dunszt.sk

kultmag

„Akárki akármit tesz, a nők ébredése maximum lassítható, de vissza nem fordítható”

Hidas Judit író, szerkesztő, újságíró legutóbbi kötete 2019-ben jelent meg Boldogság tízezer kilométerre címmel a Kalligram kiadónál. Mindemellett Mécs Annával, Tallér Edinával és Tóth Kingával együtt a Szépírók Társasága Női Érdekvédelmi Fórumának (SZÍN) tagja. Az íróval utóbbi szerepével kapcsolatban beszélgettünk figyelemfelhívásról, irodalmi díjakról, olvasási hagyományokról, befogadói stratégiákról, határokon átívelő együttműködésről és a SZÍN jövőbeli terveiről.

Kicsit távolabbról kezdeném. Hogy látod a mindent behálózó és manipuláló média és egy társadalmi, irodalmi probléma viszonyát? Gondolok itt arra, hogy pár éve még migrációtól, illegális bevándorlóktól hemzsegett a magyar média, vagyis akkor ez volt a politikai hatalom fókuszában, hogy a külső „veszéllyel” szemben a biztonságérzet látszatát vetítse és táplálja az emberekbe. Volt ezzel összefüggésben egy intenzívebb Soros-korszak is, most pedig minden egy sokkal reálisabb és láthatatlanabb veszély körül forog a koronavírus itt-létének függvényében. Így például nemcsak a bevándorlás-politika veszítette el jelentőségét, hanem az olyan, eddig sem épp a figyelem fókuszában lévő problémák is méginkább alul maradnak, mint pl. a klímaválság, hogy csak a legjelentősebbet említsem. Dúró Dóra esetét is felhoznám, mivel szerintem ez arra jó példa, amikor aránylag több emberből váltja ki a média „a valami itt nincs rendben” érzését: meseország mindenkié. Szerinted miképp lehet kívülről kitörni, vagy épp betörni, hogyan lehet figyelmet „követelni”, magára irányítania a médián keresztül a társadalom figyelmét egy olyan törekvésnek, amit a SZÍN képvisel? Vagy szerinted más úton kellene hatást gyakorolni a társadalomra, változtatásra, perspektíva-tágításra ingerelni a közvéleményt?

Ha a Meseország körüli botrányt említed, akkor a SZÍN által képviselt ügyekhez erőteljesen kapcsolódik a Tóth Krisztinát ért támadássorozat. A helyzet itt is kicsit hasonló, mint a Meseország esetében. A durva reakciót borzasztó lehetett átélni, de én úgy látom, azóta rengeteg fórumon folyik konstruktív gondolkodás mind a kötelező olvasmányokról, mind a nemi szerepek irodalmi ábrázolásáról. Sokszor a szélesebb társadalmi nyilvánosságot az ilyen botrányok teszik kíváncsivá, nyitottá azokra a fontos kérdésekre, amelyekről mi, a szakmában többet gondolkodunk. Ez mindenképpen pozitív hatás, még akkor is, ha vannak sokan, akik megragadnak a propaganda szintjén.

Ugyanakkor a SZÍN-nek alapvetően az irodalmi közeggel van „dolga, a szélesebb társadalmi nyilvánosság szemléletének formálását számos más nőszervezet végzi. Mi az irodalmi élet szereplőinél, döntéshozóinál szeretnénk elérni a közös gondolkodást, a párbeszédet és szükség esetén a változást, illetve a női alkotókat szeretnénk segíteni a szakmai fejlődésben, igyekszünk őket több szereplési lehetőséghez és nagyobb elismertséghez juttatni. Akárki akármit tesz, a nők ébredése maximum lassítható, de vissza nem fordítható, így a társadalomban végbemenő változások segítik a mi munkánkat is, és visszahatnak az irodalom szakmai közösségére, sőt akár a szellemi irányultságára is. Véleményem szerint ez utóbbi is rendkívül fontos. Ugyanis nemcsak az a probléma, hogy a női szerzőknek személy szerint milyen hátrányokat kell ledolgozniuk, vagy milyen előítéletekkel kell megküzdeniük, hanem arról is, hogy a saját tapaszatalaitakat tárgyává tehetik-e a munkáiknak a saját belső igényeik szerint. Ez akár egy új nyelv kialakítását is szükségessé teheti hosszú távon.

El tudod képzelni, hogy egyszer Magyarországon egy homoszexuális alkotó Kossuth-, vagy József Attila-díjban részesüljön úgy, hogy mind a mű témája, nézőpontja, mind a polgári értelemben vett szerző nyíltan vállalja nemi irányultságát, hovatartozását? 

Igen, el tudom képzelni. A legrangosabb díjak kiosztása mindig is nagy mértékben függött az épp regnáló politikai elit értékrendjétől, a mostani kormány és holdudvara nyilván nem ezt az irányt képviseli, de ettől még hosszú távon bármi elképzelhető. De ha azt kérdezed, elképzelhetőnek tartom-e, hogy a Kossuth- és József Attila-díjasok között 5-10 éven belül lehet-e 50% a nők aránya, akkor már nem lennék ilyen bizakodó. A kutatásaink szerint az elmúlt 15 évben ezek a díjak még a 18%-os átlagnál is rosszabbul teljesítettek. A Kossuth-díjnál 14%, a József Attila-díjnál 17% volt a női díjazottak aránya politikai érától függetlenül. A nők valahogy mindig kimaradtak a díjesőből. De azt azért remélem, hogy legalább némiképp javulni fognak ezek a számok is azzal, ha ráirányítjuk a figyelmet a problémára.

 „Üvegplafon” és „becsontosodás”. Kimutattátok, hogy a szépirodalmi díjak 82%-át férfiak nyerik el. Mi lehet ennek az oka, illetve annak, hogy a jelentős, kortárs irodalmat megjelentető kiadóknál csak 30%-os a nők által írt könyvek kiadása. Mármint nem hinném – de lehet, naiv vagyok –, hogy azért utasít vissza egy kiadó egy minőségi kéziratot, mert azt nő írta, vagy mert úgy látja a kiadó valamely menedzsere, hogy az adott évre már több „női kötet” nem fér bele, mert azt kevésbé vásárolják a statisztikák szerint.

Én sem hiszem, hogy így működne a kiadók szerkesztési politikája, bár erről nemsokára, április 16-án szervezünk egy beszélgetést, a Ms. Columbo Live! sorozat keretében, ahol fontos kiadók női főszerkesztőit fogjuk vendégül látni szerkesztőtársaimmal, Gáspár-Singer Annával és Szécsi Noémivel. Tehát erről a kérdésről nekem is csak elképzeléseim vannak. Azt gondolom, a nők hajlamosak alulértékelni magukat, illetve kutatások kimutatták, hogy a nők inkább akkor pályáznak egy lehetőségre, ha majdnem biztosak abban, hogy sikerrel járnak, a férfiak kockázatvállalóbbak. Szerintem komoly akadály van az indulásnál, sokakat ér szexuális zaklatás akár a mentoruk részéről, ez mindenképp visszahat az illető ambícióira, és én problémának látom a szakmai fejlődési lehetőségeket is.

Amire korábban is utaltam, a nők számára sokszor az is gond, hogy a saját tapasztalataikat elég fontosnak élik-e meg ahhoz, hogy arról merjenek írni, enélkül viszont nagyon nehéz a saját hangot megtalálni.

Ehhez kívánunk segítséget nyújtani egy nemrégen elindított szemináriumsorozattal, ahol lehetőségük van a szerzőknek a szakmai fejlődésre. De mindenképpen fontos a saját hang megerősödéséhez az is, hogy alkotótársakra, hasonló gondolkodású emberekre találjanak a szerzők, és sok nő számára ez is hiányzik. Nehezen illeszkednek be irodalmi körökbe, sokszor későn indulnak, a család mellett ez különösen nehéz, amikor nincs az embernek ideje, energiája az éjszakai kocsmázásokhoz, ha nincs kire hagyni a gyerekét. És persze itt is felbukkanhat az a probléma, hogyan viszonyulnak az adott nőhöz a főként férfiak által dominált irodalmi csoportok, meg lehet-e oldani azt, hogy valakit saját jogon, és ne egy író barátnőjeként fogadjanak be. Fontos hangsúlyozni, hogy sokszor ezek a nők számára traumatikus helyzetek nem rosszindulatból, gonoszságból történnek, hanem a reflexió hiánya miatt. Erről is érdemes lenne sokat beszélni.

Az megint más kérdés, hogy a díjazottak között miért ilyen alacsony a női díjazottak száma. Egyelőre itt csak találgatni tudunk. A konferencián elhangzott, hogy sokszor irodalmi csoportok lobbiznak a díjakért. Ha a nők kimaradnak ezekből a csoportokból, ha nem átláthatóak a pályázati rendszerek, a díjazások szempontjai, az mindenképp hátrányosan érinti a nőket.

Azt sem hinném – s itt újra a naivitás fenyeget –, hogy azért 82%-os a „férfi-sűrűség” a díjazottság esetében, mert a zsűrizésben több férfi vesz részt, mint nő. Vagy ez a probléma ennél sokkal szövevényesebb és „ősibb”?

A SZÍN nagyon fontosnak tartja, hogy a szakmai zsűrikben több nő kapjon helyet. Ez megint egy általánosabb szinten is kimutatott probléma. Megfigyelték a szociológusok, ha egy cég menedzsmentjében csupán egy vagy két nő kap helyet, akkor a nők inkább megfelelnek a csoportnyomásnak, illetve kialakulhat a méhkirálynő szindróma, amikor a hatalomban lévő nők az új női aspiránsok ellen dolgoznak. Ha több nő van a döntéshozók között, akkor teljesen megváltozhat a döntések dinamikája, a nők sokkal jobban tudják képviselni a saját nézőpontjukat, és sokszínűbb lesz a döntések végeredménye.

A SZÍN őszi konferenciáján hangzott el többek közt az a tanács vagy potenciális megoldás, hogy növelni, javítani kellene a díjazási rendszerben a női jelöltek arányát. A kérdésem szándékosan lesz kissé provokatív, hogy megcáfold: nem üthet vissza ez oly módon, hogy az adott évben valójában egy férfi írta a „legjobb” regényt, verset, drámát, de csak azért, hogy végre a SZÍN ne „lázadjon”, egy nőnek ítélik oda az adott díjat?

Biztosan lehet ilyen hatása is a fellépésünknek, de egyelőre olyan nagy az aránytalanság, hogy én ettől nem tartok. Ráadásul nem egy díjat osztanak egy évben, hanem több tucatnyit. És sokszor még a női aspiránsok erősítése nélkül is nagy kérdés, mit tartunk a legjobb regénynek, versnek, drámának. Ez nagyon szubjektív. Az őszi konferenciánkon elhangzott az is, hogy szociális alapon is szoktak díjat osztani, de főként férfiaknak. Érdekes módon az nem szempont, ha valaki egyedül neveli nőként a gyerekét, és emiatt vannak anyagi nehézségei. A női szerzők problémái valahogy mindig egy kalap alá kerülnek. Vannak a nagy szakmai és szociális kérdések, és akkor vannak itt még a nők. A döntéshozók közül sokan talán nem is értik, nem látják át, hogy milyen nehézségekkel küzdenek a női szerzők, el sem jutnak a látóterükbe ezek a kérdések. Ezen mindenképp szeretnénk változtatni, mert itt is azt gondolom, inkább az ismeret hiánya dominál, és nem a rossz szándék.

A SZÍN „a magyar nyelven alkotó női írók esélyeit hivatott javítani. Valamint kiemelten fontosnak tartja, hogy a női szerzők esélyegyenlősége közös ügye legyen a szakma minden szereplőjének, az irodalmat támogatóknak és fogyasztóknak egyaránt”. Vagyis a probléma, illetve annak megoldása komplex, mélyen húzódó kultúrtörténeti gyökerei vannak: nemcsak a kínálatot, a szerzőket, de a befogadókat, irodalomfogyasztókat is érinti. Nemrég jelent meg Bolemant Lillának a témában egy pontos, összefoglaló írása a Dunszton, amelyben többek közt azt is írja, hogy a magyar irodalomban „a nemi különbségek csupán akkor számolhatók fel, ha a patriarchális társadalmi hierarchia végre egyenrangú emberként tekint a nőre, és kisgyermekkortól kezdve az olvasmányokat nem a bináris oppozíciók alapján tálalja és fogadtatja el olvasóival, hanem nyitottá teszi őket a férfi és női szerzők, szereplők és szemléletek sokféleségének befogadására és elfogadására”. Kíváncsi lennék, miként látod ezt te. Valamint szerinted hogy viszonyul mindehhez a nemrégiben Tóth Krisztina kötelező(!) olvasmányokkal kapcsolatban kifejtett véleménye körül kirobbant „botrány”?

Erről részben már beszéltem korábban. Fontosnak tartom, hogy újfajta női hősök szülessenek, hogy ne csak alárendelt női szereplők legyenek a magyar irodalomban, és ebben akár komoly feladatuk lehet a női íróknak is, ha ezt az egyes alkotók fontosnak érzik. Ugyanakkor nehéz kérdés, hogy mihez kezdjünk a régebbi korok olvasmányaival, amikor még más értékrend uralkodott. A legjobb lenne, ha ezeket a műveket úgy olvasnák a gyerekek, hogy reflektálnak a tanár segítségével a benne lévő problematikus nemi szerepekre. De erre elég kevés esélyt látok, mivel Magyarországon az erre való reflexió még gyerekcipőben jár. Magam is tapsztaltam, hogy milyen mértékben hatott a személyiségfejlődésemre, a női szerepekhez való viszonyomra az, hogy mit olvastam, milyen kulturális termékeket fogadtam be.

Felnőtt koromig gyakorlatilag nem is tudtam, hogy az író lehet más, mint férfi, a férfi szempontok természetesek voltak számomra, és nem volt könnyű rájönni arra, hogy ezek nem feltétlenül az én megéléseim.

Nehéz kérdés, mit lehetne tenni, de az biztos, hogy fontos lenne az arányokon változtatni. Mind a fiúknak, mind a lányoknak jót tenne, ha másfajta nézőpontokkal is találkoznának az irodalmi tanulmányaik során. És lehet, hogy ez hatással lenne a kánon kialakításának szempontjaira is.

Hogy látod az együttműködés, az összefogás perspektívájának lehetőségét, működőképességét? Gondolok itt például a szlovákiai magyar Phoenix Polgári Társulásra, mely többek közt kiadóként is működik (nemrég jelent meg náluk pl. Tóth Krisztina Járványmese című kötete). A társulás tágabb értelemben vett célja pedig az emberi jogok, a szellemi és kulturális értékek védelme és alakítása, elsősorban a szlovákiai magyar nők és gyermekek érdekeinek védelmével foglalkozik, és felvállalja esélyegyenlőségük növelését és támogatását az élet minden területén. De hosszú távú céljai között fontosnak tartja a kapcsolatfelvételt és az együttműködést a hazai magyar és szlovák szervezetekkel, valamint a magyarországi és erdélyi, kárpátaljai, vajdasági, és más külföldi egyesületekkel.

Nagyon örülnénk annak, ha lennének országhatárokon átívelő kapcsolataink, együttműködéseink. Minden ilyen lehetőséggel élni kell, már amennyire a kapacitásunk engedi. Mi, négyen – Mécs Annával, Tallér Edinával és Tóth Kingával – arra törekszünk, hogy minél több szervezettel, partnerrel tudjunk együttműködni a közös célok elérése érdekében.

Kicsit a jövőről kérdeznélek. Várhatóan milyen új konferenciákkal, rendezvényekkel, irodalmi műsorokkal jelentkezik a SZÍN 2021-ben?

Március 26-án a női szerzők és az irodalmi folyóiratok kapcsolatát, tágabb kontextusban az irodalmi szocializáció sajtó- és médiaviszonyait vizsgáljuk majd számos szakértő bevonásával egy online konferencia keretében. Erre a konferenciára egy új kutatás is készül majd, amely a nők reprezentációját vizsgálja az irodalmi folyóiratokban. Említettem, hogy március eleje óta prózaszemináriumot szervezünk gyakorló szépírók számára. Szeretnénk, ha lenne egy etikai kódexe a Szépírók Társaságának, amely a zaklatási ügyek megelőzésében nyújtana segítséget, ezen is dolgozunk már. Ezenkívül folytatódik a Ms. Columbo Live! sorozat, amely az idei első félévben elméleti kérdésekkel, illetve az irodalmi élet bizonyos strukturális problémáival foglalkozik. De számos más tervünk, ötletünk van, amelyek megvalósításával majd a konferencia után kezdünk el foglalkozni.

Fotók: Bodnár Zsófi

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket