dunszt.sk

kultmag

Irodalmi Nobel-díj: meglepetés vagy papírforma?

Csütörtökön jelentik be, hogy idén ki kapta a rangos elismerést, az irodalmi Nobel-díjat. A fogadóirodák statisztikái és a szakértői/laikus vélemények is mást mondanak.

A tavalyi nyertes, Peter Handke sokaknál nagy felháborodást keltett, ahogy többen nem nézték jó szemmel a 2016-os győztes, Bob Dylan kiválasztását sem. A 2017-ben kirobbant, nemi erőszakkal kapcsolatos botrány is megtépázta a bizottság hírnevét: a rá következő évben nem adták át az irodalmi Nobel-díjat, és a Nobel Alapítvány kérésére külsős tagokat is felvettek a bizottságba, hogy azok ellenőrizzék annak munkáját. (Bár a tagok közül többen kiléptek a tavalyi döntés után, mondván, hogy a véleményüket egyáltalán nem vették figyelembe.)

Svéd Akadémia

Több szakértő is egyetért abban, hogy a kolonializmus, rasszizmus és gender-témák körét körbejáró Jamaica Kincaidnek kellene idén megnyernie a díjat, nemcsak azért, mert nagyon aktuális kérdésekkel foglalkozik, hanem azért is, mert az ő művészete felel meg leginkább annak az ideálnak, amelyet Alfred Nobel a díj megalapításakor megálmodott. Ha azonban az akadémia a már régóta talonban lévő nevek közül választ, olyan művészek jöhetnek szóba, mint Nádas Péter, Ismail Kadare, Joyce Carol Oates, Margaret Atwood vagy Haruki Murakami. A fogadóirodák esélyesei között ott van Anne Carson, Ngugi wa Thiong’o, Thomas Pynchon, Maryse Conde és Ljudmila Ulickaja is.

Az eredeti cikk itt olvasható.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket