Berta Ádám: „Pozsonyban tetszik a mérete, nem kicsi, de nem is túl nagy, a hegyek közelsége, és főleg a parkok”

Berta Ádám a Visegrádi Alap ösztöndíjprogramjának köszönhetően került Pozsonyba három hónapra. Ez a program a visegrádi országokban élő irodalmárok mobilitását segíti, hogy alaposabban megismerjék egymás kultúráját.

Alkotni jöttél Pozsonyba, inspirálódni, ismerkedni a helyi irodalommal, művészettel. Milyenek az első benyomásaid a városról?

Nagyon élhetőnek tartom, ami persze mindig csalóka tapasztalat, hiszen egy csomó dolgot nem értek, nem vagyok tisztában a gondokkal, a nehézségekkel. Ahogyan Budapesten is remekül el tudnék lenni a nyelvet nem beszélő látogatóként, viszont helyiként ezer dologtól áll fel a szőr a hátamon.

Pozsonyban tetszik a mérete, nem kicsi, de nem is túl nagy, a hegyek közelsége, és főleg a parkok, ahová gyalog el tudok jutni. A Horský Park a kedvenc helyem egyelőre, de kétszer voltam már a Železná Studničkánál is. Szó szerint frissnek érzem itt a levegőt. Eleve jót szokott tenni nekem a „rezidens író” tudatállapot, hiszen azért vagyok itt, hogy belátható idő alatt rengeteget haladjak egy félkész szöveggel. Ennek megfelelően, ha valóban sikerül fókuszáltan dolgozni, márpedig eddig így volt, akkor az megint csak erősíti a várossal kapcsolatos jó érzéseimet.

Talán nem a legkedvezőbb időben érkeztél, hiszen nem sok időd maradt a közvetlen kapcsolatok kiépítésére, ugyanis épp tegnapelőtt lépett érvénybe a veszélyhelyzet Szlovákiában, ami jócskán korlátozza az emberek közti offline kapcsolatok létrejöttét. Ennek ellenére a város keltette jóérzéseket helyi személyekre is ki tudod terjeszteni?

Eddig úgy alakult, hogy szinte csak a program koordinátorával, Eva Tomkuliakovával és a többi rezidenssel találkoztam. Mila Haugová a pozsonyi rezidens, Szczepan Kopyt Poznańból, Radek Malý pedig Prágából jött. Mindenki nagyon szimpatikus. Rajtam kívül mindenki költő, illetve Szczepan egyben zenész is. Tegnap ott voltunk az irodalmi centrum előtt rendezett felolvasáson, ahol megismerkedtem Eva kiadójával, Peter Šulejjel, és meghallgattuk Kamil Zbruž sámánokat megszégyenítő produkcióját.
A kérdésre visszatérve: igen, kedvesnek látszanak az emberek, de a fentieket leszámítva egyelőre senkivel nem elegyedtem szóba.

Nemrég jelent meg regényed A kígyó feje címmel (melyről kritikánk itt olvasható). Már egy újabb köteten dolgozol. Mit lehet tudni és mit lehet már elmondani erről az új könyvről?

A következő könyvemet jövő ősszel tervezi megjelentetni a Cser kiadó, munkacíme Gergelyhajlítás (a készülő kötetből egy részlet elolvasható a portálunkon is – a szerk.). Három idősíkon zajlik a történet, a jelenben harmincöt és negyven között jár a központi figura, a budapesti Alapi Gergely, akinek beceneve Talp. Van egy hét évvel korábbi történetszál, és a könyv legnagyobb részét Talp gyerekkori visszaemlékezései ölelik fel. A jelenhez elvezető hét év tulajdonképp azzal telik Talp számára, hogy értelmezze a saját gyerekkorát, meggondolja, milyenek is voltak a szülei / nagyszülei, és mit akartak, amikor ezt vagy azt tettek.
Nagyon élvezem a gyerekkori jelenetek megírását, mert ezek egy sor játékra adnak alkalmat, ahogy működtetni kezdem a memoárok szokásos formai elemeit.

Talp számára nagy lehetőség a gyerekkor feldolgozása, mert előtte nem nézett szembe emlékeivel, és sok elfojtással küzdött. Miközben feltárja a család történetét, látjuk, hogy kényszeres szokásokat vesz fel. Például hihetetlen mennyiségű energiát tol bele az otthoni kertészkedésbe. Ezek a kényszeres szokások vezetnek el a vérfagyasztó kifejletig, amit nem szeretnék pontosabban körülírni.