Terápia egy mozijegy árán

Kis Hajni Cinefest-közönségdíjas filmje invalidál minden kifogást, amellyel az első filmeseket vagy a magyar filmet, különösképp a magyar szerzői filmet igyekeznek néha mentegetni. Rövid idő alatt, alacsony költségvetésből, profi főszereplők nélkül, első próbálkozásra is zseniálisat alkotott.

Ahogyan a fogyasztói szokások, közélet, politika és egyéb tényezők hatással vannak a filmipar alakulására, úgy igaz ez visszafelé is. A jelenleg futó vagy éppen alakuló trendekből következtethetünk a társadalom kisebb nagyobb változásaira. Az egyik ilyen változás a szülő–gyermek kapcsolat feldolgozásában érhető tetten. Természetesen egy ilyen fontos és alapvető kérdéskör megkerülhetetlen része rengeteg alkotásnak, de ahogyan a filmgyártás az utóbbi időben megközelíti a témát, az arra enged következtetni, hogy lassan kollektíven készen állunk szembenézni a generációs traumáinkkal.

A készítők egyre gyakrabban a trauma irányából problematizálják az anya–gyermek vagy éppen az apa–gyermek kapcsolatokat. Persze túlzás lenne azt állítani, hogy korábban csak olyan filmek készültek ezt feldolgozandó, mint az Apafej, a Az órák vagy a Mama pici fia. De még a sokkal érzékletesebb és valósághűbb A boldogság nyomában, Az élet fája vagy az Életünk apával is láthatóan egy „másik kor szülötte”. Ugyanis tényleg az elmúlt szűk pár év sajátja ez a kis dolgokra fókuszáló, realista dramaturgia; sokkal direktebb, egyenesen a sebbe nyúló történetek ezek, amelyek egészen intim élethelyzetekbe engednek betekintést. Minden műfajban tendencia jelleggel árasztják el a mozikat és a streaming felületeket az efféle alkotások, mint pl. a Terápia című sorozat, ami további explanáció nélkül támasztja alá ezt a gondolatot, az Easttowni rejtélyek miniszériája, de ott van az igaz történeten alapuló A tett, vagy a hasonló témájú Fuss című horror.

Most viszont mintha az apák is reflektorfénybe kerültek volna: a könnyedebb Felkeverve Bill Murrayvel, az eggyel drámaibb Egy kivételes barát, a nemrég debütáló Stillwater, de a kemény valóságot – mesével – feldolgozó Mesék a zárkából című dokumentfilm is ennek a hullámnak a része. És ezek mind az elmúlt egy év termései. Sőt, az idei Friss Hús rövidfilmfesztiválon is (ahol nagyszámban vannak jelen feltörekvő, pályakezdő alkotók) az egyik „legfelkapottabb” téma az apai szerep feldolgozása volt (Ballagási cipő, Mila, Csendes környék). Ebből látható, hogy a trend valóban jelen van, és nem csak felvillanó fénysugár, hanem egy új szintje a filmek érzékenyítő, lelki munkát elősegítő jellegének.

A szülők mindinkább megszűnnek a mindenttudó, akár mindenható szerepét betölteni, amint a filmek rendre tévedni és véteni képes átlagemberként ábrázolják őket, akik mostanra talán készen állnak bocsánatot kérni, melynek nyomán megindulhat a traumafeldolgozás. Ennek a fenoménnak az új és kétségkívül súlyos darabja a Cinefest idei közönségdíjas drámája, a Külön falka.

Tibi (Dietz Gusztáv) egy sokat megélt, kigyúrt kidobó, aki testvérével és annak családjával él és láthatóan egy még rosszabb élet elől menekült a viszonylagosan élhető mindennapokba. Niki (Horváth Zorka) vérbeli kistini, akit nagyszülei nevelnek szűkös körülmények között, de a lány – akárcsak a férfi – nehezen viseli azt az élethelyzetet, amibe kényszerült. Szavak nélkül is egyértelmű, hogy a két idegennek tűnő főszereplő sorsa egybefonódik, Niki ugyanis le sem tagadhatná apját: viselkedése miatt folyton szemben találja magát az őt körülvevő rendszerrel. A kislány miután megtudja, hogy apja – akivel nem tarthatná a kapcsolatot – kiszabadult a börtönből, titokban felkeresi a munkahelyén, ahol annyit lát rég nem látott apjából, amint az brutálisan összeveri a szórakozóhely egyik vendégét(?). Ez azonban nem tántorítja el, hogy mellé szegődjön a férfi, a józan ész és nagymama határozott tiltakozása ellenére sem. A két „kitaszított” lassan egymásra talál és megbonthatatlan szövetséget alkotnak, ami védőburokként szolgál a külvilág problémáival szemben, amíg végül az élet – újra – közbe nem szól.

Kis Hajni első nagyjátékfilmje. Erre a mondatra önmagában érdemes néhány perc gondolkodási időt szánni. Ugyanis a mozi mentes mindennemű „elsőfilmes” hibának nevezett mellényúlástól, pedig sok szempontból nehezített pályát választott a rendező. Itt van mindjárt a szinte klasszikusnak nevezhető történet a szétesett családról, ahol a szeretet és a gyerek jelenléte miatt garantálható, hogy a különböző akadályok újraegyesüléshez vezetnek. Ezen kívül a nagy érzelmi töltet miatt hatványozott volt az esélye a túlkapásoknak és az elnagyolt ábrázolásoknak, különösképp, mivel a film archetípusokkal dolgozik. A börtönviselt, kigyúrt rosszfiú, akiben ott lakozik a jó, és a lázadó tinilány, aki valójában csak szeretetre vágyik, olyan történetet előfeltételeznek, mely vonzza a kliséket, amit virtuozitás elkerülni. Arról nem beszélve, hogy mindezek megjelenítésére két civilt alkalmazott a rendező (amit csak külön utánajárással tudunk meg, játékuk ugyanis hiteles és magával ragadó). Kis Hajni tehát jó néhány lapott húzott a tizenkilencre, de ezt a kört vitathatatlanul vitte.

A Külön falka ugyanis a sokat használt történeti struktúrából egy fájdalmasan emberi sztorit formál, amit ráadásul egy nagyon bátor végkifejletben fixál. Bár az érzelmi töltet valóban nagy, nincsenek érzelgős nagyjelenetek vagy megalapozatlan emocionális fejlődési ugrások. A könnyebb befogadás érdekében nem bagatellizáló, jól ülő humort alkalmaz, kiváló arányérzékkel. A dráma ugyan nem válik dramedyvé, de könnyen magunkra és a minket körülvevő környezetre ismerhetünk általuk: amolyan vérbeli magyar, kissé megkeseredett, önreflexív poénok ezek.

A szegényes, lelakott, elhanyagolt külkerületi milliőt még akár szimbolikusan is értelmezhetnénk, mely a főszereplők lelkivilágát és kitaszítottságát ábrázolja, de az mindenesetre kétség nélkül állítható, hogy a helyszínek végtelenül hitelessé teszik a láttottakat. Akárcsak a poénok, ez is tovább mélyíti az átélhetőséget: a nagyszülők nyomasztóan „retro” lakása, az ütött-kopott hotdogozó, a buszok mind a saját életünkre emlékeztethet, ezeket látva a nagyvásznon eszünkbe juthat, miért is jó magyar filmet nézni. (A tömegközlekedős jelenetek, a néhol alkalmazott depresszív, elmosódó kamerahasználattal, eszünkbe juttathatja a Kontroll című film idevágó jeleneteit.)

A karakterépítés az alkotó egyedülálló kifinomultságáról és realizmusáról ad tanúbizonyságot: az említett archetípusokat ugyanis nagyon aprólékosan árnyalja, Tibi nem az a rosszfiú, akit valójában a jószándék vezérel: nem motiválja a közjó, nincsenek lappangó protagonista attitűdjei: kihasználja a testvérét, és a lányát nevelő nagyszülőkkel is csak a pénz miatt veszi fel a kapcsolatot, sőt nem tanulva a börténlétből, indokolatlanul agresszív. Bár kissé túl kézenfekvő volt őt a gazdagok öntelt, gondtalan környezetébe helyezni kidobóként, de abból, ahogy a hajléktalanszállón viselkedik, jól látható, hogy a férfi nem csak felfelé, de lefelé is ugyanolyan meggondolatlansággal rúg, ami felülírja az esetleges elnyomottság elleni harca jogosságát. Egyedül lánya az, aki felé vannak érzelmei, és ha van is esélye, hogy egyszer még hasznos és funkcionális része lesz a társadalomnak, az is csak neki köszönhető. Szeretete tehát az egyetlen, ami megkérdőjelezhetetlen esetében.

Ez a fajta finomhangolás és aprólékosság jellemző a cselekményre is. A történetből adódóan pl. A tehetség vagy az Apja lánya filmek után számíthattunk a bevált fordulatok megjelenésére, de szerencsére azokból semmi sem valósul meg. Kis Hajni olyan gyönyörűen tartja a sablonmentességet, ahogyan számos sokra tartott alkotásnak nem sikerül, és amibe például a másik idei családi drámának, a siket család énekes lányáról szóló CODA-nak is beletört a bicskája. Ott, bár a történet egészen egyedi, annak kifejtéséhez sajnos a közhely-gyűjteményt csapták fel az alkotók, és még így is négy díjat érdemelt a Sundance fesztiválon.

Épp ezért reménykedjünk benne, hogy a Külön falka különböző fesztiválok keretében eljut majd más országok vásznaira is. A rendezőnek ugyanis sikerült egy olyan tömegfilm potenciálokkal rendelkező szerzői filmet alkotnia, amely méltán képviselné Magyarországot nemzetközi versenyeken és a nagyközönség előtt egyaránt. Üzenete úgy képvisel valódi értéket, hogy közbe átélhetőségével és igényes humorával az átlagnéző számára is maradéktalanul élvezhető. Érzelmes és nagyon fontos darabról van szó, amit ha csak az néz meg, aki maga is családi traumákkal küzd, akkor a film már meg is szerezte azt a világhírnevet, amit megérdemel.

A film adatlapja.

Fotók: Nyoszoli Ákos