Bevezetés a mémkultúrába

Aki csak egy minimális szinten is részt vesz jelenkori digitális kultúránk, azon belül is specifikusan az internetes kultúratermelés, kultúrabefogadás- és elosztás különböző módozataiban, vagy éppen csak valamilyen mértékű figyelemmel kíséri az ott végbemenő esztétikai, kommunikációs, médiaelméleti vagy antropológiai jelenségeket, annak elkerülhetetlenül ismerősen csenghet a „mém” kifejezés. Az utóbbi idők híreit hallgatva továbbá az is nyilvánvalóvá vált, hogy a mémek további tudományterületek (gazdaságtudomány, művészetelmélet, szociológia, pszichológia) felőli megközelítése lehetségessé, indokolttá, sőt – egyes esetekben – egyre sürgetőbb teoretikus kihívássá kezdett válni.

A magyar nyelvű szakirodalom tekintetében az Apertúra folyóirat online felületén, 2016 őszén több kiemelkedő tanulmány is megjelent, amelyek igényességük és alaposságuk révén mindenképpen hozzájárultak a mémek tudományos diskurzusokon belüli tematizálásának és feldolgozásának a megkezdéséhez. Akit aktuálisabb megközelítésben is érdekelne a téma, azok számára feltétlenül értékes olvasmány lehet Glózer Rita Mémek: a világjárvány médiarítusai című, tavaly ősszel szintén az Apertúrán megjelent tanulmánya. Jelen írás, szemben az előbb említettekkel, a szigorú tudományos-akadémiai szigort és pontosságot mellőzve próbál egyfajta ismertető bevezetést nyújtani a téma iránt érdeklődőknek, illetve felvázolni néhány lehetséges gondolati kiindulópontot. Ezen teoretikus struktúrák továbbgondolása és részletes kifejtése természetesen még várat magára és potenciális teherbírásukkal kapcsolatban is felmerülhetnek kérdések. Számomra sem teljesen eldöntött, hogy milyen mennyiségű, súlyú és mértékű elméleti megközelítésmódot és háttéranyagot képes a téma elbírni vagy elviselni. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy az internetes mémkultúra több tudományág számára nyújthat gazdag, gyümölcsöző alapanyagot.

Miért is beszélhetünk rögtön a mémek kultúrájáról? Talán ezt nem kell részletesen taglalni, elég ha magunk elé idézzük azt a roppant komplex, interdiszciplináris, a digitalizálódás által transzmediatizált és az internet által globalizált jelenséghalmazt, amit a mémek kiváltanak és magukkal hoznak. A kulturális tőke újfajta termeléséről, terjesztéséről és befogadásáról van szó, amelyet a digitális technológia által gyökeresen megváltoztatott, újfajta szociális- és kulturális intézmények (pl. a közösségi média) tesznek lehetővé. Az emberi kapcsolódások és érintkezések gyorsuló változása, az új tér- és időtapasztalatok megjelenése és a kommunikáció új lehetőségeinek felbukkanása mind-mind a mémek jelenségegyüttesében kulminálódik. De hogy egy kevésbé közhelyes externáliát említsek: a mémek megjelenésével egyidőben egy újfajta globális szleng is megjelent az internet közegében, rengeteg olyan új kifejezéssel (normie, tankie, edgy, chad,  dank, boomer, doomer, soy boy, stb.) amelyek a mémkultúra megjelenésének és elterjedésének köszönhetően csakis azok kontextusában működnek, ezáltal a mémek közvetlen nyelvformáló hatással is bírnak.

Ha fontolóra vesszük a mémkultúrában résztvevő egyén életének számos területét, amelyekre hatással lehetnek a mémek, akkor olybá tűnhet, hogy egy sokkal összetettebb és szövevényesebb jelenséghálóval van dolgunk, mintsem hogy annyival lerendezhessük az ügyet, hogy néhány fiatal vicces képeket posztol az interneten. Életünk magasfokú átmediatizáltsága miatt közvetve vagy közvetlenül, de szinte mindenki résztvevője a mémkultúrának, aki az internetet használja.

Az, hogy jelenkori digitális kultúránknak, főleg a fiatalok körében (értve ezalatt a „millenial” vagy a Z generációt, tehát a 2000 után születetteket, akikre mint digitális bennszülöttekre is szokás utalni), egy szeletét vagy rétegét képezi a mémkultúra, talán triviális evidenciaként hat. Annál nehezebb azonban pontosan meghatározni azt, hogy mi is a mém vagy mi válhat egyáltalán mémmé. A jelenség definiál(hat)atlanságának oka éppen a fentebb említett komplexitásában és fluid, változó, képlékeny mivoltában rejlik. Egyelőre nem beszélhetünk tudományos konszenzusról a hivatalos definíciót illetően, de ez nem is feltétlenül baj, hiszen a megközelítésmód és a perspektíva legtöbb esetben már önmagában hatással van a vizsgálat tárgyára.

Ennek ellenére néhány megállapítás mégis körvonalazódni látszik. Az egyik ilyen, hogy a mémek kapcsán rögtön legalább két különböző léptékű fenoménről lehet szó. Tágabb értelemben mém lehet bármilyen kulturális produktum vagy információs objektum, amely az idők során továbbhagyományozódás útján fennmarad, tartalma és formája, azaz információértéke és a reprezentáció módja azonban, az emberek értelmezésétől függően, idővel változhat. Talán itt érdemes utalni arra, hogy a mém, valamint a memetizálódás neologizmusai felidézik az utánzás és az emlékezet társadalmi gyakorlatát és jelentőségét. Az emberi történelemben ezen két elemnek mindig is fontos szerepe volt a társadalmi és kulturális kohézió fenntartásában, valamint a tudás átadásában. Érdekes látni, hogy ezen használó, alkotó, befogadó, terjesztő és formáló tevékenységek éppen a digitális térben, az internet közegében nyernek új értelmet, amelyet sokszor szokás az emélekezetkultúra non-plus-ultrájaként aposztrofálni, hiszen a digitális térben semmi sem veszik el és látszólag nem az információ megőrzésével, hanem sokkal inkább annak szelekciójával és eliminációjával, tehát a felejtéssel vannak gondjaink.

A tágan értelmezett mémek tehát olyan kulturális produktumok, melyek magukba foglalják komplett műalkotások évezredeken át tartó fennmaradását, vallási tanítások és bölcsességek áthagyományozódását vagy éppen a kommunizmus szellemének kísértetjárását. Jézus vagy Buddha szimbolikus személye és tanításaik kulturális mémek, de ugyanilyen mém lehet a gótikus stílus, Hegel dialektikája vagy éppen a 20. századi „amerikai álom”. E példák között azonban jóval több a minőség- vagy megítélésbeli különbség, illetve bármiféle eltérés; közös vonásként mégis elmondható, hogy olyan kulturális tőkekoncentrációkról van szó, amely az idők során, ha nem is eredeti állapotában, hanem konstans változásban és újraértelmezésben, de fennmaradt. Az emberek, vagyis az alkotó-terjesztő-befogadó-értelmező közeg számára valamilyen jelentéssel bírnak és hatást gyakorolnak ezen közegre.

A mémek szűkebb értelemben pedig – és ez lesz jelen esetben a fontosabb számunkra –  olyan rövid, tömör, internetes és transzmediális, de főként képi vagy audiovizuális tartalmak, amelyek előállítása, terjesztése és befogadása is digitális formában, az interneten keresztül történik egy olyan kisebb-nagyobb, lokális vagy globális közösség vagy szubkultúra által, amely számára az adott tartalom valamilyen többlettudással, plusz információval vagy jelentéssel rendelkezik, ezáltal sok esetben érzelmi hatást is gyakorol a befogadókra. Médiumokon átívelő, hiszen a digitalitás metamédiuma alatt a tartalom lehet képi és auditív, de lehet szó akár szövegről vagy videóról is. Ezeknek az internetes tartalmaknak a legfőbb tulajdonságaik közé tartozik, hogy frappánsak, tömörek, mindig aktuálisak és egyben múlandóak is, folyamatosan változnak és iszonyatos tempóban termelődnek, de ugyanilyen gyorsan el is évülhetnek. Persze az elmúlás nem biztos, hogy végleges, mert bőven találni példát olyan esetre is, amikor egy-egy forma vagy tartalom visszatér és reaktivizálódik.

A mémek digitális világunk végtelenül gyors és egyszerre végtelenül belassult, kimerevített jelenének apró lenyomatai. Olyan lenyomatok, töredékek és maradványok, amelyek mindig aktualitásukban jelentésteliek egy bizonyos csoport számára. Időhöz, korhoz és aktuális állapothoz kötődnek, mégis sokszor az örökérvényűség érzetét keltik. A mémek ezen fajtájának termelése, terjesztése és befogadása, hasonlóan az interneten zajló egyéb folyamatokhoz: a legtöbb esetben decentralizált és anonim. A digitális mémkultúra egyben részvételi kultúra is, bárkiből lehet alkotó és befogadó is egyben. A tartalmak fokozott rögzítetlenségükben folyamatosan változnak, mutálódnak, keverednek, újratermelődnek és virálisan terjednek a közösségi média különböző csoportjaiban, tartalommegosztó oldalain, fórumokon, honlapokon, blogokon. Ez a típusú működésmód, valamint az örökké osztódó, mellérendelő kategóriák folyamatos termelődése, a tematikák, formák és tartalmak kategorizálhatatlan tobzódása Deleuzék rizómájához hasonlítható a legjobban. Nincs hierarchia, csakis horizontálisan fertőző terjedés és terjeszkedés.

Rengeteg alapstruktúra, alapforma van, ha tetszik egyfajta üres öntőforma (template), amelyek aztán bármilyen tetszőleges tartalommal megtölthetők és bármilyen mögöttes jelentéssel felruházhatók. Egy internetes mém lehet politikai, közéleti, filozófiai témájú, de  mindennapi tapasztalatokon vagy érzéseken alapuló is. A sor a végtelenségig folytatható. Bármilyen szubkultúra vagy tudásközösség képes lehet saját, egyéni és egyedi mémek kitermelésére. A mém azonban alapvetően mindig valamire reflektál, azaz a befogadó közeg által ismert jelentésen, tényen vagy információn alapul, amely egyesek számára valószínűleg semmitmondó. Így lesznek a mémek, hatásukat tekintve inkább szubjektívek, persze elképzelhető olyan mém is, amely mindenki számára érthető és jelentős információt hordoz, ám eképpen szerintem elveszti felforgató és egyszerre összetartó, kohéziós szerepét, amelyről még a későbbiekben is lesz szó.

A mémek tehát szinte összeszámlálhatatlan formában és témában vannak jelen az internetes kultúratermelés világában. Ettől függetlenül megfogalmazhatók róluk általánosabb megállapítások is.

Az első felvetődő jellemvonás esztétikai relevanciájú. A mémek körülbelül a 2010-es évekbeli elterjedésükkel (előtte is léteztek persze, de tömeges elterjedésük a különböző közösségi médiumok megjelenéséhez köthető) az internet világában egy erős esztétizálódási folyamat figyelhető meg. Kicsit merészebben úgy is fogalmazhatnánk, hogy az esztétika rehabilitációja kezdődött meg igen sajátos módon. Természetesen itt az esztétikát nem mint művészetfilozófiát kell érteni, hanem inkább mint afféle kategóriatant. (Ehhez ld. Seregi Tamás: Művészet és esztétika. Szeged, Tiszatáj, 2017.) Esztétikája bárminek lehet, de az utóbbi évek, évtizedek művészeti tapasztalata alapján mostanában a műalkotásoknak van a legkevesebb. A jelenkori művészetvilágokban az esztétikum mintha szitokszóvá vált volna, bár ennek a kérdéskörnek a kibontása egy másik írás témája lenne.

Hogyan rehabilitálódik az esztétika a mémkultúra által? Gyakorlatilag minden mém rendelkezik valamilyen esztétikai minőséggel. Minden mém tudatosan vagy tudattalanul, de egy nagyon erős esztétikával operál és egy esztétikai értékrendszert működtet. A mémek lehetnek szépek, rútak, groteszkek, giccsesek, ironikusak, gúnyosak, tragikusak, komikusak, szarkasztikusak, furcsák, stb. A mémek hatása legtöbbször nem a tartalmi jelentőségükben vagy a reprezentált információ hitelességében, relevanciájában, igazságtartalmában, autentikusságában vagy fontosságában áll, hanem a megjelenítés milyenségében, ha tetszik, az érzékeltetés minőségében. A mémek hatása, amelyek legtöbbször érzelmi alapúak, a mémek esztétikai minőségén áll vagy bukik: azon, hogy az információátadás milyen esztétikai minőségek mentén szerveződik.

Ez az érzelmi hatás sok esetben intellektuális többlettel is kiegészül. A lényeg azonban, hogy a mémkultúra alapjaiban esztétikai kultúra is egyben, amelyben azok a hagyományos esztétikai kategóriák kapnak újra fontos szerepet és kezdenek el működni, amelyek sok esetben kivesztek a mindennapok vagy a művészet szférájából. Ezen esztétikai működésmódok pedig a hatás és az élmény, mára kissé deprivált és leértékelt helyzetű jelenségeit hozzák újra lendületbe, amelyek egy eleven és élő kultúra alapfeltételei. Az internetes mémkultúra vitális, alkotó és formáló energiáktól lüktető, valamint a folyamatosan mozgásban lévő közösségen és részvételen alapuló tapasztalata ilyen módon szembeállítható a kultúra hagyományosabb, kanonikus intézményeivel (pl. a klasszikus vagy éppen kortárs múzeumokkal és biennálékkal), amelyek sokszor a kongó sterilitás, a statikus magány, a múltba révedő, kontempláló befogadás tereiként sejlenek fel a kulturális horizonton. Esztétikum nélkül a kulturális tőke elveszti eksztatikus elevenségét és aktivitását, akár a húsától megfosztott csontváz.

Ha már felvetődött a közösségiség gondolata, érdemes áttérni a mémek második, általánosabbnak mondható tulajdonságára. Ez a mémkultúra feltehetően közösségépítő és kohéziós erejére utal. A kulturális antropológia és szociálpszichológia számára tény, hogy a pletykának fontos szerepe volt és van a mikro- és makrotársadalmak kialakulásában és fennmaradásában. Az információ átadása és megosztása, a közös ismeretek és a titkok mind elemi csoportkohéziós erővel bírnak. A közös ismeretek és a közös tudás közösséget képez. A mémek létrehozása és befogadása, küldözgetésük és egymásnak való megmutatásuk, az utalgatás és összekacsintás aktusa éppen ezeket a nagyon elemi antropológiai vágyainkat és igényeinket elégíti ki az online térben. Az információ és a közös tudás folyamatosan gyarapszik és vándorol az internetes mémkultúrának köszönhetően. Az emberek szeretnek tartozni valahova, szeretnek bekövetni egy-egy olyan mémoldalt, amely számukra releváns információkat ad át. A tágan értelmezett szociális háló gondozására és működtetésére való hajlam tovább él a digitális térben, a mémkultúra pedig szorosan kapcsolódik ezen igények kielégítéséhez.

Tematikus csoportok, virtuális szubkultúrák és digitális törzsek működnek az interneten, amelyek tagjai folyamatosan diskurzusokat hoznak létre, információt cserélnek, tehát szocikulturális termelést és fogyasztást hajtanak végre. A mémek ezen felül egy újfajta kommunikációs csatornát is nyitnak az emberek számára, hiszen ki ne ismerné azt a tapasztalatot, amikor egy szavakba oly nehezen önthető állapotot, érzést vagy hangulatot egy mém tűpontosan képes leírni vagy reprezentálni. Persze a kommunikáció kapcsán nem szabad elfejteni például azokat a többnyire jogosan felmerülő kritikákat, amelyek itt megfogalmazhatóak, legyen szó az internet miatt felerősödő társadalmi polarizációról, az online zaklatás és bántalmazás különböző módozatairól vagy az információtömörítés és az infotainment valóban káros hatásairól. Természetesen, mint minden jelenségnek, a mémkultúrának is megvannak az árnyoldalai, de jelenleg inkább egy pozitív olvasatára törekedtem a jelenségnek.

Az írás nem törekedett a téma szigorúan pontos és mindent átfogó bemutatására. Inkább csak néhány kapcsolódó gondolat megfogalmazása volt a célom, amelyek talán még relevánsak lehetnek a mémek elméleti feldolgozásában. Meglátásom szerint a jelenkori digitális kultúrának egy nem elhanyagolható rétege a mémkultúra, amely részletes és körültekintő feldolgozást igényel a humántudományok részéről. Olyan aktuális jelenségek komolyan vétele, vizsgálata és elemző értelmezése, mint amilyen a mémek és az internetes mémvilág, elengedhetetlen a jelenkori kultúránk és társadalmunk megértéséhez. Remélem a téma ezen rövid felvillantása hozzájárulhat ahhoz, hogy mind újabb és újabb tartalmakkal bővüljön a jelenkori kultúráinkról megképződő diskurzusok izgalmas sokasága.