Korunk torzszülöttei

Freak show-ba ágyazott szerelmi történetet mutat be a vajdasági Tanyaszínház idei, Lénárd Róbert rendezésében színpadra állított, Ödön von Horváth által írt, Kazimír és Karolina című darabja. A mű húsbavágó társadalomkritikát fogalmaz meg arról, miként darálja be a pénz és a hatalom „cirkuszi gépezete” az embert, de talán még ennél is meghökkentőbb felismerést okoz, hogy a felvonuló torzszülöttek közelebb állnak hozzánk, mint azt elsőre gondolnánk.

Kazimír (László Roland) és jegyese, Karolina (Dedovity Tomity Dina) kézen fogva érkezik meg a „kavillósi vidámparkba”, a darab képzeletbeli helyszínére, és a közönség soraiban foglalnak helyet. A színpad mögött a szereplők – mintegy kitűzve az előadásban kergetett ideált – egyszerre kiáltják: „Mind repülni fogunk!”, és máris kezdetét veszi a cirkuszi mulatság. A Kikiáltó (Szabó Regina) – akinek, mint később kiderül, árnyaltabb a szerepe – egy freak show-ra invitálja a közönséget, ám az már rögtön az elején nyilvánvalóvá válik, hogy az előadásban bemutatott torzszülötteket a kizsákmányolás, a kiszolgáltatottság, a reményveszettség nyomorította meg. Az egyetlen dolog, amire még ezek a nyomorultak is lelkesülnek, a már említett repülés.

Karolinát is egy zeppelin látványa nyűgözi le, emiatt lép ki a tömegből, hogy együtt sóvárogjon a mutatványosokkal a magasba. Kazimír az egyetlen, akire nem hat az izgalom, ugyanis nemrég veszítette el állását, ami miatt mély depresszióba süllyedt. Szerinte a zeppelintől az ember elhiszi, hogy ő maga is felemelkedhet, de ez csak illúzió, ami néhány pillanatra elvonja a figyelmét az éhezéséről. Szó szót követ, a jegyespár szakít egymással, és az előadás folytatásában azt követhetjük nyomon, miként próbálnak meg egymás nélkül boldogulni.

A vajdasági Tanyaszínház egy nyári színházi műhely, melynek meghívott rendező-dramaturg párosa hivatásos színházi közegből érkezik, mindenkori szereplői pedig az Újvidéki Művészeti Akadémia aktuális színésztanoncai, valamint a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének színművészeti díjazottjai. A bácskai Kavilló településen egy hónapig tartó próbaidőszakot újabb közel egy hónapig tartó vajdasági turné követ, amely során a Tanyaszínház ekhós szekere (értsd: színpada, díszlete, jelmezei és stábja) körbejárja azokat a vajdasági településeket, amelyeken egyébként nincs hivatásos társulat. Idén turné helyett a kavillói művésztelepen játszák az előadást, ennek politikai hátteréről itt olvashat.

A mű eredetileg a müncheni októberi mulatságon játszódik valamikor az 1930-as évek elején. Az előadásban elhangzó szöveg is csak árnyalatnyi különbségekben tér el az eredeti fordítástól. Ami viszont egyediséget, pimaszságot és az „itt és most”-tal összetéveszthetetlen aktualitást kölcsönöz a Lénárd-darabnak, az a zenei betétekkel és koreográfiával tarkított összhatás. Egymást váltják a történetmesélés jelenetei, a szereplők belső monológjai és a freak show számai. Az előadás lineáris vonalvezetését, vagyis Kazimír és Karolina kapcsolatának cselekményszálát ugyanis epizódjellegű jelenetek fragmentálják, amelyek párhuzamosan utalnak a cirkuszban és a saját életükben történő bolyongásra. A két fiatal ellentétes irányba sodródása még inkább elmélyíti a kettejük között tátongó szakadékot, majd egy erős hang- és fényváltás jelzi, hogy álomszerű káprázatban vagyunk, tükörországban, ahol a két szerelmes egymást keresi, de csak saját magát látja meg a tükörben, és szemmel láthatóan nem tetszik nekik, amit látnak. Ezzel egyidejűleg a Kikiáltó is tükröt tart a közönség elé, arra provokálva őket, hogy magukban is meglássák a nem tetsző rémet.

A pár mellett megismerjük Kazimír barátait, Szemes Franzot (Kőműves Csaba Bence) és az ő Ernáját (Hodik Annabella), valamint Karolina új udvarlóit, Schürzinger Eugént – alias Jenőt – (Ágyas Ádám) és Rauch Konrádot (Varga Benjámin). A karakterek jelleme az első pillanattól kezdve világos, amit a színészek a gesztusaikkal, hanghordozásukkal, jelmezükkel és persze szerepükkel tesznek egyértelművé. Ismerjük ezeket az archetípusokat a való életből is: a legyőzöttségébe beleroskadt hőst; a boldogságkereső ártatlant; a másokat is magával rántó lázadót; a mártír szeretőt; a szolgalelkű árvát; az élvhajhász uralkodót. Örökérvényű jellemjegyeiket csak elmélyíti, hogy mai megjelenést kölcsönöztek nekik, így tulajdonképpen Kazimír egy pesszimista munkanélküli sofőr, Karolina egy gondtalan titkárnő, Szemes Franz egy bajkeverő drogdíler, Erna egy igénytelen csitri, Schürzinger egy frusztrált bolti eladó, Rauch pedig egy nagyképű üzletember.

Az álomszerű jelenetekben egyenként felsorakoznak a torzszülöttek is: a pandémia bezártságában összetöpörödött kisember; a bulldogfejű férfi, akinek a sok talpnyalástól eltorzult az arca; illetve a sziámi ikrek, akiket összeláncolt a pénzsóvárság és a káröröm. De szép lassan lezüllik az összes többi szereplő is: Szemes Franz emberállattá változik, miközben bántalmazza Ernát; Schürzinger pedig féregember lesz, akinek kifordulnak a végtagjai, mert számításból cserben hagyja Karolinát.

Az előadás egyik legáthatóbb jelenete, amikor a Karolinát alakító Dedovity Tomity Dina a munkanélkülivé vált szerelme és a pénzember közötti vívódásának belső monológját halljuk. Ez a jelenet árnyalja leginkább Karolina karakterét is, amivel megértjük, hogy immár nem csak egy önfeledt nővel nézünk szembe, aki egyszerűen jól akarta érezni magát, hanem egy olyan elkeseredett lélekkel, aki belefáradt abba, hogy mindig kevesebbel érje be. „Merre kell menekülni?” – kérdi kétségbeesve, és már haragudni sem lehet rá. Lenyűgözően hiteles alakítást nyújt Kazimír szerepében László Roland is, akinek gyötrődései alatt szinte érezzük a fájdalmát.

A zeppelin újbóli feltűnése ismét elkápráztatja a torzszülötteket, akik egyre irányíthatatlanabbá válnak. Ennél a pontnál már végképp megkerülhetetlen a Kikiáltó, vagyis a cirkuszi porondmestert alakító Szabó Regina karaktere, aki a zsarnokot személyesíti meg. Ő a háttérben a szálakat mozgató manipulátor, aki kineveti a kisember vágyait, és kárörvend annak érdekében, hogy belebukjon az önmegvalósításba. Dominaként, ostorral a kezében próbálja engedelmességre bírni a szörnyeket, végül egy-egy kék nyalókát nyom a szájukba, hogy ismét szófogadóvá váljanak. Óhatatlanul is eszünkbe jut a Mátrix-analógia, hiszen abban is a kék pirula szolgált annak az illúziónak a fenntartására, hogy nem változtathatunk a sorsunkon. A társadalom hatására eltorzultak esetében ez ugyanakkor arra is utal, hogy tovább tűrjék a meghunyászkodást, a kizsákmányolást és a megvezetést.

Ezt az alá- és fölérendelt viszonyt erősítik a kosztümök (Puskás Zoltán), amelyek egyszerre érzékeltetik a cirkuszi mutatványosok látványosságait (a hárommellű nő, a félig férfi/félig nő), és közben a feszülő fekete bőrruha, a sejtelmes csipkeelemek, a kihívó neccharisnyák az egész megjelenésüknek fétisjelleget kölcsönöznek, amivel csak még inkább kihangsúlyozzák a kiszolgáltatottságot ebben a cirkuszban. Az előadás minimalista díszlettel (Gombos Dániel) dolgozik, elsősorban fényeket, illetve magát a színpadi konstrukciót használják a szereplők, ez utóbbit viszont teljes szélességében, hosszában és mélységében „belakják”. Mindössze egy-egy kelléket emelnek be a cirkuszi hangulat megidézéséhez, de ezt is csak a sejtetés szintjén, mint például a körhintát felelevenítő láncokat, mert az igába hajtott hintalovakat már a torzszülöttek imitálják.

Az előadás talán legnagyobb erőssége a zene (ifj. Kucsera Géza) és az ezzel tökéletes összhangban működő koreográfia (Crnkovity Gabriella), hiszen a kettő nemcsak hogy szervesen reagál az előadás hangulatára, hanem minden egyes ritmusváltásnál együtt lélegzik vele. A körhinta lágy gyermekdallamai vissza-visszatérő zenei motívumok azoknál az álomszerű jeleneteknél, amelyek a freak show mutatványait, illetve metaforikusan a volt jegyespár egymástól való távolodásának mozzanatait ábrázolják. Erre ad különböző variációkat az elektronikus zenei vagy éppen a rockzenei aláfestés, ami a cirkuszon eluralkodó hangulattal párhuzamosan változik. A torzszülöttek határozott, erős gesztusokkal tűzdelt színpadi mozgása, a ritmusos ismétlődések gépies hatást keltenek, mintha csak egy gyártósoron látnánk ezeket az embereket, akiknek zeppelin helyett végül csak egy léggömb jutott.

Lénárd Róbert rendezése a színpadra vitt cselekmény mellett egy párhuzamos univerzumot nyitott a saját világunkkal, amelyben a torzszülöttek összemosódnak velünk, vagyis amelyben mi magunk is torzszülötté válunk. Felismerjük magunkat a munka, társadalom, pénz és politika által megnyomorított emberekben, és felismerjük a Kikiáltót is, azt az egyént, aki látszólag csak rendet akar teremteni, de zsarnokká vált fölöttünk.

Kazimír és Karolina mintha még egyszer utoljára megpróbált volna kitörni ebből a lefelé húzó örvényből, de őket is visszarántotta a cirkuszi gépezet. Végül maguk is torzszülöttekké, szívtelenekké váltak, mert hagyták, hogy a társadalom elvárásai elpusztítsák bennük az egymás iránti szeretetet.

Ödön von Horváth: Kazimír és Karolina
Tanyaszínház

Szereplők:
Kikiáltó: Szabó Regina
Kazimír: László Roland
Karolina: Dedovity Tomity Dina
Schürzinger: Ágyas Ádám
Szemes Franz: Kőműves Csaba Bence
Erna: Hodik Annabella
Rauch: Varga Benjámin
Elli: Dupák Fanni
Maria: Gresák Lea
Torzszülöttek: Barna Léna, Dékány Máté, Fekete Dóra, Kéri Sándor Botond, Szalma Antónia, Szőnyi Márton

Adaptáció és dalszövegek: Lénárd Róbert
Díszlet: Gombos Dániel
Kosztüm: Puskás Zoltán
Zene: ifj. Kucsera Géza
Mozgás: Crnkovity Gabriella
Rendezőasszisztens: Grgity Nikoletta
Rendező: Lénárd Róbert

Premier dátuma: 2021. július 23.

Fotók: Srđan Doroški