dunszt.sk

kultmag

A többszólamúság mellett

Szerzőként meglepődve állok Gulyás Gábor és Zalán Tibor reakciója előtt. A vélemény, főleg az érvekkel alátámasztott, szabad, az Önöké ugyanúgy, ahogy az enyém és bárki másé. Levelük azt tükrözi azonban, hogy a vélemény nem legitim, hanem kizárólagos igazság létezik. Nézőpont kérdése, hogy mit tekintünk független társulatnak, én színikritikusként a hazai színházi struktúrát figyelembe véve gondolkodom erről, s nem jogi besorolások mentén, magam ráadásul nem is használtam a független színház, kizárólag a független előadás/társulat fogalmát. A válogatásból kirajzolódott esztétikai arculat pedig szintén interpretáció, az Önök válogatása ezt tükrözte – számomra. Nem objektív igazságok, hanem szubjektív és ízlésbeli ellentétek húzódnak itt meglátásom szerint, a kritika ilyen műfaj, a POSZT és maga a válogatás pedig szintén olyan jelenség, amiről egy kritikusnak véleménye lehet. Ezért is a párbeszédet támogatnám, hiszen ha nem ragaszkodunk ahhoz, hogy színházzal, vagy a kultúra bármely területével foglalkozó kritikus megfogalmazhassa véleményét, akkor mi magunk szűkítjük azt a fórumot, ahol ez egyáltalán lehetséges. Én az előbbire szavaznék.

Gulyás Gábor és Zalán Tibor helyreigazítása itt, az eredeti cikk pedig itt olvasható.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket