GPS a tojáséjen keresztül

Az Útikalauz a vershez Fenyő D. György tapasztalt és figyelmes idegenvezetésének köszönhetően huszonöt klasszikus és kortárs magyar szerző versének értelmezésén keresztül vezet el a lírai szövegek világába. Mindenik vers elemzése olyan, mintha közben felkerekednénk és elutaznánk egy közeli, ismertebb vagy akár távolabb eső, eldugottabb városba, amelynek utcáit, tereit, parkjait, sikátorait, épületeit, romjait, új épületeit, templomait vagy épp erdőit és mezőit sorra bebarangolva ízlelnénk meg az adott település és régió jellegzetességeit. Általuk a bejárt helyszíneknek nemcsak neves és közismert helyeiről vagy rejtettebb zugairól szerezhetünk ismereteket, hanem velük együtt természetesen az ott lakó emberekről is. Különálló, egymástól teljesen független utazások ezek, amelyeket mégis szorosan összeköt a nyitottság és kiapadhatatlan érdeklődés, amit minden egyes út során átél(het)ünk.

Fenyő D. György verselemzései rámutatnak arra, mennyire fontos megtanulni éberen figyelni olvasás közben a legapróbb részletektől az átfogóbb összefüggésekig, a kérdésekre, amelyeket elindít(hat)nak a versek bennünk, mint ahogy általuk kikerülhetetlenül saját magunkra is. Ilyen értelemben a kötet minden egyes versolvasata egy-egy figyelemgyakorlat, amelyek a szövegek értelmezésének mint rítusnak a gyakorlati megtapasztalásán vezetnek végig.

Az Útikalauz a versekhez nem különféle érdekes, életrajzi történetekkel rukkol elő a megidézett költők és verseik kapcsán. Időnként ugyan felelevenít egy-egy adalék információt, de semmiképpen sem célja a hozzájuk fűződő adatok sokaságának az elmésélése. Az olvasó érdeklődését elsősorban az elemzett versszövegekre összpontosítva igyekszik felkelteni. A szerző a verseket és jelentésbeli összefüggéseiket hangról hangra, szóról szóra, sorról sorra, versszakról versszakra vizsgálja meg, ún. szoros olvasatot alkalmazva jut el a versek mikró egységeitől a makró összefüggésekig. Ahogy végighalad minden egyes versszövegen, magyarázatok és kérdések segítségével vezeti rá az olvasót az egymásba kapcsolódó jelentésrétegek felfedezésére. Meg-megáll és elidőz egy-egy szónál, fogalomnál vagy fordulatnál, pontokba szedett megjegyzésekben hívja fel rájuk a figyelmet, megoldásokat kínál az értelmezésükhöz, illetve újabb és újabb kérdések feltevésére sarkalja az olvasót, amivel akár az olvasó is rátalálhat olyan további alkotóelemekre és értelmet nyerő összefüggésekre, amelyek révén továbbformál(hat)ja a saját értelmezését.

„Minden vers sok részletből összeálló, bonyolult szerkezet, vagy még inkább bonyolult organizmus. Teljes egész, amelyben a részleteket gyakran nem is vesszük észre, amelyek fölött gyakran elsiklik a szemünk, de mégis ott vannak, és az egész ismeretében nyernek értelmet” – foglalja össze Fenyő D. György a bevezetésben. A műértő olvasat itt tehát ezeknek az apró részleteknek és összefüggéseknek az észrevételét és értelmezését jelenti.

A kötetben szereplő versek sorrendjét nem a költemények keletkezési ideje, stilisztikai, műfaji vagy tematikus csoportosítása határozzák meg, hanem a terjedelmi szempontok. A fokozatosság elvét alkalmazva az egyetlenegy szóból álló verstől, azaz Weöres Sándor egyszavas versének olvasásától jut el a kötet végére a ballada hosszú és bonyolult szerkezeti, valamint motivikai egységeinek rendszeréhez. A kötetnek ily módon való építkezése a teljesség bemutatását célozza, hiszen a parányitól a nagy terjedelmű költeményekig igyekszik felvonultatni a versek sokféleségét. Eközben azzal szembesíti az olvasót, hogy egyetlen szó mögött is mennyi minden, egy teljes emberi élet tapasztalata, költői világok és egymásba kapcsolódó kulturális hagyományok áll(hat)nak, amelyeket érdemes felfedezni és felfejteni. Másrészt a rövid versek jelentésrétegeinek a megfejtése gyakran hasonlóan összetett értelmezői munkát igényel, mint a hosszabb terjedelmű költeményeké.

A kötetben található versek szerzői a magyar líra kiemelkedő képviselői. Weöres Sándor, Fodor Ákos, Tandori Dezső, Petri György, Kovács András Ferenc, Pilinszky János, Várady Szabolcs, Radnóti Miklós, Csokonai Vitéz Mihály, Kányádi Sándor, Kosztolányi Dezső, Nádasdy Ádám, Tóth Krisztina, József Attila, Parti Nagy Lajos, Ady Endre, Orbán Ottó, Rakovszky Zsuzsa, Babits Mihály, Szabó T. Anna, Petőfi Sándor, Varró Dániel, Szabó Lőrinc, Kemény István és zárásként Arany János verse követik egymást. A felsorolt szerzők egy-egy verse révén a költészet sokarcúságát és egyúttal a költői megszólalás sokféleségének gyökereit, kiindulópontjaiknak gazdagságát reprezentálja.

Vitathatatlan, hogy valójában e versek rólunk és mindnyájunkhoz szólnak, attól függetlenül, hogy több száz évvel korábban vagy éppen napjainkban keletkeztek. Közös bennük, hogy a mindenkori ember arca, vágyai, kételyei, vívódásai, öröme és bánata szólaltatják meg, aminek megtapasztalására nagyon nagy szüksége van többek között a mai fiataloknak és középiskolásoknak is. E költemények arra is rámutatnak, hogy milyen sok szálon kapcsolód(hat)nak a múltban élt emberekhez, mennyi minden összeköt(het)i a múltat, jelent és a jövőt, de arra is, hogy a költészetet nem elemzési panelek, sémák és szabályok alkalmazásain keresztül fogják igazán megérteni, hanem valódi nyitottsággal, empátiával, éberséggel és a kérdéseiken keresztül. A költészet, miközben segít megérteni a világot, aközben tükröt tart mindnyájunk számunkra. Nádasdy Ádám Ijedt zavarban felkapott lepel című verse kapcsán a költészet mint önfeltárás, lemeztelenedés mindenki előtt gondolata kerül előtérbe a „ruhámat lehúztam, lenyúztam a bőröm” sor kapcsán (76.).

Fenyő D. György könyve hiánypótló a fiatalok és minden, a költészet/irodalom iránt érdeklődő számára. Igyekszik tisztázni, mi a vers, mi teszi azzá, miben rejlik a szavak ereje és hatása, a nyelvi leképezés vagy a nyelvi érzékelés milyen nehézségekbe ütközhet, de arra az esetre is igyekszik támpontokat adni, ha elakadnánk, megrekednénk a megértés során. Arra biztat, hogy merjünk kérdezni és visszakérdezni, kételkedni, továbbgondolni a felmerülő témákat és kérdéseket, észrevenni a legapróbb részleteket, hagyjuk, hogy megszólítsanak, és egyáltalán, szánjunk időt rájuk. Remek példa erre Weöres Sándor egyszavas versének elemzése, Fenyő D. György a „Tojáséj” összetétel költői leleményének megértéséhez visz közel, amikor rámutat arra, hogy e összetett szóból álló vers mennyi kérdést vet(het) fel, ha megvizsgáljuk a grammatikai összetétel jelentésrétegeit, a tojás és az éj mint szimbólumok mitológiai értelemsíkjait, valamint a különböző kulturális hagyományokhoz való kötődéseit. A versbeli viszonyok feltárása során kiemelt figyelmet kapnak a vers és a szöveg testének a határai, illetve a szövegek megsokszorozódott összekapcsolódásai, miáltal a szövegek nagyrésze olvassa és feleleveníti a korábbiakat, egy másikat, a többieket, mint ahogy ezen összefüggések jegyében nem ritkán önmagára is reflektál.

Az Útikalauz a vershez nagyon alapos és rendkívül izgalmas irodalmi olvasatokat sorakoztat fel. Ennek ellenére nem közvetít megdönthetetlen evidenciákat. Egyik olvasat sem zár(hat)ja ki a másikat. Felvállalja az értelmezés során a tévedés lehetőségét is. Pilinszky A harmadik című versének elemzése során jegyzi meg szerényen a szerző: „legalábbis ha jól raktuk össze imént a verset” (44.). A kötet beszéd- és viszonyulásmódját erősen meghatározza a szerző közvetlensége, lelkesedése, nyitottsága és a humora, ezek együttese telíti élettel és pezsdíti fel e verselemzéseket, amelyek nemcsak a szavak és a sorok jelentéseit fedik fel, hanem a közöttük levő rések jelentésrétegeit is. Hallatlanul megnyerő, ahogy az apró jelentésárnyalatok közötti különbséget ízlelgeti. Csokonai Az éj és a csillagok című versének elemzésekor értelmezi a vigasztal szó korabeli hosszú í-s változatát: „talán a 18-19. század fordulóján még érezték a vigasztal szóban a víg szótövet, vagyis valami olyasmit jelentett, hogy víg kedélyre hangol” (60.).

A verselemzésekhez társuló változatos képanyag további értelemsíkokkal egészíti ki és gazdagítja a megidézett szövegeket, hol továbbviszi a nyelvi játékokat vizuálisan, hol további információkat közöl a szerzők arcvonásainak vagy egy-egy életjelenetének a megformálásával, hol egy-egy impressziót hangsúlyoz a beemelt képzőművészeti alkotásokon keresztül. Talán a legmegrendítőbb és egyben a legfájóbb a Radnóti Miklós Gyerekkor című versének értelmezéséhez kapcsolódó Radnóti-portré. A fiatal költőt láthatjuk felszabadultan nevetni, mintha közben hallanánk is kacagásának csengését. Erős kettősséget teremt e kép beillesztése az elemzésbe: nem csak tipográfiailag kerül egyik oldalra Radnóti portréja révén a feltörő nevetés és boldogság, hiszen a másik oldalon a vers által a keletkezési körülmények is átsejlenek, körvonalazva a háború kegyetlenségeit, ami kíméletlenül tömegsírokba tiport mindent, ami élet, és olyan sokakat, közöttük Radnótit is. Hasít a felismerés, nincs hősi halál, csak a rézbőrű élet van, amíg hagyják létezni.

Fenyő D. György: Útikalauz a vershez. Pagony Kiadó, Budapest, 2021