„Talán nem vagyok elég találékony ahhoz, hogy létrehozzam a saját valóságomat”

Nagy Dénes a Természetes fény című első játékfilmjével elnyerte a legjobb rendezésért járó díjat az idei Berlinalén. A Závada Pál azonos című regényén alapuló produkció 1943-ban, a második világháború idején játszódik, egy magyar alakulat szovjet területen való rajtaütéseit mutatva be. Nagy Dénes a Guardiannek adott interjújában mesélt a film munkálatairól.

A rendező korábban főként dokumentumfilmeket készített, a műfajra jellemző képi megjelenítés a Természetes fényben is megjelenik: „Minden valóságos, hogy ezzel is mélyebb hatást keltsen – mondja Nagy. – Talán nem vagyok elég találékony ahhoz, hogy létrehozzam a saját valóságomat. Ragaszkodom a meglévőhöz.”

Mások tanácsai ellenére kitartott döntése mellet, hogy a forgatás helyszínéül a téli Lettországot válasszák. „Azt mondták, ez egy őrült ötlet. De engem lenyűgözött ez a nagyon ködös, saras és mocsaras táj. Ellenséges környezet.”

A film egyik különlegessége abban rejlik, hogy Nagy tapasztalatlan, vidéki földmunkásokat kért fel a szerepek eljátszására. Egy húsz főből álló castingcsapat járta Magyarország falvait, hogy olyan embereket találjanak, akik télen-nyáron fizikai munkát végeznek. „Magyarországon azoknak, akik a szabadban dolgoznak, meglátszik az arcukon a fáradság és a kimerültség, ami szerintem hiteles benyomást kelt. Elhiszed, hogy ezek az emberek már hónapok óta, kegyetlen körülmények között háborúznak.”

A végeredmény – a Guardian szerint – olyan, mintha a mozivásznon megjelenő arcokat Bruegel festette volna. Nagy nem adott pontos instrukciókat színészeinek: „Tulajdonképpen önmagukat játsszák – magyarázza a rendező. – „Az arc már önmagában is elmesél egy történetet.”

Nagy elárulta, a film készítése közben saját családja emlékeiből is merített: a második világháborúban, az eredetileg általános iskolai tanárként dolgozó nagyapját Ukrajnába vezényelték. Gyermekkorában gyakran elmesélte neki azt a történetet, amikor felettesei egy partizán lelövésére kötelezték, amelyre szerencsére mégsem került sor. „Abban a pár percben történt valami, talán az ellenség közeledett. Többször is megkérdeztem tőle: »Mit éreztél abban a pillanatban, amikor parancsba adták a férfi megölését? Mi járt a fejedben?« De nem tudott válaszolni. Képtelen volt visszamenni azokba az időkbe.”

Nagyapjához hasonlóan a film főszereplője, Semetka István szakaszvezető is saját érzelmei viharába kerül, amikor egy kritikus helyzet közeledtével nem tudja, az adott pillanatban mi lenne a helyes döntés. A rendező is ugyanígy érzett a pár évvel ezelőtti migrációs válság idején: „A kényelmes asztalom mögött ülök, iszom a finom kávémat, miközben azt nézem, ami a hírekben történik. Később nagyon szégyelltem magam, hogy nem vittem legalább takarót vagy ételt a menekülteknek.”

Nagy zárásképp elmeséli, hogy a szövegkönyv egyik kivágott jelenetében egy szovjet parasztfiú azt mondja Semetkának: „Jó ember vagy, de gyenge.” A rendező, bánva a részlet kihagyását, hozzáteszi: „Tetszett, mert mindannyian hajlamosak vagyunk jóként tekinteni magunkra, de igazából mind gyengék vagyunk.”

A teljes cikk itt olvasható.