dunszt.sk

kultmag

Eltérő (regisz)terek

Legalább háromféle regiszterben (és műfajban) szólal meg L. Varga Péter ötödik kötete, a Más tartományok: Változatok fiktív és valós terekre. Felbukkanásuk sorrendjében ezek a következők: 1) a szakmai narrációt magas szinten működtető, az irodalom- és kultúratudományok nehéztüzérségével felvértezett tanulmányok; 2) könnyedebb hangvételű, ugyanakkor a tárgyalt művekkel figyelmes párbeszédbe lépő kritikák; 3) saját utazási élményeket tematizáló útinaplók. Az így létrejövő sokszólamúságot a szerző a térbeliség – univerzálisnak mondható – metaforája révén kapcsolja össze, miközben már az előszóban tisztázza, hogy könyve nem újabb adalék a tér poétikájához, inkább „arról próbál néhány gondolatot megosztani, hogy a rendkívül különböző fiktív és valós terek miként teremtik meg a lehetőségét nem csupán az ember önértelmezésének […], hanem annak is, hogy körbetekintve lássuk mindazt a másságot, ami körbevesz bennünket, legyenek mégoly távolinak és idegennek tetszők” (11.). Az önértelmezés – a térbeliség különböző vonatkozásai mellett – a másságot, illetve az arra való nyitottságot is hangsúlyozza, a könyvcím mindkét elemének egyforma hangsúlyt adva ezzel. Olyan látásmódot körvonalaz tehát, amely nem homogenizálni akarja a teret, hanem úgy igyekszik dinamizálni a diskurzus mezejét, hogy közben nagy fokú érzékenységet mutat a különbségek, az eltérések, valamint a szokatlan és nem integrálható mozzanatok iránt.

A kötet négy részre tagolódik. Az elsőben, amely a Terek ideológiája, ideológiák tere címet kapta, a szerző nagyobb lélegzetvételű írásai, tanulmányai dominálnak. A tanulmányok kérdésirányai rendkívül változatosak: az első kettőben például a közép-európaiság kérdése kerül középpontba Esterházy Péter és Gabriel García Márquez írásművészetén keresztül, majd ezt követi egy, a magyar könnyűzenei élet két emblematikus zenekara, a Kispál és a Tankcsapda pályakezdéséről szóló írás, de helyet kaptak a blokkban filmek (Három óriásplakát Ebbing határában; Grindelwald bűntettei), illetve filmsorozatok (Gerald’s Game; Trónok harca) elemzései, valamint két alapos tanulmány (Pelevin T. és Stephen King 11/22/63 című regényeiről) és két rövidebb cikk is (Colson Whitehead és China Miéville egy-egy regényéről). Az egyes tanulmányok kérdésfeltevése magától értetődő módon igazodik a vizsgált művekhez (pontosabban: belőlük eredeztethető), ugyanakkor valamiféle mintázat mégis kirajzolódik velük kapcsolatban. Mivel itt nincs módom ezt részletesebben kifejteni, ezért csak röviden utalok rá, hogy L. Varga Péter szemléletmódja jól láthatóan nem maradt érintetlen a médiatudományok egyes belátásaitól. A módszert illetően egy helyen így fogalmaz: „Tulajdonképpen tehát abban látnánk az interpretáció tétjét, hogy az »érzésvilágon« keresztül létesülő hangulat, távlatosabban pedig ennek látenciája miként teremti meg saját materiális kontextusait” (73.). Majd hozzáteszi: „Materiális kontextus alatt elsősorban azokat a médiumokat értjük, amelyek információt és jelentést szolgáltatnak számunkra magunkról és a világról, ugyanakkor előállítják, konstruálják is azokat.” (74.) Röviden tehát: a tanulmányok (de ez egyébként a kötet minden írására érvényes) a jelentést nem a maguk idealitásában igyekeznek felmutatni, hanem reflektálnak annak mediális közvetítettségére, valamint nem feledkeznek meg arról sem, amit – Gumbrecht szavaival élve – a jelentés nem közvetít.

A kötet második és harmadik része kritikákat tartalmaz. A Kritikus terek című részben olyan szerzők műveiről olvashatunk, mint Douglas Copland, Thomas Pynchon, Raymond Carver, Garaczi László, Háy János, Szécsi Noémi, Christoph Ransmayr, Gazdag József, Kovács András Ferenc, Orcsik Roland, Sopotnik Zoltán, Németh Zoltán és a Márton László által tolmácsolt Walther von der Vogelweide. Az ezt követő – Ex Libris című – részben pedig négyesével összefűzött, és külön bevezetővel ellátott kritikák kaptak helyet. Noha – követve a szerzői intenciót – magam is a kritika szót használom ezekre az írásokra, meg kell jegyeznem, hogy L. Varga Péter láthatóan szívesebben dicsér, s csak ritka esetekben fogalmaz meg kritikus véleményt, akkor is igen visszafogottan (például Németh Zoltán irodalomtörténete vagy Mán-Várhegyi Réka Mágneshegye kapcsán). Mindenképpen érdemes még megjegyezni ezekkel az írásokkal kapcsolatban, hogy bár mindegyikük egyedi alkalom szülötte, egybeszerkesztésük során újszerű érintkezési pontok, nem várt összefüggések rajzolódnak ki, mondhatnánk: újabb (értelmezési) terek nyílnak meg. Itt is érvényes, hogy ami így létrejött, az több, mint a részek összege.

A kötet utolsó, negyedik részében a „tartományok” kifejezés nemcsak földrajzi jelentést kap (a blokk a Más tartományok címet viseli), hanem – az újabb kontextusoknak, valamint a kötetkompozíció sajátos, mondhatni el-térő logikájának köszönhetően – egyéb jelentésekkel is felruházódik. Hogy csak egyetlen példát hozzak fel erre: a szerző New York-i élményei kapcsán megváltozott mérettartományokról beszél. Ebben a részben három útinapló kapott helyet, amelyekben L. Varga Péter olaszországi, egyesült államokbeli és észtországi utazásával kapcsolatos reflexióit rögzítette. Az utazó nem a turista, hanem a felfedező, vagy még inkább a Walter Benjamin-i flangáló nézőpontjából rögzíti a tapasztalait, amelyek hangsúlyozottan a jelenlét – és nem feltétlenül a jelentés – tapasztalatai: azaz érzéki tapasztalatok, tájélmények, futó benyomások, amely csak az utólagos reflexió révén rendeződnek valamilyen összefüggésbe. Az új helyek arra ösztönzik őt, hogy kiélesítse érzékszerveit, és olyan hatásokra is nyitott legyen, amelyeket az irányított tekintet eleve kizár. Ugyanakkor mégsem ringatja magát abba az illúzióba, hogy a jelentések világa megkerülhető lenne (vagy hogy hozzáférhető volna a kultúrát megelőző Lét tapasztalata), de mindent megtesz annak érdekében, hogy ne csupán azt lássa, amit a kultúra és a neveltetés láttatni enged a számára. Útitársával nem egy útikönyv alapján haladnak, hanem az élmény megszerzése után tesznek kísérletet annak rekonstruálására, hogy mit is láttak voltaképpen.

A jelenléthatásokat a jelentéshatásokkal szemben előnyben részesítő elképzelés azonban maga is egy olyan teória keretében válik csak hozzáférhetővé, amely automatikusan a jelentéshez kötött.

Éppen ezért lesz különösen fontos, hogy miként viszonyul a szerző az előzetes teoretikus előfeltevésekhez. Innen nézve kimondottan beszédesek azok a részek, ahol képes ellenállni a teoretizálás kísértésének. Az egyik szöveghelyen például ezt olvashatjuk: „Itt egy gondolat következne, mely a közvetlen érzéki összekötést hangsúlyozná múlt és jelen közt, nem pusztán a terek és az építőanyag kézzel fogható jelenléte révén, hanem a sokkal megfoghatatlanabb illóanyagok által.” (346.) A vázolt gondolat kifejtése azonban elmarad, a szerző megelégszik annak jelzésével. A fentiek szellemében Itália felfedezése több lesz művészet- és kultúrtörténeti utazásnál; az útinapló tanúsága szerint Olaszország nemcsak a Szent Péter-bazilikát vagy a Vatikánt jelenti, hanem az utcán száradó ruhákat, a rengeteg turistát, valamint azt a megmagyarázhatatlan szorongást is, amit az elbeszélő amiatt érez, hogy Magyarországról jött. Mindhárom útinapló a tapasztalat elsőbbségét hirdeti. Mert igaz ugyan, hogy a valóság időnként egészen közel áll a közhelyhez („Szirakúzai tartózkodásunk tehát ennek megfelelően tartalmaz kék tengert, tajtékzó hullámverést, szikrázó langy napsütést és narancs naplementét, klasszikus régi árbócost és gigantikus horgonyszobrot, ősindás fákkal telepített lugast.” [354.]), de azért mégiscsak más, ha minderről az ember első kézből szerez tudomást. Rengeteg felfedeznivalót rejtenek még L. Varga Péter útinaplói, s csak remélni tudom, hogy a szerző folytatni fogja ezek írását, és egyszer majd önálló kötetben is napvilágot látnak.

A Más tartományok a (nemcsak térbeli) tapasztalatok sokféleségét állítja elő(térbe). Gondolat- és szövegszervező eljárásai között kiemelten fontos az átjárhatóság praxisa, többféle értelemben is: átjárás a különböző műfajok, médiumok és regiszterek, valamint – ahogyan az alcím is jelzi – a fiktív és valós terek között. A kötetben egyaránt szóba kerülnek regények, elbeszélés- és verseskötetek, dalszövegek, filmek, filmsorozatok, festmények, épületek, de ételek és italok is. Bár az irodalom túlsúlyban van, a szerző lépten-nyomon jelzi, hogy az irodalmat sem érdemes önmagában szemlélni (monomedializálni). Rokonszenves vonása továbbá a kötetnek, hogy nem különíti el élesen egymástól az ún. magas és a populáris regiszterbe sorolt műveket, ehelyett sikeresen érvel amellett, hogy a komplexitás nincs összefüggésben az efféle besorolásokkal. A „magas” és az „alacsony” kultúra sokszor átideologizált megkülönböztetését megkerülve azt igazolja, hogy a másságra való nyitottság nemcsak program nála, hanem eleven gyakorlat.

L. Varga Péter: Más tartományok. Változatok fiktív és valós terekre. Prae Kiadó, Budapest, 2019