dunszt.sk

kultmag

Részvételi propaganda

A Mihaela-ügy osztálytermi előadásnak készült. Ezt tudva máris egy teljes elvárás- és kérdéshalmazzal ülök a képernyő elé, hiszen az osztálytermi előadások célcsoportja általában egy már adott közösség, célja pedig társadalmi beavatkozás, esetleg nevelő szándék, amely arra a közösségre közvetlen hatással lehet. Természetesen, a beavatkozás mértéke és hatása eltérő különböző társadalmi háttérből érkező vagy különböző korcsoportba tartozó osztályközösségeknél, de garantált, hogy az „előadás ugyanúgy működik X iskola, mint Y iskola tanulói számára” (Róbert Júlia, Színház, 2017/02). Mivel azonban az általam látott előadás mindenki számára publikus volt, az osztálytermi előadás egyik „feltétele” sem teljesült. Mindezek ellenére hogyan sikerült a Mihaela-ügynek közösséget teremtenie? Sikerült-e egyáltalán?

A Mihaela-ügy a társadalmi beavatkozáshoz a részvételi színház eszköztárát használja („A mai magyar színházi életben részvételinek nevezhető, […] amelynek létrehozása során az alkotók valamilyen módon apellálnak a nézők aktív részvételére, akik nélkül az előadás nem tud megvalósulni, mert […] a színészek az előadás során interakcióba kerülnek a nézőkkel” – Róbert Júlia, Színház, 2017/02). Ez egy bevett módszer az osztálytermi előadások során, hiszen az adott közösséget helyzetbe hozza, működteti a közösségi dinamikát, majd a közösség önreflexív módon vizsgálhatja önmagát, vagy önmaga viszonyulását az adott témához. A Mihaela-ügy mégis más. A Mihaela-ügy nem egy osztályteremben játszódik. A Mihaela-ügy Zoom felületre készült. Gianina Cărbunariu Tigris című drámáját adaptálta online platformra Komán Attila dramaturg és Gardenö Klaudia rendező, mindketten a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói.

Minden Zoomra készült előadástól rettegek. Rettegek, mert az alkotók általában megpróbálnak úgy tenni, mintha nem egy kis képernyőn keresztül néznék egymás képét, mintha egy színházélménnyel felérő produkciót látnánk, vagy legalább az árnyékát. Sajnos ezek a „minthák” még a színpadon is ritkán bocsájthatóak meg, nemhogy az online térben. Mégis hogyan vehetünk részt a Mihaela-ügyben – jobban mondva, az ügy felderítésében?

Váradi Gergely

Úgy, ahogy általában részt szoktunk venni online térben tartott „bármiben”: nyilatkozunk, de első sorban kommentelünk. Az előadás egy pillanatig sem próbál úgy tenni, mintha nem online lenne, sőt, igazán hálás a ténynek, hogy online történik. A nézők és színészek közösen lépnek be egy ZOOM konferenciába. A lehető legkülönbözőbb korosztályú nézőkkel találom magam szemben tizenévesektől kezdve Halász Juditig. Komán Attila dramaturg az első néhány percben mindenkinek megtanítja a felület különböző funkcióit: hogyan kell megnyitni a chat szekciót, hogyan kell ki-be kapcsolni a mikrofont, hogyan kell átmenni a különszobába (tehát valamikor ketté fognak oszlani a nézők, nagyszerű! – gondolom magamban). Végül, arra buzdít, hogy mindenki változtasson nevet egyszer, kétszer, akárhányszor: vegyünk fel karaktereket, írjunk kommenteket, kérdezzünk és nyilatkozzunk, hiszen mi vagyunk a város polgárai.

Elkezdődik az előadás. Egy fiktív adást látunk, amit meg is szakítanak a hírrel, hogy Mihaela, az állatkert tigrise megszökött. A híradósok (Berényi Nóra és Börcsök Olivér) folyamatosan arra bíztatják a lakosságot, hogy megszólaljanak az ügyben. De hát semmit sem tudunk az ügyről. Hogyan is beszélhetnénk róla? Mégis, pörög a chat. Rengeteg üzenet érkezik, különböző nevű személyektől. Gyűlölködéstől kezdve célravezető kommentig mindent találunk. Feltételezem, hogy a stáb írja ezeket, mégis keletkezik bennem egy belső feszültség, mert a tapasztalás nem erre utal.

Lassan feloldódik az a gát, hogy nem szólhatok hozzá. Egyre gyakrabban látok visszatérő neveket, több ízben felbukkanó véleményeket, és nevetgélő nézőket, aki talán azon nevet, amit írt, talán azon, amit olvasott. Oly mértékben ismert ez a forma – élő híradó közvetítése alatti kommentszekció, ahol bele sem gondolunk, hogy van-e jogunk hozzászólni, azonnal megtesszük –, hogy lassan mindenki elkezd részt venni a játékban, és egyszer csak egy kétségbeejtő információdömpingben találjuk magunkat. Míg a híradó azt közvetíti, hogy Mihaela (egy tigris!) csodákat művel, addig sorra érkeznek azok a kommentek, miszerint a tigris egy veszélyes fenevad. Egy hozzászóló már harmadjára írja, hogy felvétele van a tigrisről, ahogyan széttép valakit. Ezt a felvételt nem játsszák be az adásba, viszont több olyan interjút igen, ahol a városlakók nyilatkoznak a tigris jótetteiről.

Nagyszerű karaktereket láthatunk Váradi Geri, Börcsök Olivér és Berényi Nóra alakításában. A polgárok enyhén elrajzoltak, de mindenikük hálás szerep, melyet a színészek teljes szeretettel és odaadással tudnak kitölteni és életre kelteni. Egy idő után Berényi Nóra híradósa megtöri a városvezetés-közeli média álláspontját, kilép a csatornától, majd felajánlja, hogy kövessék azon nézők, akik szerint valótlan, amit a hivatalos álláspont fogalmaz.

El is érkeztünk ahhoz a bizonyos döntéshelyzethez. Az interaktív előadások nagyrésze szereti alkalmazni a közönség szétválasztásának módszerét. Mindenki eldöntheti, hogy kinek hisz, viszont a játékszabályok megkövetelik, hogy a „kiscsoportos” beszélgetés alatt, majd az érvek egyeztetése és egymásnak ütköztetése során kitartsunk döntésünk mellett. Bár a Zoom felülete lehetővé teszi, hogy a két szoba között váltogassunk, érdemes a FOMO-t leküzdve csak az egyik helyen jelen lenni.

Magam a nem városvezetés-párti álláspontot választottam. Itt megtudtuk, hogy egy bizonyos törvénytervezetet kíván benyújtani a velünk szemben álló fél, erre kellett ellenérveket felhozni. Sajnos ebben a részben mutatkozott meg leginkább, hogy itt egy vegyes életkorú és különböző társadalmi háttérből származó közönség vesz részt: mindenki csak bizonyos távolságtartással élte bele magát a városi polgár szerepébe. Többen beszéltek a jelenlegi kijárási korlátozásokról, a vírusról, elidegenítve az előadást a saját világától. Vajon az iskolások is ennyire kontextusba helyezik a történetet, vagy nekik inkább sikerül pusztán a felvetett problémákra fókuszálni? Ezek a hangok bizony megizzasztották a moderáló Berényi Nórát, de egyszer sem sikerült kibillenteni őt a szerepéből.

Börcsök Olivér és Berényi Nóra

Végül a két társaság egyesült, felolvasták a különböző érveket és ellenérveket. Mindkét fél propagandát, tényferdítést, álhírt kiáltott a másikra. A Váradi Gergely által alakított rendőrfőnök leplezi le mindkét oldalt. Kiderül: mindkét nézőpont hamis, de honnan is tudnánk, ha senki sem tájékozódik a hivatalos forrásokból? A rendezés szépen körvonalazza a buborékokat, amikben élünk. Mindezek ellenére számomra keserédes volt a vég. Mert az igazság nem derült ki. Igaz, mindkét média álláspontja cáfolva lett egy hivatalos által, de mi garantálja, hogy a hivatalos álláspont egyben az igazságot is takarja? Mi garantálja, hogy az kérdőre vonhatatlan? Ebben a hatalmas álhír-média harcban csak egy dolog felejtődik el: mi a fene történt azzal a tigrissel?

Az előadás kapcsán készített interjúnk ide kattintva olvasható.

Mihaela-ügy – Interaktív színházi előadás online

Gianina Cărbunariu Tigirs című drámája nyomán
Előadják: Berényi Nóra, Börcsök Olivér, Váradi Gergely, Ion Curteanu, Du Tianze
Írta: Komán Attila
Rendező: Klaudia Gardenö
Filmrendező és fotós: Berényi Andor

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket