Baleset

A baleset után negyven perccel érnek a helyszínre, még elcsípik a mentősöket. Pataki kiugrik az autóból, Takács, az operatőr, kamerával a vállán rohan utána. A testet már letakarták, a mentősök a defibrillátort pakolják.
– Csináljátok még egy kicsit! – mondja Pataki.
– Mit? Az újraélesztést? – kérdezi az idősebbik mentős.
– Azt.
– Hülye vagy? Meghalt baszd meg!
– Csak pár kép!
Pataki a mentősre néz, látásból ismerik egymást. A férfi sóhajt.
– Arc ne látsszon!
Kitakarják a holttestet, egyikük a mellkasra támaszkodik, a másik a defiblirrátort tartja a kezében. Nem mozdulnak. Pataki int az operatőrének. Takács idegesen állít valamit a kamerán, letérdel, felpattan, körbejárja a mentősöket. Pataki látja, hogy a kamera folyamatosan megy.
– Elég!
Az idősebbik mentős visszatakarja a halottat. Összepakolják a defiblirrátort, szó nélkül beszállnak a mentőautóba. Takács a felvételt nézi a kijelzőn, közben a szája szélét rágja.
– Na? – kérdezi Pataki.
– Elmegy.
– Tudunk vele kezdeni?
– Tíz másodpercre jó.
Szollárék éjfél után futnak be, a mentősök addigra elmennek, a rendőrök kordont húznak a benzinkút köré, ahol a helyszínelők dolgoznak. Szollár operatőre csinál pár képet, utána odaáll Takács mellé. Néha leveszik a kamerákat az állványokról, közelebb mennek, távolabbról forgatnak. Egyszerre mozognak, ügyelnek rá, hogy meglegyen ugyanaz a kép, ami a másiknak. Szollár rágyújt.
– Mit tudsz? – kérdezi Patakit.
– A kanyarban kicsúsztak, oldalról nekicsapódtak a villanyoszlopnak. Ha az nincs, letarolják a benzinkutat.
– Mennyivel mehetett?
– Kilencven, száztíz, lehet valamivel többel.
– Ketten voltak?
– Hárman. Huszonévesek. A sofőrt életveszélyes állapotban vitték kórházba, a kormányrúd átszúrta a tüdejét. Ezekért még nem jöttek.
Pataki a letakart holttestek felé int.
– Mitek van?
– Csak a helyszínelés.
A mentősökről nem szól, attól fél, a másik elkéri tőle a képeket. Néha kisegítik egymást, ha lemaradnak valamiről. De ez most nem az a helyzet. Patakiéknak is alig van használható felvételük. Tudja, hogy a kövekező alkalommal Szollár az orra alá dörgöli majd, de nem érdekeli. Konkurencia.
– Meddig maradtok?
– Megvárjuk a sajtóst meg a halottszállítókat.
Szollár operatőre szól, hogy felvett mindent, amit lehetett, mi legyen.
– Várunk – feleli Szollár, maga elé dobja a cigarettacsikket, rátapos.
Lepakolnak a kordon sarkánál.
– Jó lenne egy kávé! – int Szollár operatőre a benzinkút felé.
– Nem lehet bemenni, a rendőrök nem engedik, a kutasok se jöhetnek ki – mondja Pataki.
Fekete Astra kombi áll meg mellettük, köpcös, pufi dzsekis férfi száll ki, a csomagtartóból kivesz egy kamerát.
– Vérszagra gyűl az éji vad!
Ribár ezt a poént minden éjszaka történt balesetnél, meg gyilkosságnál elsüti. Kelletlenül lekezelnek vele, nem bírják. Egy kisvárosi tévé tulajdonosa, a feleségével csinálják közösen, az önkormányzat fizeti őket. Nem kellene balesetekhez meg gyilkosságokhoz járkálnia, anélkül is megvan a pénze, de állandóan kiszaladgál mindenhová. Volt olyan, hogy Patakiék elindultak forgatni, menetközben szólt rájuk a szerkesztő, hogy ne menjenek, a Ribár már ott van, csinálja. Bukták a pénzüket. Ribár fizet az autómentősöknek meg a halottszállítóknak, szólnak neki, ha valami történik. Van embere a megyei kapitányságon is, csak Pataki még nem jött rá, ki az. A vállára veszi a kamerát, körbejárja a kordont. Soha nem használ állványt a felvételhez, még interjúhoz se. Amatőröknek való, mindig ezzel húzza a többi operatőrt. Persze az összes képe bemozog, ugrál, de nem veszi észre. Takács szerint dilettáns fasz. Bemegy a kordon mögé, közeliket csinál a letakart holttestekről. A rendőrök nem szólnak rá. Takács Patakira néz, Ribár felé biccent, hogy menjen-e ő is. Pataki megrázza a fejét.
– Nézd! – Szollár egy párra mutat, az összetört kocsi mellett állnak.
– Szülők? – kérdezi Pataki.
– Lehet.
– Megyünk?
Szollár bólint, odamennek, köszönnek.
– Elnézést – mondja Pataki –, tévétől vagyunk, önök hozzátartozók?
A nő elfordítja a fejét, sír, a válla rázkódik.
– Hagyjanak minket!
– Nem mondanának pár szót – próbálkozik Szollár.
A férfi magához húzza a nőt, arrébb lépnek. Pataki hátranéz, látja, hogy a két operatőr a kamerák fölé hajolva áll, őket veszik, ahogy a szülők mellett állnak. Szollár indulna.
– Várj! – Pataki az operatőrök felé biccent.
– Egy képnek jó lesz – nyugtázza a másik.
A pár felé fordulnak, hogy a felvételen úgy tűnjön, beszélgetnek. Pataki a híradós tudósításban azt mondja majd, hogy a tragédiától megtört szülők nem kívántak nyilatkozni, Szollár pedig azt, hogy gyermekük elvesztése annyira megviselte őket, hogy nem álltak kameránk elé. Pataki magában elszámol hatig. Visszaindul. Szollár követi, közben megint rágyújt, az első slukkot sokáig bent tartja. Feltámad a szél, Pataki kiveszi a kocsiból a dzsekijét, magára húzza. Megjelenik a rendőrségi sajtós, rászól Ribárra, hogy jöjjön ki a kordon mögül.
– Külön-külön vagy egyszerre? – kérdezi Pataki.
– Egyszerre – feleli a sajtós.
Beállnak elé. Szollárék jobbról, Patakiék balról, Ribár a két operatőr közé furakszik, a kamera a vállán, kezében mikrofon.
– Meglököd az állványt, kicsinállak – mordul rá Takács.
Ribár nem reagál. A szóvivő darálja mi történt, a közepénél elakad.
– Kezdjük újra!
– Nem álltunk le, beszélj tovább – int Pataki.
Másodjára már sikerül.
– Lesz még valami? – kérdezi Ribár.
– Részemről ennyi – feleli a sajtós.
Ribár elmegy. Szollár az operatőrével tárgyal. Takács félrehívja Patakit.
– Most hívott az emberem, itt dolgozik a benzinkúton. Látta az egészet. Ha elmennek a rendőrök, nyilatkozik. Biztonságikamera-felvétel is van, ki tudja másolni pendrájvra.
– Király vagy!
– Szollárnak szólsz?
Pataki gondolkodik egy kicsit.
– Nem.
– Oké – bólint Takács.
Szollárék pakolnak.
– Ti még maradtok? – kérdezi Patakit.
– Ja, megvárjuk a halottszállítókat. Kell még kép, lehet, hogy kérik magazinba.
Szollár a másikat vizslatja. Fél, ha elmennek, lemarad valamiről. Kis hezitálás után megrántja a vállát.
– Mi megyünk.
Elköszönnek. Takács beül a kocsiba, az ülést hátradönti, aludni próbál. Pataki a kordon mellett járkál. Fáradt. A szél fellibenti az egyik holttestről a műanyag ponyvát. Lány. Az arca sértetlen, szeme tágra nyitva. Pataki megáll. Szép, gondolja. Olyan, mintha a lány őt nézné. Nem tudja megállapítani milyen színű a szeme. A barátnőjének úgy meséli, hogy a lány szeme barna volt. Mi volt a szemében, kérdezi a barátnője. Pataki kis gondolkodás után azt feleli, rémület. A lány szemében megkövesedett rémület ült, ezt így mondja majd. Pedig egyszerűen csak szép. Mint egy jól sikerült kép.