dunszt.sk

kultmag

Ismét játszik a Komáromi Jókai Színház

Silvester Lavrík Csöndes ház című színművének előadásával nyitott újra a Komáromi Jókai Színház. A Garajszki Margit rendezésében bemutatott darab főszerepeit Holocsy Katalin és Holocsy Krisztina játssza.

Gál Tamás színházigazgató a premierközönségnek elmondta, személyesen is hálás azért, hogy a bonyolult helyzet ellenére sokan eljöttek a bemutatóra. „Ezt óriási eredménynek tartom, mert mindenki azzal riogatott bennünket, hogy ha egyszer majd megnyithatunk, nem lesz ember, aki eljöjjön. Ez azt is bizonyítja, hogy ha majd igazán megnyithatunk, ha igazán eltűnik ez a pandémia, lesz mire építenünk. A háztetőt ugyan elfújta a vihar, elvitte a tornádó, de az alapok és néhány fal is megmaradtak” – nyilatkozta a Jászai Mari-díjas színművész, színházigazgató.

Részlet a Jókai Színház előadásából

„Silvester Lavrík színművét régről ismerem, remekül megírt, izgalmas darabnak tartom, sok csavarral, humorral, mély mondanivalóval” – mondja Garajszki Margit. „Rengeteg rétege van, és azt gondolom, hogy minden néző a maga habitusának, élettapasztalatának megfelelően különféle módon olvashatja. Valaki számára könnyedebb, szórakoztatóbb darab, míg más számára húsbavágóan fájó témát boncolgat. Azt gondolom, hogy az előadás sikere nagyban a két szereplőnek, Holocsy Krisztinának és Holocsy Katalinnak köszönhető, akik rendkívüli műgonddal, nagy precizitással, munkabírással, maximalizmussal alkották meg a szerepüket és teremtik meg minden egyes előadás alkalmával a két nő között működő viszonyrendszert, személyiségük minden finom árnyalatával, rezdülésével” – részletezi a rendező.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket