dunszt.sk

kultmag

Louise Glück kapta az irodalmi Nobel-díjat

A mai nap folyamán, jelentették be élő online közvetítés során a 2020-as irodalmi Nobel-díjazott nevét.

2016-ban többen megbotránkoztak, amikor Bob Dylannak ítélte oda a díjat a zsűri, majd a 2017-ben kirobbant, nemi erőszakkal kapcsolatos botrány megrendítette a bizottság hírnevét, nem különben a tavalyi két nyertes közül az egyik, Peter Handke, akinek a neve sokaknál nagy felháborodást keltett.

Úgy tűnik, hogy idén is sikerült meglepetést okoznia a Svéd Akadémiának, bár szerencsére a botrányok most elkerülték. A legtöbben ugyanis Jamaica Kincaidet vagy Anne Carsont tartották a legesélyesebbnek a díjra. Az idei legrangosabb irodalmi kitüntetést azonban

Louise Glück

amerikai költő kapta.

Glück 1943-ban született New Yorkban, apai ágon magyar származású: magyar zsidó nagyszülei Magyarországról menekültek el az Egyesült Államokba. 

Glück az utóbbi időben sorra nyerte a díjakat, így a Pulitzert és a National Book Awardot is begyűjtötte. Kritikusok hosszú sora méltatta önéletrajzi gyökerű, de általános érvényű költészetét, melyben fontos szerepet játszik az elmesélt történet, a mitikus elemek, a mindennapok dolgai és a természet.

Glück versei közül többet is fordítottak már magyarra, melyeket a Versum honlapján lehet elolvasni. Glück a tizenhatodik nő, aki elnyerte az irodalmi Nobel-díjat. 

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket