Történetek a mikro- és a nanovilágból

A mérettartományokkal való játék a populáris kultúra egyik legszórakoztatóbb dimenziója. Különösen akkor izgalmas, ha a méretek között nagyságrendi ugrás tapasztalható. A lilliputiaktól a Godzilláig vagy a kaijukig, a törpéktől az óriásokig terjedő skála középső harmada tehát szempontunkból kevésbé érdekes, ugyanis ezekben a történetekben a kicsi és a nagy az egymás számára látható és közvetlenül érzékelhető tartományban helyezkedik el. Sokkal izgalmasabb, ha a szóban forgó jelenség távlatváltásokkal jár együtt. Kihagyhatatlan példa található erre egy remek magyar nyelvű ifjúsági alkotásban. Kertész P. Balázs Különös mendemondák Hallgatag Erikről című elbeszélésfüzérében szerepel egy rendkívül szellemes történet, mely a vertikáliai nép eredetmondáját tartalmazza. A Szabadító Ötök és a Dicső Elődök kultuszára épülő civilizáció az űr mélységeiből származik: „az Ötök vaskos termetének elképesztő erejét megfeszítve, útnak indította a Dicső Elődöket, akik áthaladtak a Sűrű Gázok, majd a Dermesztő Tér övezetein, végül eljutottak erre a földre, ahol értelmes lényhez méltóan felegyenesedett, letelepedett és sokasodott a vertikálok népe.” A monda (pontosabban: mende) szerint a vertikáliaiak szent mondata egy, a Dicső Elődök után szálló rejtélyes kiáltás: „Megpenészedett a makaróni!” Nagy poén.

A mikrouniverzumokkal foglalkozó történetek között jó pár olyan is akad, melyek a baktériumok (mikrométer) és a vírusok (nanométer) mérettartományában játszódnak, vagy fontos szerepet kap a cselekményvezetésben a DNS. Az utóbbira nézzünk egy extrém példát. William Gibson Agrippa: A Book of the Dead című kompozíciója egy kevlárba csomagolt könyv, benne egy számítógéplemezzel, mely utóbbi tartalmaz egy költeményt, viszont az olvasás során az adatállomány törlődik, lehetetlenné téve ezzel az újraolvasást. A könyv tulajdonképpeni oldalai pedig a muslinca genomjának betűsorozatából állnak. A nyelv és a genetikai állomány közti párhuzam roppant érdekes: technológiai értelemben a DNS-lánc hasonlóan szerveződik, mint bármelyik nyelv, csak a készlete mindössze négy elemből áll. Az alfabetizáció és a genetika kapcsolata tehát egy izgalmas hasonlóságot feltételez, miszerint a lehetséges genomok száma csillagászati, akárcsak egy nyelv mondataié, de ezek közül nem mindegyik lesz értelmes. (Rakosgassuk össze bármely élőlény DNS-ét tetszőleges kombinációban, csak az egyik lesz működőképes, tehát egy genom feltételez egy olyan sorrendet, amelyet körülvesz az életképtelen, halott, vagy inkább: nem élő sokaság.) Az Agrippa tehát nemcsak a könyvészeti kód, hanem a DNS működése felől nézve is egyedi, mint ahogyan a halottak könyvéhez hasonlóan felidézi a már vagy még nem létezőket is.

Témánk szempontjából érdemes felidéznünk két szakirodalmat. Még 2007-ben jelent meg Judith Roof The Poetics of DNA című kiváló kismonográfiája a Posthumanities sorozat második darabjaként. A könyv a természettudományos kiindulópontú (pop)kultúrakutatás szempontjából nagyon jól használható bevezető, tág kontextusban mozog, de irodalmi példákkal is dolgozik. A másik említésre méltó olvasmány Sánta Szilárd Mesterséges horizontok című kismonográfiája, mely a Parazita könyvek sorozat hetedik darabja volt 2012-ben. A kortárs science fiction feltérképezésére vállalkozó munka hatodik fejezete a nanokultúrával foglalkozik, a következő művekre helyezve a hangsúlyt: Michael Chrichton: Préda, Greg Bear: A vér zenéje, Robert Charles Wilson: Pörgés, Neal Stephenson: Gyémántkor. A szerző a nanotechnológia felől közelít a regényekhez, releváns kérdésekkel szembesít az elemzésekhez épített tudománytörténeti kontextus is. Érdemes kiemelni, hogy a nanotechnológián alapuló sci-fiben az emberkép újrapozícionálásával találkozhatunk. „A poszthumán nanonarratívák […] az emberi szubjektumról való elképzelésünket alaposan felforgatják […]. A poszthumán emberi test fölépítése és annak határai is képlékennyé válnak, az identitás kérdését a test elvesztése vagy átépítése nem befolyásolja döntően, mivel a test nem rögzített és szétszerelhetetlen.”

A Mesterséges horizontokban olvasható elemzések feltétlenül ajánlhatók a témakörhöz, kiegészítésképpen pedig Joan Slonczewski Génszimfónia című regényét hoznánk példaként arra, hogy a mikrotartományokra koncentrálva hogyan építhető fel egy teljes világ. A mikrobiológus írónő regényének cselekménye nagyrészt a Prokarion nevű bolygón játszódik, melynek élővilága – a földihez viszonyítva – alternatív evolúció eredménye. A bolygón ugyanis (ahogy neve is sejteti) nem az eukarióták (a sejtmaggal rendelkező szervezetek), hanem a prokarióták (a baktériumok) lettek az evolúció „győztesei”. A kulcs a prokarioni sejtek felépítésében rejlik, melyek maghártya nélküliek, körkörös kromoszómákat tartalmaznak, de egyúttal gyűrű alakúak is. A többsejtű élőlények (sejtközösségek) ugyanezt az alakot vették fel: például a gumiabroncsra emlékeztető állatszerű lények (zooidok) a mezőkön gurulva legelésznek; ily módon a Prokarionon honos élőlények alapja a gyűrű alakzat. A prokarioni DNS a földi duplextől eltérően triplex, így többféle kapcsolódásra képes. Ez lényegében azt jelenti, hogy a sejtek reprodukciója máshogy megy végbe, mint a Földön, és ez eltérő élővilágot eredményez.

A földi biológiában a sejtosztódás, a mitózis az ismert fogás, a Prokarionon ellenben a gyűrű vagy fánk alakú sejtek esetében a két sejt összevegyül, a DNS-spirálok felbomlanak, majd kettesével összekapcsolódva három utódsejtet hoznak létre, melyek mindegyikének két-két DNS-szála van. Ezután az utódsejtek a földihez hasonló módon felépítik a harmadik láncot. A sejtek sajátosságaira vezethető vissza az idegen világ minden eleme, ez a magyarázata a különleges formák kialakulásának is. A regény szerint ennek a földitől eltérő evolúciónak van egy-két fontos következménye. (Csak egyetlen példa, mely mindjárt fontos lesz.) A Prokarion baktériumhoz hasonló intelligens szervezetei (a mikrozooidok) ugyanis képesek szimbiózisba lépni az emberekkel – akik ezáltal („kölcsönös érdekből”) lemondanak a bolygó terraformálásáról –, egyúttal képessé válnak újabb világok meghódítására is. Ezzel azonban a mikrók útja szintén a világűrbe vezet. Ha ezek után feltennénk azt a kérdést, hogy a prokarioni evolúció vajon a földihez képest alacsonyabb rendű szervezeteket hozott-e létre, akkor aligha adhatnánk rá igenlő választ. Slonczewski regényét (és a teljes Prokarion-ciklust) többek között ezért is különleges hely illeti meg a spekulatív fikció univerzumában.

A szerző művei közül kiemelnénk még egyet, mert a különféle mérettartományok közötti kapcsolatra épül az imént említett jelenség, a fajok közötti interakció alapján. Slonczewski Agypestis című regényében a mikrók emberi agyakba költözése a test kolonializációjaként fogható fel. A történet hajtómotorja egy biológiai szempontból releváns jelenség, a szimbiózis következtében a gazdatestek eltérő módon reagálnak a függőségre. A főszereplő, Kriz befogad egy agyserkentő mikrótörzset, akik belakják a rendelkezésükre álló területet, ügyelnek a lány egészségére, ugyanakkor különféle ötletekkel segítik a delikvens művészi törekvéseit. A mikrók életciklusa az emberénél jóval rövidebb, így valójában a Kriz agyában élő szuperorganizmus egy többgenerációs szervezet, amely menet közben szintén fejlődik, és a művészhez hasonló kérdések foglalkoztatják. Az egyik ilyen dilemma például a szabad akarat tengelyére vetül, hiszen Kriz tudatát befolyásolják a mikrók, míg az utóbbiak istenükként tisztelik a gazdát. Emellett a regény számos olyan kiegészítő elemet is felvonultat, melyek a világépítés komplexitásáról tanúskodnak (pl. szerves anyagból álló épületek saját tudattal), problémafelvetéseit tekintve pedig rendkívül aktuális témákat boncolgat. Slonczewski több szinten is reflektál az ember határaira vonatkozó kérdéskörre.

Ha a járványtematika és a kidolgozott mikrovilágok kontextusában olvasunk, akkor berekesztésképpen hadd utaljunk még Robert Charles Wilson Bioszféra című sci-fijére. A történet egy idegen bolygón játszódik, melynek élővilága (spórák, baktériumok, vírusok formájában) a kutatók számára halálos veszélyekkel egyenlő. A főszereplő (Zoe) egy genetikailag ellenállóra tervezett lány, aki azért érkezik az állomásra, hogy kivizsgálja a problémát, ehhez viszont le kell szállnia a felszínre. A kalandos vállalkozás mellett a cselekmény jelentős részét képezi a bolygó működésének elgondolása, ami az élet tőlünk eltérő változatának megértését jelenti. (Erre nyilván nem mindenki képes, a sci-fi jelentős része is megmarad az idegenség antropomorfizálásánál.) „Egy bolygó ökológiája, gondolta akkor Elam. Ősi és hihetetlenül ellenséges. Ez volt Tam bioszférájának kézzelfogható változata, az évmilliárdos evolúció belterjes maradványa. De a Föld legalább, cserébe a halálos kórokozókért, az emberiséget is belevette a számításaiba. Az Ízisz nem tett ilyen engedményeket.” Mindez úgy is megközelíthető, hogy egy ilyen bolygó (mint bármely másik) nem ellenséges, hanem csak teszi a dolgát. Az ember nem feltétele a bioszféra működésének. Tehát az őt érő támadás pusztán a természet egy másik mérettartományában zajló folyamat. Önkéntelen mechanizmus. A DNS-másolódás mellékterméke.

H. Nagy Péter vírussorozatának további írásai:
Vírustörténetek a tudománynépszerűsítő irodalomban
Vírustörténetek a populáris irodalomban
Az elme vírusai
A járványtematika irodalmi kapcsolatrendszerei
A járványtematika kultúrtörténeti kapcsolatrendszerei