Válságtermékek

A lengyel rendezőnő első három műve, a Boldog ember (2000), az Ő (2004) és a 33 jelenet az életből (2008) a lengyel film Krzysztof Zanussi és Krzysztof Kieślowski nevével jelzett metafizikus-moralizáló vonalát folytatta. Szumowska aztán a magyar keresztségben Szex felsőfokon (2011) címet kapott filmjével Kieślowskihoz hasonlóan kilépett a francia és a nemzetközi színtérre – ez utóbbi munkája az előzőkkel ellentétben nem példázatszerű, hanem valamiféle ironikus realizmus jellemző rá. A 2015-ös Test aztán újra visszakanyarodik a spiritualista irányzathoz, de alapvetően gondolja újra képviselőinek eredményeit, amennyiben a spiritualizmust összeköti valamiféle bizarr, egyszerre valóságelvű és elemelt társadalomábrázolással. Az Arc (2018) aztán Szumowska eddigi életművének hangvételeit egyesíti, egyszerre valósítja meg mindazt, amit a rendezőnő ekkorra immár nyolc egész estés munkájában képvisel. Ez a filmje egy munkahelyi balesetről beszél, amelyben a főszereplő súlyos fejsérüléseket szenved. Az Arc a kortárs lengyel élet valóságát és képmutatásait úgy mutatja meg, hogy egyetemes kérdések felé nyit: az ember önazonosságának kérdéseit kutatja. Az idén különleges helyzet adódik, hiszen a rendezőnő két filmjét játsszák egyszerre: a Soha többé nem fog havazni című új munkája mellett megy A másik bárány is.

A fenti, törvényszerűen hézagos áttekintésből talán látszik, hogy termékeny alkotóról van szó, aki a kortárs lengyel film középnemzedékét képviseli. A szerzői film hagyományához nyúlunk vissza, amikor azt nézzük, hogy egy-egy alkotó munkái miként kapcsolódnak össze, azaz hogyan érhető tetten a rendezői kézjegy. Ugyancsak vázlatszerű felsorolás következik a Szumowska-kézjegy elemeiről: a történetek mélyen gyökereznek a mai lengyel társadalomban; ugyanakkor szépen kirajzolódnak belőlük a közép-európai térség közösségeiben végbemenő friss folyamatok; a problémákat a filmek a bizarr, az abszurd, az elrajzoltságok eszközeivel ragadják meg; ugyanakkor a helyenként kegyetlen és közvetlen realizmus összekapcsolódik a metafizikai látásmóddal. Felzaklató filmek ezek, mert mögöttük alkotói bátorság van.

Vegyük sorra a fenti címszavakat, és nézzük meg, hogy milyen módon jeleníti meg őket a Soha többé nem fog havazni. A helyszín egy egészen elképesztő lakópark talán Varsó külső övezetében. Azért hökkenti meg az embert, mert a luxusnyomor jól ismert összeállítását nyújtja: különleges, de a tüzép-barokk stílusában felhúzott épületek sorjáznak egy felső-középosztályos gettóban – nyilván iszonyú drágák voltak, tulajdonosaiknak megadják a különlegesség érzetét. Mindezzel közelebb léptünk a regionális ráismeréseink felé, hiszen hasonló falanszterek valamennyi környékbeli ország nagyvárosai körül épülnek, a segítségükkel a magukat sikeresnek gondoló emberek fizikailag és mentálisan zárják el magukat a leszakadóktól. A gyerekek innen olyan iskolába járnak, amely úgy faragja őket egyformára, hogy a felnőttek meg vannak győződve a nevelés egyediségéről és a kivételes bánásmód léleképítő szerepéről. Szumowska hideglelős panoptikumnak mutatja a természetesen kétnyelvű iskolát, ahogyan egyébként az egymáshoz végtelenül hasonlító, de különlegesnek gondolt házakat, háztartásokat és életeket is.

Mindez a lakóparkok világának paródiája, hiszen a film sok-sok összetevője alapszik elrajzoltságon: a rendezőnő bábukként játszatja a színészeit, a párbeszédek kínosan csikorognak, a környezetrajz elnagyolt. Mintha egy megfordított távcsövön keresztül vizsgálnánk ezt az egész televényt – ilyesmi érzetet kelt a sok légi felvétel, amelyeken a lakópark makettek sorozataként mutatkozik. Az emberi sorsok is merev sémákba rendeződnek. A magyar filmekben is megfordult Katarzyna Figura által alakított nő csakis a kutyáival foglalkozik, két, ugyancsak elvirágzó szomszédasszonya ugyancsak marionettfigura (Maja Ostaszewska és Agata Kulesza fergeteges alakítása). Emlékezzünk meg a férfiakról is, hiszen ugyan a szerepeik kisebbek, de a színészek teljesítménye annál nagyszerűbb – Łukasz Simlat és a Szumowska filmjeiben főszerepeket játszó Andrzej Chyra játékáról van szó.

A film megoldásai a groteszken jóval túlmutatnak, az abszurd felé, amelyben megszokottá válik az, ami amúgy döbbenetes (ahogy például a szereplők az elhalt élettársaik valahai porhüvelyét kezelik), illetve a sarok mögül ugrik elénk, ami egyébként a hétköznapi rutin része – a szereplők lényegében nem csinálnak semmit, csak tesznek-vesznek, mintha a hasonló nevű gyerekvárosból, vagy éppenséggel Beckett egyik színdarabjából léptek volna elő.

A metafizikát egy oroszul beszélő vándormasszőr hozza a történetbe – a színészt Alec Utgoffnak hívják, és mivel évek óta külföldön él, indokolt az angolos változatban szerepeltetni a nevét. Ha az alakjáról beszélünk, érdemes rögzíteni, hogy a Soha többé nem fog havazni a Rousseau óta ismerős vadember-történet továbbgondolása: egy ukrajnai orosz jelenik meg a maga darabosságával és idegenes nyelvével egy civilizált, vagy legalábbis magát annak gondoló közegben. Pasolini 1968-as Teorémája juthat eszünkbe: az orosz férfi itt is elcsábít mindenkit, aki útjába kerül. Unatkozó szépasszonyokat azzal vesz le a lábukról, hogy tizenöt évvel fiatalabbnak mondja őket, a férfiakat pedig egészségük visszaadásával hitegeti. A filmben egyébként, ahogy az rendes művészfilmben szokás, több idézet van, ezek Tarkovszkij alkotásaira utalnak: a Tükörre a háttal látható asszonnyal, aki a férjét várja egy kerítésen ülve, illetve a Sztalkerre a híres teáspoharas jelenettel. Szóval Zsenya, a lengyelül viccesen beszélő férfi hozza a kapcsot afelé a világ felé, amelyet az elkényelmesedett, már-már nyugati életformát képviselő helyiek nem érzékelnek többé – a spiritualitás, a szellemi szférák felé.

És itt jön Szumowska filmjének többszörös csavarja, hiszen a Soha többé nem fog havazni közegében a metafizika is bizarr fénybe kerül, mintegy megkérdőjeleződik, mert nem több az illegálisan Varsóban tartózkodó munkavállaló szemfényvesztésénél. Sokszoros válságtermékekről van tehát szó, amelyek egyszerre mutatják meg az úgynevezett nyugati életmód kudarcát és a keleti romlatlanság üres mivoltát. A Soha többé nem fog havazni tehát valódi katasztrófafilm – jó lenne meglátni történetében a túléléshez szükséges tippeket, de ilyenek nincsenek benne.

A film adatlapja.