Az eltűnt idők nyomában, zenei kísérettel

Régi holmikkal matatgatok, kíváncsi vagyok, előkerül-e az a LEE farmerdzseki, jobban mondva feltételezhetően annak már csak valami rojtos-rongyos maradványa, aminek hátrészén, karján aláírások, filctollal írt nevek voltak. Néhai énemnek a néhai koncertjáró kabátját keresném! Negyven évvel ezelőtti események tanúja is lehetne ez a ruhadarab. Nem kerül elő. Sajnálom. Kicsit szomorúan megállapítom hát, hogy az eltűnt idő nyomába eredni egyre nehezebb. Ha bármire rá is akadok a lomjaim átbányászása közben, egyre szomorkásabb, nosztalgikusabb a megtalált emlék, tárgy, fénykép feldolgozása. Elveszik LEE dzseki, elkallódnak a bakelitlemezek, széthull a múlt.

Most már új holmik közt matatgatok, friss szerzemények, nyomdaillatú kiadványok közt. Egy súlyos könyv foglal most el főhelyet jó pár hétig az aktuális olvasmányok közt. Mondhatni róla, hogy memoárkötet. Én meg nem is szeretem a memoárokat. Kicsit olyan nekem emlékiratokat olvasni, mintha belopódznék egy ismerős vagy ismeretlen dolgozó és hálószobájába, és kilesném a titkait, mint egy illetéktelen kukkoló. Vagy mégsem? Mert van olyan eset, hogy az olvasásélmény mégsem olyan, mint egy illetéktelen behatolás! Ez az eset most és így áll fenn. Mindez miért is? Mert ebben a frissen olvasott könyvben az elmúlt bő hetven év történéseit a könyv szerzője, egy igen jelentős, közismert, közkedvelt személyiség, a saját igazát mondva, hitelesen, mondhatni forráskritikailag is ellenőrizve hozza nyilvánosságra. Presser Gábor! (Nem mellesleg 1981-es, szülővárosomban szeptember elején lejátszott koncertjükön beszerzett aláírása miatt kerestem volna azt a bizonyos dzsekit, kár, hogy nincs meg.)

Miért jó Presser könyve? Mi a titka? Nehéz kötet… (Nem viccelek, lemértem, 1120 gramm!) Jó, viccelek, nem nehéz! Vissza a titkokhoz! Szóval egy nemzet Pici bácsija valami olyanba fogott bele, amibe csak kevesen mernek. Mer őszinte lenni, de harag, gyűlölködés, bosszúvágy, sértődöttség, rosszindulat, bántás nélkül! Ilyesmire kevesen képesek, pláne közéleti személyiségek. Ebben a könyvben a személyesség nem bennfentesség, ebben a könyvben minden történet egy miniatűr korrajz, szociológiai kistanulmány, s ami igen fontos, ZENETÖRTÉNET! Plusz hozzá rengeteg – te, kedves olvasó, szinte észre sem veszed – módszertan zeneoktatáshoz, zenetanuláshoz, zenéléshez, élethez, munkához, problémafelismeréshez és problémamegoldáshoz. Kikacsintgatások a zajos magánéletre, a személyiségfejlődésre, a velünk élő, máig ható történelemre. Pillanatfelvételek a szocializmus, vagy másképpen nevezve: a magyarországi gulyáskommunizmus működéséről, látleletek a korabeli kultúrpolitikáról. Mennyi sok és milyen szomorú tanúbizonyság van ebben a könyvben arról, hogy anno politikailag megbízott hozzá nemértők egész csinovnyiki hadtestén kellett magát átverekednie egy-egy jó ötletnek, zenekarnak, szólistának! Hogy bratyizás, rokon, sógor, koma, haver, kapcsolati rendszerek alapján mérettek ki pályák és akadályoztattak tehetségek! (Mintha ma lenne? – merül fel a kérdés, és a válasz nem tud egyértelmű nem lenni!)

Presser Gábor élete szinte filmbe illő. Pályakezdés és fejlődés, egy szemüveges, talán félénk, talán gátlásos, talán magában ezeket a hátrányos megkülönböztetéseket a nagy tudatalattiból, a sorsközösségtől óhatatlanul is megöröklő Dob utcai kisfiú szemével láttatva. Akinek a könyve végén lévő „SZeRePoSZTáS aVagy” részben az életét meghatározó emberek neveinek felsorolásakor Elvíra, Elvirka, Mamus áll az első helyen. (Mint a könyvben kiderül, a szerző mindegyik díját és kitüntetését neki adta tovább, hol diós sütiért, hol egyébért.) Mélyen emberi, megindítóan kedves a ragaszkodása Presser Gábornak a barátaihoz, néhai és még élő kollégáihoz, zenésztársaihoz. Nincs itt kérem semmi pletyka, minden őszinte, minden tiszta. Megengedett másoknak az, hogy bizonyos dolgokra másképpen emlékezzenek, ezt le is szögezi Presser. Mert lehet, van, akiben maradt, maradhatott valami régi, betokosodott tüske. De ez a könyv ezeket a tüskéket is valami isteni gyógyírral bekeni, elmúlassza, feloldja.

A szerző emlékezéstechnikája nem lineáris. Presser szabadon csapongva és a kronológiai sorrendre magasan fütyülve, mégis folyamatában és fejlődésében ívet felvázolva mutatja meg egy zenész, egy zenekar, egy korszak létét, életét, tündökléseket és bukásokat. Pikareszk társadalomrajz, a rock and roll magyarországi évei legjavának történései, London, New York, egy akkoriban másnak csak álomvilágként lebegő lehetőség sziluettjei, világsikertől karnyújtásnyira levés, keserédes nosztalgia, szomorkás és finom szeretet dől elő a sorokból. Tabán, Vígszínház, Nyugati pályaudvar, Abbey road és Miller stúdió, és Világifjúsági Találkozó, Prága és Lengyelország, Moszkva és London. Kavargó, színes és fekete fehér fotósorozatok! Ringat és felráz ez az egész!

Nincs ebben a könyvben egyébként semmi szenzáció. Ez csak maga a tömény zene, az élet, az élni akarás története, közép-kelet-európai mese egy zenészről, akit a sors sok más jó és kevésbé jó zenésszel hozott össze egy termékeny és munkával teli pályán. Aki nem szégyelli azt is bevallani, hogy néha lustálkodni volt kedve, vagy meginni egy pohár jóféle italt, jóféle szivarfüstbe burkolódzva kiváló zenéket hallgatva. Kinek nincs ilyesmire kedve? Nekem mindennap lenne!

Sok cetliből, jegyzetből, telefonálásból és némi rábeszélés után született ez a könyv. Kézikönyv a Presser könyve. Még ha erre a célra kicsit súlyosnak is tűnik, de itt a tartalom és méret költéséghatékony, hogy divatos megfogalmazással éljek. Méghozzá ahhoz való használati utasítás, hogy hogyan kell ma itt és most megbecsülni a szabadságot. Ma, amikor ilyen szokatlan időket élnek az emberek. Ilyenkor még hatványozottabban felmerül, hogy mennyire vacak, unalmas, értelmetlen és semmirevaló lenne az élet zene, festészet, irodalom, költészet, tánc, szobrászat, színjáték, színmű, film, mozgáskultúra, gasztronómia nélkül! Presser tapasztalataihoz mindenki hozzáférhet. Csak ki kell nyitni a könyvet. Hogy lesz-e folytatás? Az is lehet 1120 gramm! Legfeljebb megerősítem a polcot, ha már az aláírásokkal teli régi LEE dzsekivel eltűnt bakelitlemezeknek úgyse kell a hely.

Presser Gábor: Presser könyve I. Helikon kiadó, Budapest, 2020