„…hálózatelmélet és művészet találkozása új dimenziókat nyit a képzőművészet számára is” – H. Nagy Péter a BarabásiLab projektjéről

Október 10-től látható a Ludwig Múzeumban a BarabásiLab: Rejtett mintázatok – A hálózati gondolkodás nyelve című kiállítás, mely az Egyesült Államokban élő fizikus és hálózatkutató, Barabási Albert-László kutatólaborának fontos projektjeit mutatja be hálózatvizualizációk, háromdimenziós adatszobrok, videók és VR adatmegjelenítések segítségével.

Nem újdonság képzőművészet és tudomány „jelenléte” egy kiállításon, de az irodalomban, az építészetben, zenében, filmben is rengeteg példát találunk a párbeszédükre, különösen látványos módon a populáris művészetben. Mit gondolsz egy ilyen együttállásról? Hogy tud hatni egymásra ez a két terület általában és Barabási estében?

Művészet és tudomány „együttállása” egyfelől arra vezethető vissza, hogy a két terület inspiráló hatással van egymásra, másfelől a technikai médiumok megjelenése utáni időszakban bizonyos ágazatokat eleve ennek a kettősségnek az összefonódásaként értelmezünk. Jó példa erre a film, amelyről Robert Zemeckis nem véletlenül hangsúlyozza a nyilatkozataiban, hogy művészet és tudomány egyszerre. Rengeteg konkrét példa említhető ugyanakkor erre a kapcsolatrendszerre, amíg eljutunk a BarabásiLab projektjéhez. Például Escher képeit egy Penrose-cikk matematikai fejtegetése inspirálta, vagy gondoljunk arra, hogy milyen termékenyen terjedt el a vizuális kultúrában a fraktálok számítógépes megjelenítése. Vagy fordítva, tudósaink többsége szoros kapcsolatot ápol a művészet különböző területeivel, melyről a könyveikben meg is emlékeznek. Hawking vagy Dawkins ugyanúgy jó példa erre, mint John D. Barrow A művészi világegyetem című műve, vagy az olyan kötetek, melyek a The Science of…-típus valamelyik változatát képviselik. Számos példát lehet hozni arra is, hogy a művészeti alkotások hogyan inspiráltak tudományos elméleteket. Egy híres eset: az íróként is remekül teljesítő Fred Hoyle 1948-ban két asztrofizikus kollégájával megtekintette A halál éjszakája című filmet; majd feltették a kérdést, hogy mi lenne, ha a világegyetem sorsa a mű szerkezetére hasonlítana. Magyarán, ha az univerzum képe a végtelen múlttól az örökkévalóságig mindig ugyanolyan lenne. És így tovább. Barabási Albert-Lászlónak minden egyes hálózatelméleti könyve kapcsolódik valahogyan a művészethez is, a szerző figyelme kiterjed a művészeti hálózatoktól kezdve a sikeres mű alkalmasságának vizsgálatáig, miközben a professzor azt sem rejti véka alá, hogy tudós lett, de eleinte szobrász szeretett volna lenni. Ha kézbe vesszük A hálózatok tudománya című terjedelmesebb művét, akkor pedig azt látjuk, hogy a szerző külön köszönetet mond a dizájn csapatnak, akik képesek megjeleníteni azokat a jelenségeket, melyekről a könyv szól. Kittler anno úgy beszélte el az optikai médiumok történetét, hogy a könyvében egyetlen kép sincs, a hálózatelmélet adatvizualizációja azonban (valószínűleg) fordulópontot jelent a tudomány eredményeinek megjelenítése terén, amelyről ez a kiállítás is tanúskodik.

Barabási esetében nagyon látványosan megmutatkozó tudományos eredményekről van szó. A hálózatok vizualizációja esztétikailag is értelmezhető?

Minden bizonnyal igen. A fent említett könyvében Barabási Albert-László úgy fogalmaz, hogy a képek a hálózatok és a művészet közötti kapcsolatot szemléltetik. Ennek a létrehozása óriási csapatmunka, melyben kutatók, dizájnerek és művészek vesznek részt együtt. Már ebből következően is mindhárom terület szempontrendszere érvényesül a látvány kialakításakor, melynek érdekessége a polifunkcionalitás és a tudományos precizitás mellett éppen az esztétikai dimenzió bekapcsolása. Ez a mozzanat együtt képes dinamizálni tehát azokat a befogadói lehetőségeket, melyekre az adatvizualizáció épül, egyben esztétikai élményt is nyújthatnak a tekintet számára. Másrészt hallatlanul izgalmas megpillantani valamit, amit fogalmilag próbálunk megérteni. Olyan ez, mint amikor megpillantjuk az első fraktált, melynek a képlete egyszerű, de ami megjelenik, az alkalmas arra, hogy kinyissa az elmét a végtelen felé. Ugyanígy, egy hálózati modell megpillantása is beindítja a képzelet munkáját, miközben a fogalmi síkon túl elidőzhetünk a látvány fenségessége mellett is.

Ízhálózat, New York polgárainak mozgása, betegségháló, magyar képzőművészeti hálózat – ilyen témákat vet fel a kiállítás, utóbbi esetében a saját közegéről beszélve. A hálózatelmélet forradalminak nevezhető szemléletváltást jelent a tudományban. Forradalmi lesz a képzőművészetben is?

Minden bizonnyal, és itt azt látjuk, amit fentebb is megfogalmaztunk (csak a múltra vonatkozóan), hogy a tudomány egyik területe ötleteket és technológiákat kínál a művészet számára is. Amikor ránézek egy hálózatrendszerre, szinte mindig eszembe jut, hogy Szombathy Bálint évtizedekkel ezelőtt úgynevezett futballogrammokat hozott létre, melyeknek az volt a lényege, hogy egy focimeccset nézve egy nagy plakátra leképezi vonalakkal a labda útját. A futballogramm lényegében egy hálózat, de most gondoljunk arra, hogy ezt a hálózatelméleti adatvizualizáció milyen egyszerűen megoldja. A hálózati gondolkodásnak egyébként máris sok nyoma van a művészet területén is, másfél évtizeddel ezelőtt ennek segítségével készített például Juhász R. József borítóképet (cover art), mely Kassák hálózatait ábrázolja, illetve két évtizeddel ezelőtt művészek egy csoportja létrehozta a performansz-események vizuális hálózati térképét, melyet a Magyar Műhely közölt. A példák itt is folytathatók volnának, egy azonban bizonyos, hálózatelmélet és művészet találkozása új dimenziókat nyit a képzőművészet számára is. Barabási professzor teljesítménye akár már ezen a téren is mértékadó.

A kiállítás január 17-ig látogatható a Ludwig Múzeumban. A szervezők időpontfoglalási rendszert alkalmaznak a látogatói élmény biztonságának és minőségének megőrzése érdekében. Ide kattintva lehet időpontot foglalni.