The Sandman – első bepillantás Neil Gaiman új sorozatába
A Netflix 2019-ben jelentette be, hogy képernyőre viszi Neil Gaiman ikonikus képregényét, a The Sandmant. Idén ősszel a Tudum nevű virtuális rajongói eseményen végre betekintést engedtek a várva várt produkcióba – a karakterplakátok mellett a sorozat nyitójelenetének egy részletét is bemutatták.
A képregénysorozat első része harminckét évvel ezelőtt jelent meg a DC Comicsnál, a befejező 75. kötetét pedig 1996-ban adták ki. Azóta többen is próbálkoztak a történet adaptálásával, legutoljára Joseph Gordon-Levitt, aki nemcsak rendezője, de főszereplője is lett volna a tervezett filmnek, „kreatív okok” miatt azonban a projekt nem valósult meg.
Gaiman, aki producerként a sorozat munkálataiban is részt vett, úgy nyilatkozott, ez az „évtizedekig tartó várakozás” csak jót tett az előkészületeknek, hiszen így lehetőségük volt rá, hogy a képregény történetét minél hívebben adják vissza a legújabb adaptációban.
„A projekt során az döbbentett meg a leginkább, hogy milyen gyakran éreztem úgy, mintha a képregényben sétálnék – tette hozzá Gaiman. – Úgy tűnt, mintha a hangulattól kezdve a jelmezeken át az effektekig mindent az én fejemből ragadtak volna ki.”
A történetben azonban így is lesznek kisebb változtatások: míg a képregény eredetileg az 1980-as években, addig a Netflix-széria napjainkban játszódik.
A főhőst, Morpheust Tom Sturridge alakítja, Vágy és Halál szerepében pedig Mason Alexander Park és Kirby Howell-Baptiste látható.
Az eredeti cikk itt olvasható.
Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!