„Bennünk meg ott az underground düh”

Cserna Endrét az Utca & Karrier egyik szerkesztőjét kérdeztük a lap születésének körülményeiről, a világ felé való figyelemről és nyitottságról, és az állati jó buliról, ami maga a művészet.

Mesélj kicsit a kezdetekről. 2018-tól létezik a magazin. Honnan jött az ötlet? miért éreztétek szükségét a lap megalapításának?

Az ötlet talán még előbb is megszületett. Elég sokat volt lehetőségem mozogni külföldön az egyetem alatt (főleg Berlin, Leiden, Utrecht, ilyesmi) és művészetisként nyilván arra utaztam, hogy minél több kiállításra, bulira eljussak, minél több kiadványt beszerezzek. A srácok (Tremmel Márk, Lődi Áron, Kiszler Dániel – a szerkesztőtársaim) szintén. Ez a kultúra eléggé elkapott mindannyiunkat, azóta is ezen szörfözünk. Az érzésünk az volt, hogy ilyen kiadványok vagy kollektívák nincsenek itthon, amik egyszerre hozzák a progresszív kortárs designt, a gonzóújságírást, a magyar és külföldi szerzőket meg egyéb izgalmakat. Akkoriban eléggé ment Budapesten a fanzine-kultúra, ez talán mostanra kifutni látszik, de ez is biztos hatással volt ránk. Mi tudatosan egy sokkal inkább real magazinosabb formát képzeltünk el és tematikájában is azt éreztük, hogy rengeteg olyan téma és tartalomtípus nincs itthon, amit jó lenne megcsinálni. Illetve azt is érezzük (remélem beszélhetek a többiek nevében is), hogy a mi generációnk kiszorul rengeteg helyről, főleg az idősebbek pozícióféltései és a közeg bezáródása miatt. Nincs nagyon hely kiállítani, megjelenni vagy ha igen akkor egy nagyon „közegbarát” (sokszor unalmas) formában lehet – nincs kisérletezés, durvulás, punkoskodás. Bennünk meg ott az underground düh. Persze nem generációs alapon kell helyet szerezni, hanem a teljesítmény alapján – ezért éreztük azt, hogy felesleges „kávétfőznünk” másoknál, inkább létrehozzuk a saját platformunkat. Én elmentem kicsit Berlinbe a kultúrális diplomácia területén tapasztalatot szerezni (nevet) aztán ’18-ban hazajöttem, újra összeültünk.  Az Utca & Karrier a kevés olyan házibuli-ötletek egyike, ami megvalósult és jól is sült el.

Online és print, angol és magyar. Egy kicsit erről is beszélhetnénk. Miért nem elég csak online és magyarul? 

Online csak mutatóban vagyunk jelenleg. PDF-eket lehet letölteni meg egy-egy fontosabb longread-et felteszünk, rendelni lehet a számokból. A legelején én még ennyit sem akartam, ne legyen social media, maradjunk minél obskurusabbak, titokzatosabbak. Aztán a többiek meggyőztek, hogy így csak kibasznánk magunkkal és kell egy arculatában és hangszínében is konzisztens kommunikáció. Tök igazuk volt. De ez csak a „piár” része szerintem, vannak terveink, hogy a honlap kicsit jobban fusson, de ehhez fel kell majd szabadítanunk energiát, most a fókusz a printen van, azon belül elég szépen fejlődünk. Az ötödik számra már egy teljesen professzionális magazinos formát vettünk fel. Lődi Áron tervezi a layout-ot általában, folyamatosan evolválódik a kinézetünk, minden számmal igyekszünk egy-egy szintet lépni. A következő szám talán egy kicsit kódexesebb lesz. Nagyon fontos, hogy kézzelfoghatóak legyünk és többnyelvűek. Most küldtünk számokat Denverbe és Párizsba, ha valaki nem tud magyarul és csak a szövegek felét tudja elolvasni, akkor is kap egy műtárgyat, kortárs fiatal művészek illusztrációival, képesszéivel. De kerestek meg minket már azzal, hogy nászajándékként valaki előfizetést kért. Egy blogot nem lehet ajándékba adni. Nemrég egy elég durva házibuliban kimentem mosdóba és a polcon ott volt a magazinból több szám. A tök ismeretlen házigazda a wc-n a magazinunkat olvassa. Ennél jobb elismerés nem kell.

Idén második alkalommal rendeztétek meg az Utca és karrier Heteket. Mik az eddigi tapasztalatok az eseménnyel kapcsolatban? Működik, jövőre is várható?

A lapbemutatókat igyekszünk úgy szervezni, hogy akkor is élmény legyen eljönni, ha valaki végül nem vesz magazint. Az első U&K Hetek a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület projektterében csináltuk meg, elég lofi volt, de több workshopot, filmklubot, beszélgetést és ennél is több partyt tartottunk, közben a teret napközben open officeként használva összeraktunk egy új számot. Idén az ISBN könyvesbolt és galéria fogadott be minket, pont a lezárások feloldása után, jókor jöttünk ki, mindenki kivolt éhezve a történésre. Egy-egy ilyen tök jó lehetőség arra, hogy csináljunk egy kiállítást a barátainkkal, eljöjjenek mások zenélni vagy csak megnézni egy filmet együtt és utána beszélni róla. Kurvára elhasznált lett ez a kifejezés, olyan momentumosan hangzik, de valamennyire szeretnénk „közösséget építeni”. Azt meg nem kell letagadni, hogy utána ez a közösség el tud menni együtt partyzni is.

Az egyik kedvenc fotósom, Wolfgang Tillmans beszél arról egy interjújában, hogy a bulizás, a partykultúra sokat elárul arról, hogy egy szubkultúrának milyen vágyai vannak, mi az utópiája, mit gondol az együttélés formáiról.

Nem kell túlmisztifikálni, de énszerintem a buli része ugyanolyan fontos, mint az intellektuális tartalom. A negyedik számunk bemutatójára az AQB-ben szerveztük egy partyt, több haver formációt elhívtunk játszani, de nem tudtuk, hogy Budafokra mennyien fognak kijönni. Aztán egyszercsak megtelt a hely, volt ott egy csomó chilei arc és megérkezett a brit Vice forgatni. Másra nem emlékszem. A magazinban is igyekszünk mindig egyre több új arcot, nézőpontot bemutatni. Nem akarunk abba a csapdába esni mint sok más projekt, hogy egy szűk kör belterjes magánprojektjévé válik egy alapvetően nyitottságról és újításról szóló történet. A jövőben ezekben a közösségi akciókban is fejlődni és nőni szeretnénk, én hajlok a gerillább megoldásokra is. 

De ezzel még nincs vége. Több fronton is mozogtok: Novellapályázat, kurzus az ELTE médiatanszékén, és gondolom még egy csomó minden, amiről én nem tudok. Szóvalj mesélj még! 🙂 Hogy sikerültek ezek a projektek, illetve a jövőben miket terveztek még?

Második évben csináljuk az ELTE-n a kurzusunkat. Igyekszünk egy olyan nézőpontot behozni és átadni a hallgatóknak, amivel talán a bölcsészkaron kevésbé találkoznának. Kb. vizuális nevelésről, alkotói stratégiákról és kritikai gondolkodásról szólnak ezek a projektek, de igyekszünk minél inkább interaktívabb és gyakorlatközpontúbb feladatokon keresztül átadni. Áron és Én a MOME-n végeztünk, Dani most jár oda, Márk az ELTE-re most ment vissza mesterre, alapvetően ő kezdeményezte ennek a kurzusnak a létrejöttét, hogy a munkamódszereinket és hozzáállásunkat terjeszteni tudjuk. Reméljük, hogy a hallgatók élvezik a közös munkát. A szemeszter végén szeretnénk egy kiállítást rendezni az ott készült munkákból. Mindemellett még idén (rafkósan karácsony előtt) szeretnénk megjelentetni a hatodik számot, ennek az anyaga kb. 80 százalékban már összeállt, a tematikája/címe FŐNIX lesz, kicsit kódexesebb, feltámadó, lángoló és szárnyaló ügy. Többet nem árulhatok el. Szoktunk „átutcaéskarrieresíteni” megkeresésre, pl a Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilmfesztiválnak készítettünk tavaly egy kiadványt, az ilyen megkeresésekre mindig nyitottak vagyunk, hasonló projektek is lógnak a levegőben épp. Tervben egy könyvklub és egy filmklub is, ezek nem tudjuk, hogy milyen formában tudnak létrejönni a mostani szituban, energia is kell hozzá, hogy olyan formában és minőségben tudjon menni, mint azt szeretnénk. Külön-külön is alkotók vagyunk, a saját, privát projekteknek is kell levegőt hagynunk, de szerencsére elég energikusan toljuk, keveset alszunk. Az alapélményünk az, hogy ha mi nem csináljuk meg,akkor senki.