dunszt.sk

kultmag

Lennon gyilkosa 40 év után bocsánatot kért

Augusztusban Marton László Távolodó foglalta össze a Dunszton megjelent írásában, hogy Lennonak feltételezhetően azért kellett meghalnia, mivel Mark David Chapman szerint a Beatles frontembere „elfordult Jézustól”, továbbá a gyilkosnak szövegértési problémái lehettek Salinger Zabhegyezőjét olvasva: „olyan mély hatással volt rá, hogy azonosult a hősével, és Holden Caufield bőrébe bújva négy golyót eresztett Lennonba. Aztán mint aki jól végezte dolgát, leült a járdaszegélyre, és tovább olvasta a regényt, amíg kiérkeztek a rendőrök.” Az évek során felmerült az is, hogy az akkori CIA is közrejátszhatott a világsztár meggyilkolásában: „Az nem vitás, hogy a CIA ferde szemmel nézte, hogy Lennon és Yoko ’71-ben Amerikába költözött. A tömegekre ható rocksztárokat eleve megfigyelték, de Lennont egyszersmind politikailag veszélyes, radikális elemként tartották számon.”

Az ügy újratárgyalása során, negyven év elteltével, Chapman nyilvánosan bocsánatot kért Yoko Onotól megindokolva, hogy miért követte el a gyilkosságot 1980. december 8-án a New York-i Dakota-ház előtt Yoko szeme láttára. „Ismételten mondom, hogy sajnálom, ami történt, nem akarok mentegetőzni. A hírnév miatt tettem. Ez a legszörnyűbb bűntett, amit el lehet követni egy ártatlan emberrel szemben. Kizárólag azért tettem, mert nagyon vágytam arra a hatalmas hírnévre, ami őt övezte. Rendkívül önző voltam” – mondta Chapman a New York-i bíróságon. „Ezt ki szerettem volna még hangsúlyozni, hogy borzasztóan önző tett volt. Sajnálom, hogy ekkora fájdalmat okoztam vele neki (Ononak)” – fejezte be Chapman, akinek vallomását a PA Media sajtóiroda közölte. A tárgyalás végén az esküdszék elutasította Lennon gyilkosának feltételes szabadlábra helyezését, mivel Chapman erőszakos tettével nemcsak Yoko Ononak, a családnak, Lennon volt zenekarának, hanem az egész világnak sérelmet okozott: több millió embert fosztott meg a művész inspiráló szavaitól.

Az eredeti cikk itt olvasható.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket