látott Pintér Béla: A Bajnok című darabja a Katona József Színházban. Pintér Béla darabjai egyenként meghatározóak és élményszerűek számomra.

Cs-Sz.A.: Tegnap láttam az utolsó olyan filmet, ami nagy hatással volt rám, Russ Meyer Gyorsabban, cicababa! Ölj! Ölj! című moziját. Amellett, hogy kurvajó film, döbbenetes, hogy mennyire tarantinós. 1966-ban, tehát több mint negyedszázaddal a Kutyaszorítóban előtt. Talán senki nem volt nagyobb hatással Quentinre, mint Russ Meyer (na jó, Sergio Leone mellett). A nyár nagy irodalmi élménye nekem Szorokin volt, én előtte Szorokin-szűz voltam (nem is értem, miért), és nagyon beleszerettem A jégbe, a Manaragába, a novellákba… Persze ettől még elsősorban Pelevin-rajongó vagyok, Az agyag géppuska mindent visz…

„A jó könyv a legnagyobb kincs a világon. A jó könyv a legváratlanabb helyzetekben segíti ki az embert” – olvashatjuk az Extra dry-ban. Volt valaha olyan könyv, ami kihúzott benneteket a pácból? 

Cs-Sz.A.: Igen. Azt hiszem, A feleségem története segít megérteni a fekete szerelem logikáját. És ha egyszer valamit megértesz, sokkal hatékonyabban tudod legyőzni. Legalábbis engem kihúzott a pácból.

R.Sz.: Erőt és reményt adtak különböző könyvek az életemben, pácból még nem volt szerencsém, hogy kihúzzon egyik sem.