Sportnyelven

A magyar film megítélését nagyban emelné, ha minél több kortárs téma jelenne meg: szociális problémák dokumentarista vagy bármilyen feldolgozásban, politikai thriller közéleti ügyekről, melodráma lelkiekről és igen, történelmi feldolgozások, tulajdonképpen tetszőleges korszakról, mert ezek is kortársak. Egy közös nevezőjük lehetne a frissességükön kívül, ez pedig a minőségük, azaz ha lehet, jók legyenek a maguk versenyszámában. A Becsúszó szerelem tulajdonképpen ilyen film: friss és ügyes, időszerű és tehetséges. Nem túl szerencsés sokfelé ágazó történeteket egy csupasz számmal értékelni, főleg nem az indoklás nélkül, de ez utóbbi ezután következik – szóval talán majdnem kilenc a tízes skálán. Ez azt jelenti, hogy egy-két apró lépés a forgatókönyvben, a dramaturgiában és a kidolgozásban, és megérkezhetünk az életes, ugyanakkor vicces közéleti vígjátékhoz.

Sokszálú hagyományból meríthetnek ezek a filmek még akkor is, ha a vígjáték a leginkább tarka és szerteágazó műfaj a komikumforrások felderítését és kihasználását, valamint az elképzelt közönség megcélzásának módját tekintve. A Meseautó korszakának filmjei sikeresek a típusalkotásban, de keveset tudunk meg belőlük a harmincas évek magyar társadalmáról; az ötvenes években éppen a kor lelkét célozták meg, de a propaganda stílusában (például Civil a pályán, 1951); készültek aztán nagyszerű filmek, amelyek a szatíra eszközeit használták: Veri az ördög a feleségét (1977), Szívzűr (1982). A rendszerváltás utáni korszak legnézettebb filmjei szinte természetesen vígjátékok, amelyek különböző arányokban tartalmaznak kortárs utalásokat – a Valami Amerika (2002) legnézettebb első része alig, a három Üvegtigris (2001, 2006, 2010) helyenként öngyarmatosító módon, a 2018-as BUÉK ügyesen, és a korábbi nemzetközi változatok közül messze a legszínvonalasabban. A Becsúszó szerelem a 2017-es Brazilok párja lehetne – foci itt és ott, romák itt és ott, társadalomkritika itt és ott.

Érdemes megnézni, hogy a Becsúszó szerelem kritikai éle hova van irányozva: az üres jelszavak felé és tovább – oda, ahol a félig gondolt gondolatok erőszakos tettekké válnak. Két jelenetsort érdemes kiemelni, amelyek megmutatják azokat a végleteket, amelyeket a film szóvá tesz. Az egyik a szokásos csoportterápiás helyszínen bukkan fel, ahol a gyerekre váró párok végeznek mindenféle gyakorlatokat – a negédes csoportvezető (Tenki Réka) szinte magában is parodisztikus, ahogy a suta feladatait előadja. A kulcsszó az elfogadás és a türelem, de mindannyian érezzük, hogy éppen úgy konganak ezek a szavak, mint a főnéni hangtálja. Az elfogadás nem is jön be maradéktalanul, hiszen a Wienhofer nevű szereplő éppen a terápia közepén cseréli le az egyik terhes párját a másikra – milyen érdekes, hogy a nagyszerű Rajkai Zoltán a Parkolóban agresszív rendőrt játszik, itt pedig egy csupaszív apukajelöltet. Sajnos az a helyzet, hogy pont az ilyen fickók nevezik a gyereküket kis krampusznak, törpének, sőt töpörtyűnek, ami, valljuk be egymás között, elég rémes. Szóval szép eszméket simán el lehet használni, ez a film hangsúlyosabb vonulatának ellenpontja.

A hangsúlyosabb vonulat egy fociultra története, aki hangos eszményeit alig tudja képviselni a történetben – és itt van a Becsúszó szerelem társadalomképének kiindulópontja, illetve komikumforrása. Azt azért érdemes ugyanakkor rögzíteni, hogy hajlamosabb az ember elnéző mosollyal követni olyan szereplőket, akik túlhajtják a nyilvánosan amúgy is sután képviselhető szereteteszményt, mint eltűrni vad és kirekesztő sportőrülteket. Gyula nevű főszereplőnk (az ugyancsak nagyszerű Ötvös András) szép térképét nyújtja mindannak, ami egy ilyen szörnyű Black- (vagy Red? – annyira mindegy) Army-taghoz illik: üzemszerű cigányellenesség, rasszizmus úgy általában, erős hajlam a hétköznapi és hétvégi erőszakra. A film nagy érdeme, hogy mindezt nemzetközi összefüggésbe helyezi: igazság szerint a szlovák Tátrai Farkasok egyáltalán nem különbek a mieinknél. Milyen furcsa, hogy úgy megy ölre magyar és szlovák, hogy a két brigád végtelenül hasonlít egymásra – fekete dzsekik, eltorzult arcok és nemzeti gondolat mind a két oldalon. Harminc év telt el az önálló Szlovákia megalakulása óta, úgyhogy lassan kiapad a magyar tábor egyik büszkeségforrása: „idősebb vagyok, mint az országod” (na de hol van a bizonyíték arra, hogy ezer év alatt olyan nagyon megbölcsültünk volna?).

A film következő erőssége az, ahogy a szereplőit végigviszi különbözőképpen nehéz útjaikon. Fent emlegetett Gyula történetvégi társa (Lüszi szerepében Gombó Viola Lotti) körülbelül ötven perc alatt jut el a nyegle cigánylány figurájától a kisfiús anyukáig. Nehéz eldönteni, de talán nem is kell, hogy mindez a színésznő játéktudását dicséri, vagy a forgatókönyvet; talán mind a kettőről szó van. Ötvös András sokszor bizonyított már (Mansfeld, Isteni műszak, csak hogy két címet említsünk), de most újra meggyőző, ami megint csak a rendező és munkatársainak érdeme, persze a sajátján kívül. A film tulajdonképpen viccet csinál egy végtelenül szomorú dologból, ez adja a vígjáték kötelező feszültségét: egy fociultra szinte maga számára is észrevétlenül egy cigánylányba szeret bele. A mellékszálak egyike, de a filmben ezek is szépen ki vannak dolgozva, hogy Gyula imádott csapatában színesbőrű játékos is van, aki a történet szerint valaha döntő gólt rúgott. Itt, a valóság közegében keveredik a komikus és az elkeserítő: a mi négerünk (zsidónk, kommunistánk, homoszexuálisunk) teljesen rendben van, a tiétek nagyon nincs. Végül vannak persze a filmben olyan alakok is, akik nem mozdulnak, legfeljebb elnézik valahai szurkolótársuk eltévelyedését – az ő legerősebb képviselőjük Alex, akit Thúróczy Szabolcs játszik. Na, ahogy ő ér a labdához, abból látszik a focitehetség – ez kell a színészi meggyőzés eszköztárához. A Becsúszó szerelem alapján azt is megérti a néző, hogy mennyire fontosak a mellékszereplők: Stefanovics Angéla talán több a megjelenései számát tekintve; itt van aztán Pelsőczy Réka (mint sokgyerekes focistafeleség) és Hajdu Szabolcs, akiről sokáig azt hittem, hogy tévedésből szerepeltetik duplán, pedig nem – egyszerre lelátói huligán és a vádat képviselő ügyész. Rendezte Nagy Viktor Oszkár, ez is fontos mondat a végére.

A film adatlapja.