dunszt.sk

kultmag

Változatos programmal tér vissza a Komáromi Jókai Színház

Csütörtökön, július 15-én ért véget a Komáromi Jókai Színház hatvankilencedik, megpróbáltatásokkal teli évada. A színház és a társulat 2020/2021-es idényének működését a koronavírus-járvány és az azzal járó kötelességek nehezítették. A Czajlik József rendezte A mi osztályunk című előadás próbafolyamata a vírus miatt hatszor került megszakításra, majd a bemutató végleg elmaradt, s csak múlt héten sikerült színre vinni a darabot. Eperjes Károly, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész által rendezett  A vén bakancsos és fia, a huszár című népszínmű próbáit idén februárban szintén félbehagyták, de július 9-ei kezdettel már jegyet válthattak rá a nézők.

A színház és társulata a pandémia válságosabb időszakában is igyekezett összetartani és a járványra vonatkozó előírásokat figyelembe véve új tartalommal készülni. Húsz oktató jellegű, a magyar irodalom legnevesebb szerzőinek műveiről szóló kisfilmet forgattak, amelyek az oktatásügyi minisztérium támogatásával iskolai segédanyagokká váltak. A kisfilmek sikerének köszönhetően az Egressy Béni Városi Művelődési Központtal együttműködve decemberben Ünnepváró címen egy karácsonyi CD-t is kiadnak.

A Jókai Színház augusztusban kezdődő új évadának várható programjáról Gál Tamás színházigazgató és Varga Emese művészeti vezető tartott sajtótájékoztatót.

Az idényt az olasz drámaíró, Luigi Pirandello darabja, a Hat szerep szerzőt keres nyitja meg szeptember 17-én Michal Vajdička rendezésében. Ezt követően Schwechtje Mihály megosztó témájú, a mai Magyarország társadalmának sötét oldalát boncolgató Örökség című művét Rédli Károly állítja színre, majd az előadás után a nézők a darab fontosabb kérdéseire reflektálva Dr. Hunčik Péter pszichiáter által vezetett beszélgetésen vehetnek részt.

Októberben a Soproni Petőfi Színház vendégjátékaként Henrik Ibsen Peer Gynt című drámai költeménye lesz megtekinthető.

Az orosz szerzőpáros, Oleg és Vlagyimir Presznyakov Noé bárkájának történetét újragondoló komédiáját, a Csónak, avagy előttünk a vízözönt Bagó Bertalan viszi majd színre. A Jókai Színház a budapesti Nézőművészeti Főiskola és a budapesti Szkéné Színház együttműködésével pedig Molière Don Juanját is adaptálja Nagy Péter István rendezésében.

Továbbá terítéken van Mikszáth Kálmán A beszélő köntös című műve alapján készülő zenés darab, Örkény István híres tragikomédiája, a Tóték,  Ibsen további drámája, a Kísértetek, valamint a katalán származású kortárs színdarabíró, Jordi Galcerán Burundanga című vígjátéka. 

A fiatalabb korosztálynak Garajszki Margit által írt és rendezett Mátyás sípja című kamarameséjével kedveskednek, ugyanakkor Gerendás Beáta Reunion című produkcióját is színre állítják, amelyben olyan aktuális témákkal találkozhatnak a diákok, mint a koronavírus-válság, a fogyasztói társadalom hátulütői és a környezetvédelem.   

A Bérletek éjszakája augusztus 28-án, este nyolc órakor kerül megrendezésre a komáromi Klapka téren.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket