Rehab: felrúgom a miniszterelnököt; kismalac; serceg a láng, ahol csöpög; csak nem ijedsz meg egy puha nyuszikától

felrúgom a miniszterelnököt

hátul sétálok a vonalnál, most valóban kispályás drogos vagyok. messze, a háló felé, nagyban megy a küzdelem. résen kell lenni, hátha iderúgják a labdát, és végül én mentem meg a meccset. mindig utolsónak választanak, maximum sepregetőnek lehet használni. a térérzékelés hiányossága, talán a gömbérzékkel van a gond, de mindig is béna voltam az ilyenekben. a női melleket mondjuk szeretem. amióta itt vagyok, majdnem egy éve, fejeltem gólt szögletből beadott labdával nem is egyszer, ami azért nem semmi az előzmények tükrében. hajt a csapat, formába kell kerülni, állítólag jön maga a kormányfő, aki ugye híresen focibuzi. rehab találkozó, a miénkben lenne a fogadás utáni önfeledt sportesemény. magas helyekről is lesznek a vendégek, köztük maga a góré.

Laci izzadva szalad, kiabál hátrafelé. figyeljetek, így viszi majd a labdát, én bedobok egy testcselt, így, és jól felrúgom a miniszterelnököt, bámm, bámm. máskor nem lesz erre alkalom, amúgy is véletlenül történik, de aztán majd hagyom a végén lefutni magam. a srác épp gólra tart, iszonyatos bombái vannak, üvölt, egészen megrészegül az ötlettől. magasban egerészölyv, az erdőből friss oxigén, hurka lesz vacsorára. Colos utoléri, szerelni próbál, végül a pólójánál fogva rántja le. ez durva szabálytalanság, néha azért itt is elszabadulnak az indulatok. mire odaérek, már ott áll köztük Kornél, őt se kell félteni izom dolgában, kétfelé löki a vitatkozókat. rajtad leszek, szaros drogos, üvölti Colos, kezében a másik ruhájának foszlányaival, ő meggyőződéses kormánypárti alkoholista, Laci pedig ellenzéki mákteás. sok jó mondjuk nem várható, különösen a drogügyi államtitkár áll vérhóhér hírében. szigorítás, ellátóhelyek bezárása, rehabok normatívájának csökkentése, mind be van lengetve. szóval feszült a helyzet, jelezte is a vezetőnk, Miki, nem jönne rosszul, ha hagynánk jól elverni magunk. szar dolog, bunda, de sok múlik rajta, és a politikus is emberből van összerakva. és ez is terápia, meg tudjuk-e csinálni, hogy bebénázunk. a felépülőnek nem muszáj mindig mindenben elsőnek lennie, ez meg az alázat ideáltipikus esete, ami szintén a program része. ez itt nem nyaralás, minden nap dolgozni kell a józanságért. napok óta készülünk az eseményre, még malacot is vágtunk. faszán elő van készítve az állat. mondjuk, amit kiskanállal műveltem a szemével, az regénybe illő, de maradjon örökre titok.

lassan megnyugodnak a kedélyek, indul a hajtás, kapok egy hazaadást, de nem érem el. ekkor a bejárat felől brummogás, fekete Mercedesek gördülnek az udvarra, elöl a kis piros bogár, benne Mikivel, aki dudálva vezeti fel a konvojt. veszettül integet, mintha valamit magyarázna, ő mindig ilyen lelkes. úgy tűnik, először lesz a sport, aztán a megbeszélés, a végén esszük meg a disznót. mindenki elhűlve bámul, a játék leáll. laszti pattogó hangja a flaszteren. odalépek, megszerzem, lábammal görgetve nézem a jelenést. stoplis cipő bújik elő a luxusautó ajtaja mögül. nyurga, nyakigláb alak lépeget felénk. felismerjük a kábítószerügyi szakember jellegzetes alakját. sziasztok, a vezér engem küldött, remélem, megelégedtek velem is, fiúk, vigyor. látom a két ellenfél összenéz, valamit súgnak egymásnak, kezet fognak. még jó, hogy közel a kórház.

kismalac

a faház mögötti teraszon térdelek, kezemben kiskanál. a halott kismalac a kövön elterülve. alatta piros, fehér mintázat, a fuga néhol kikopott. nemrégiben megjelentünk az egyik országos hetilapban, a képen magasba tartom, mintha mosolyogna, pedig visít. mindig ezt csinálta, ha felvettem, és mintha kikapcsolták volna, hallgatott el a földön. most is csendes, nyakán véres sebhely. szerencsére van közöttünk hentes, különben mészárlás lett volna, ha valamelyik mákteás próbálkozik. Zolibá’ kitalálta, úgyis jönnek a fejesek, akkor legyen malac nyárson, az úri dolog, és az ilyen mindig hat. mert nem vicces a mostani helyzet. ha megvonják a pénzt, hiába a rengeteg szülői adomány, nehéz helyzetbe kerül az alapítvány. főleg, ha a jogi dolgokat is kihúzzák a lábunk alól, mi nem vagyunk se állami, se keresztény szervezet. akkor mehetek vissza Pestre vényeket hamisítani. ezért álltam kötélnek.

tavasz van, virágos, hátam mögött az erdő, ebéd után vánszorog a munka. talicska kereke csikorog, fogy a vályogtéglák halma, megkezdődött az ólak bővítése. úgy hírlik, mangalicák jönnek, amit majd külföldre eladunk. a falnak támasztva kiélezett vaskaró, át kéne verni rajta, az már egyszerű lesz. de előtte szedjem ki a szemét, mert ha nem sül ki, hülyén mutatna az asztalon. ebből is lett vita, most kipukkad hő hatására, vagy nem. biztos, ami biztos alapon, akkor távolítsuk el. és én vagyok az állatos, mondjuk ilyen erővel csinálhatná az is, aki ledöfte. de nem vitatkozom, mert ez egy visszautasíthatatlan ajánlat, meg terápia persze. békés a május, hűs szellő ereszkedik alá a fák közül, föld, fű, rothadó levél szaga keveredik. rátérdelek a fejére, a száj résnyire nyitva, apró fehér fogak, bár nekem lenne ennyi. a kanalat a szemgolyó alá illesztem, talán kiugrik, még sose próbáltam ilyet. most erősebben próbálom, a lekerekített alpakka evőeszköz minduntalan lecsúszik, a meredt pupilla elmozdul, engem néz. már erőből, dühvel csinálom, lent a fémtelepen vasak zuhannak, és talán róka az a kaffogás a lombok közül. falhoz vágom a szerszámot, éles hang pattog a töredezett járólapon. a szekrényemben lapul egy svájci bicska. figyelj, most mostam fel, várjál kicsit, Tomika, amíg felszárad jó, amúgy is mit mászkálsz be munkaidőben, ott az erdő, pisilj a fák közé, úgy természetközelibb. a segítő alacsony, testes, egykori bányász, kimosolyog szemüvege alól, bajuszát pödri. állunk, elfordul, fütyörészve csavarja ki a rongyot. az isten basszon meg, üvöltöm, bakancsom lerúgva szaladok át a vizes padlón, hallom, ahogy röhög. megint nem sikerült a feszültséget kezelnem, de hát felkúrta az agyam. ha nem direkt csinálja, akkor is remek rehabos helyzeteket tud teremteni. ha viszont jól reagálsz az egy fontos lépés ahhoz, hogy majd kint se fordulj fel az első rossz szóra. kinyitom a kést, lassan nyomom, valami keményen elcsúszik. nyálkás inak fogják körbe a szemet, ha azokat elvágom, nyert ügyem van. vagdosni próbálom, hihetetlenül szívós ez a szövet. jó, ezt itt feladom, állok fel, nem megy bazmeg, üvöltöm. a rudat veszem elő, illesztgetem hátulra, aztán a nyelv fölé. végül is mindegy, melyik irányból kezdem, csak menjen végig. végül a seggénél betolom a kihegyezett karót. ütni kezdem egy kalapáccsal, de úgy istenesen. arra azért figyelek, nehogy oldalt vagy a tokán jöjjön ki, és amikor végre kitapintom ujjaimmal a puha bőr alatt a keménységet, állítok a szögön. szorítsd oda a tenyered a hasamhoz, érzed, ugye, ahogy a farkad mozog bennem. milyen furcsa, sose szakítottunk, csak idejöttem, és elmúlt a dolog. felemelem átszúrt barátom, a dárda meghajlik kicsit. megpróbálom lezárni a szemhéjat, kinyílik folyton. mindegy, most már így marad, legrosszabb esetben bámulja majd a fontos embereket. később, már az ünnepségen derül ki, nem bírja a hegesztés, és az egész miskulancia beleesik a tűzbe a vendégsereg előtt.

serceg a láng, ahol csöpög

úristen, de kibaszott a hideg, a hőmérő tegnap este kiakadt mínusz húsznál, az üvegben a piros vonal megszakadt. mondjuk, tényleg kemény fagy lehetett, hallottam az ágyban fekve, recsegve dőlnek ki a fák. reggeli sétán láttuk is, keresztben az úton fekszenek. bazmeg égeti a bakancsom a tűz, közbe lefagy a lábam. jó ez a forró tea, végül is mindegy is, mi van benne, azt mondod, hársfa, elhiszem, de tudod, mit, meg lehet szokni minden nélkül, és akkor bazmeg leállnak csoporton azon vitázni, cukor vagy méz, komolyan beszarok. vigyázz, inog a lábos, lyukas is valahol, serceg a láng, ahol csöpög. még kemény, most néztem, szerintem főzzük még. nézd, hogy szenvednek azokkal a rönkökkel ott elöl, beszorult az ék, hogy lesz ebből délutánra fűtés, fáztunk tegnap is a takaró alatt. nem is ez a baj, hanem a ruháim nem száradnak meg másnapra. múlt héten a szülőcsoportra bezzeg be tudtak fűteni korán reggel.

várjál, megkavarom, szerintem olvad kifelé, egészen puha itt az oldalán, ha megnyomkodom ezzel a bottal, faszom, kiszúrtam a bőrét. szóval az volt, jön a Miki, hogy az egyik gyerek kér egy kölyköt. mondom neki, nem kéne, mert figyelj, ez vadállat, de igazából, ez nem játék, a szülők, az más, kézhez vannak szoktatva, de ezek a kicsik harapnak mindenre, ami hús. rajzanak a rehabra a szociális munkás hallgatók, megnézni, milyen a gyakorlatban egy terápiás intézet szenvedélybetegeknek, aztán annyira eltöltekeznek az itteni rózsaszín légkörrel, hogy kell egy háziállat. Miki erősködik, de-de adjál neki nyugodtan, marad még neked négy. hát jó, hozzatok egy dobozt, nem tudom csak így odaadni, bele kell rakni valahova, gondoltam, húzom az időt. szereztek egy olyat, amiben csomagok jönnek. mondd meg a srácnak, ne nyissa ki, és nagyon vigyázzon, ez tényleg durva cucc, ragadozó. én mondjuk tudom, hogy kell megfogni egy éhes vadászgörényt, szóval belerakom, rázárom, na innentől már nem az én problémám. az jutott akkor eszembe, egyszer egy fesztiválon adtam valami csajnak kodein noxyront, egy jó emberes adag volt, azt mondja, ki akarja próbálni, vigyázz azért így combos lesz, kettőben nyomd el, mert nekem ez az izé, az indító adagom, meg még este még rápakolok, de én eléggé rajta vagyok, egy kezdő simán megreccsen ennyitől. mondjuk be voltam már tépve, meg a csajom is erősködött, hogy így úgy a barátnője, jó, hát kész voltunk mindketten. aztán nem tudom, mi lett a bringával, de aznap hajnalban valaki fejberúgott a sátron keresztül, aludtam, kiszaladok meztelenül, mert elsztondultunk dugás közben, nem is tudtam utánamenni. kiveszem, nézd, nem is kockanyúl, szépen felolvadt, éjjel kimászhatott, nem talált vissza, végül a rács és a fészek közé szorult, most már el tudják rágni a mi kis szörnyeink. szóval nézem, csak nem mennek az egyetemisták, biztos valamit még beszélgetnek, ráérnek, fiatalok. hátul etetek szépen, jön vissza Miki a csomaggal a kezében, gondolom, na bazdmeg tessék. jaja, nagyon súlyos. szegény mókus, ott a csajok előtt akart vagizni, kinyitotta, nézzétek, mim van, aztán az meg rákapott az ujjára, ott lógott, átharapta frankón a körmét. komolyan nem tudom, hogy szedték le róla, mert nem könnyen ereszti el a zsákmányt. látom, jó a huzatod, te, annyira azért nem jó ez a tea, most is ugye szomjas vagy, amikor pedig nem vagy az. mesélted, olyankor vizet kell innod. de jó, hogy én nem voltam alkoholista, mondjuk én meg az aszpirintől is betéptem múltkor.

csak nem ijedsz meg egy puha nyuszikától

szóval itt a tetején kell összecsippenteni a bőrt, látod, milyen rugalmas, felemeled, ettől bekapcsol neki a gyerekkori reflex, és nem rúgkapál, próbáld ki te is. nem kell fosni, kemény gyerek vagy, csak nem ijedsz meg egy puha nyuszikától. nem, ez nem igaz, senkit nem érdekel, hogy cigány vagy, ha valaki belerakja magát az itteni dolgokba, akkor jó csávó, ha nem, akkor rossz. igazság szerint az is van, nekem nem egyszerű veled, megmondtam az elején csoporton is. nagyanyámékat a te fajtád rabolta ki a faluban, ha meglátok egy barnább bőrűt az utcán közeledni felém, ösztönösen a zsebem után nyúlok. tudom, ez gáz, nem tehetek róla, de bekapcsol. ha valamivel mindig rossz a tapasztalatod, akkor kialakul az általánosítás, igen, ezt nevezik előítéletnek, ha egy tulajdonságot egy csoporthoz rendelsz, főleg, ha az negatív, de hát valahogy fel kell osztani a világot, hogy eligazodj benne, ez természetes emberi dolog. úgyhogy ezért se baszd el a terápiád, és akkor számomra te leszel a pozitív példa. de az kurva isten, ha kint találkoztunk volna, szóba se állunk, én átmegyek a másik oldalra. mondjuk te is ugyanazért vagy itt, mint én, heroin, máktea az egy család, úgyhogy végül is valahol hasonlóak vagyunk. legyen ez az alap. azért ekkorát ne, nézd meg, a szeme is kigúvadt a helyéről, tisztára, mint egy rajzfilmben, majdnem leszakadt a feje. inkább nyugodj meg, itt egy cigi, és ne haragudj rám, hogy elmondtam, de nem akarok kamuzni. beszélhetünk a pináról is, jó, hogy előhoztad, na az valóban egy univerzális téma. francba ez még mozog, nekivágom megint a falnak, jó hatalmas anyanyúl, én neveltem, igen, ezt itt mind, ez lesz a kaja. te, én olyan régen basztam már, ha lemegyek a városba, rengeteg nőt elkapnék, aki jön szemben az utcán, ott helyben, persze nem csinálom, mert az parasztság, meg nem így kell, be se szólok nekik, de a fejemben megy a pornó, szétvet valami feszítő idegesség, ami közben örjítően jó. állandóan áll a farkam, az se segít, hogy kiverem. na, akkor, először is megélezzük a szerszámot. fenőkő az ablakban, kell hogy penge legyen, ívben húzd. igen, igen, ahogy mondod, nemcsak a domborulatok, aztán a sok hajlat, a has, ó igen. istenem, ahol két izom között középen húzódik a csík, igen, az az, kurva jó. én a combnál szeretem ugyanezt, simogatni, markolva nyalás közben. feszes, de puha. elméletben úgy kéne, megfogod a lábait a bal kezedben, a többit a jobban tartva, rántasz egy nagyot, így megroppan a gerinc, és máris fájdalommentes az egész. de nekem ez sose ment, úgyhogy azonnal nekicsapom valami keménynek, lehetőleg a nyakával a sarokhoz, akkor eltörik a csigolya, és kész. de valamikor így is elkezd rángani ide-oda, ami nem egy kellemes látvány. de még mindig jobb, mintha úgy esel neki, hogy magánál van, az a visítás, na az kemény, barátom. ja, felőlem felrakhatjuk lógni, de azt inkább a nagyobb állatoknak szoktam, ezt a földön is szét lehet simán bontani, mutatom, egyszerű. szóval azért ezek életek, és ugye eteted őket minden nap. az a gond, valójában saját magát vágja le ilyenkor az ember, olyan, mintha egy családtag lenne, a gyereke igazából. én nem is eszek belőlük, bár az is egy szakrális dolog, hogy a véred, a saját húsod, a múltadat ölöd meg, megszabadulsz tőle, minden eltörölve mindörökre. nem is leszel éhes, mert a bőröd alá megy az illat, és nem jön ki, hiába sikálod, és van a nyúlnak egy ilyen édes kis szaga, mint a vadas mártás, a hányinger kerülget minden egyes falatra. rendben, megdumáltál, ha kimegyek, frankón növesztek bajuszt, szakállt, olyant, ami neked van, azt mondod, csodákat lehet vele tenni, imádják a csajok. nem is vagy te olyan rossz srác, hallod.