dunszt.sk

kultmag

Árverésre bocsátják Banksy egyik híres festményét

Október 3-án bocsátják kalapács alá Banksy legnagyobb és talán leghíresebb, az Elfajzott parlament (Devolved Parliament) című alkotását.

A képen – amelyet Banksy 2009-ben festett – a brit parlament alsóházának képviselőit ábrázolja csimpánzként. Az aukciósház szerint akár 1,5 millió fontért is elkelhet a rajz, így ez lehet a művész egyik legdrágábban elárverezett alkotása – írja a BBC.

„Függetlenül attól, milyen álláspontot foglalsz el a Brexit-vitában, ez az alkotás most kétségtelenül aktuálisabb, mint eddig valaha” – áll a londoni aukciósház, a Sotheby’s nyilatkozatában.

A négy méter széles alkotás 2009-ben készült a bristoli múzeum részére. A festmény több mint 300 ezer látogatót vonzott, így abban az évben a világ egyik leglátogatottabb tárlataként tartottak számon.

A festmény megalkotásának tízéves évfordulójára, valamint Nagy-Britannia eredetileg március 29-re tervezett európai uniós kilépésének idejére a festmény ismeretlen tulajdonosa idén újra kölcsönözte az alkotást a múzeumnak.

A kép árverését alig egy évvel azután tartják, hogy a Lány Léggömbbel (Girl With Ballon) című festménye 1 millió fontért kelt el a Sotheby’s árverésén, mielőtt egy, a képkeretbe épített papírvágó megsemmisítette volna az alkotást.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Banksy a Brexitet ábrázoló doveri alkotásától a hónap elején váltak meg nyomtalanul.

(via BBC)

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket