dunszt.sk

kultmag

Tovább folyik a vita a Parthenon szobrainak visszajuttatásáról

Az utóbbi hónapokban a világ több múzeuma is lemondott azoknak a műkincseknek a tulajdonjogáról, amelyek kétes körülmények között, feltehetőleg az egykori gyarmati hatalmak által kerültek gyűjteménybe.  Ennek fényében a görög miniszterelnök, Kiriákosz Micotákisz Londonban találkozott Boris Johnsonnal, hogy lezárják azt az évszázadok óta folyó vitát, amely a Parthenon szobrainak Görögországba való visszajuttatásáról szól.

A márványszobrokat a brit arisztokrata, Lord Elgin vásárolta meg 1801-ben, az Oszmán Birodalom megszállása alatt álló Athénból. 1816-ban Elgin továbbadta a műkincseket a British Museumnak, ahol máig őrzik őket.

Görögország azóta kéri a lopottnak ítélt szobrok visszajuttatását, hogy 1823-ban felszabadult az oszmán uralom alól.  A brit kormány máig nem tett eleget a követelésnek, mondván, a műtárgyak legális úton kerültek a múzeumhoz, Lord Elgin pedig „az athéni és londoni hatóság engedélyével járt el”.

„Talán ez a legjobb példa a restitúciós vitára – nyilatkozta Alexander Herman, az Institute of Art and Law igazgatóhelyettese. – Több mint kétszáz éve ez az eset áll az Egyesült Királyság, de legfőképp Görögország kulturális ügyeinek élén.”

A két vezető tárgyalásán Boris Johnson kijelentette, hogy ugyan „megérti a görög nemzet érzelmeinek horderejét”, „a kérdés megoldása nem a brit kormány, hanem a British Museum hatáskörébe tartozik”.

A találkozó óta egyre többen szólaltak fel az ügyben. Egy novemberben közzétett közvélemény-kutatás szerint a brit válaszadók 56%-a támogatja a Parthenon darabjainak hazaszállítását.

Alexander Herman úgy véli, addig nem születik megoldás, amíg a két kormány nem talál arany középutat a kérdésben. Amennyiben ez megtörténik, az „jelentős pillanat lenne nemcsak az angol-görög kapcsolatok, hanem Európa és a világ számára is, bizonyítva, hogy a megoldhatatlannak tűnő viták is pozitív eredménnyel zárulhatnak”.

Az eredeti cikk itt olvasható.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket