A járványtematika irodalmi kapcsolatrendszerei

A fikció világában sokféle járvány létezik. Ha abból indulunk ki, hogy ezek minden esetben részét képezik valamilyen kapcsolatrendszernek, akkor különös jelentőségre tehetnek szert azok a művek is, melyek a fertőzést, a ragályt, a kórt és ezek változatait kísérőjelenségként, háttérként, divergenciapontként kezelik, mellékszálként futtatják, vagy éppen a történeten kívülre helyezik valamilyen külső referenciapontként (mondjuk, a cselekmény előtt lezajlott eseményként utalva rá). Innen nézve, a járványoknak valóban sokféle funkciója lehet, ezek feltérképezése, ha nem is kilátástalan, ám meglehetősen időigényes vállalkozásnak tűnik. Néhány tendenciát fogunk felidézni ezek közül a továbbiakban, vállalva annak kockázatát, hogy más pozícióból szemlélve, más művek tűnhetnek relevánsnak. Ebből következően ennek a gondolatmenetnek is többféle változata készíthető el, de ne feledjük, hogy egy hálózaton belül minden elem kapcsolatban lehet a tőle távol esőkkel is. Vagyis a járványmotívumon keresztül ugyanannak a mintázatnak az elemei.

Ezt a jelenséget nem nehéz belátni, hiszen ha elkezdünk emlegetni egy művet, a tájékozott olvasó azonnal mellé tehet egy másikat, melyet az előző felidézett benne. A játék kedvéért legyen ez a kijelölt kontextus az, amikor a járvány valamilyen gonosz erő feltámadásának a kísérője. Vagyis amikor nem önmagában a járvány érdekes a történeten belül, hanem az, amire ráirányítja a figyelmet. Ennek a témahorizontnak az említésekor sokak teljesen nyilvánvaló módon a vámpírtörténetekre fognak asszociálni. Valóban teljes joggal, hiszen ez a legendakör vagy populáris hagyomány igen sok erre vonatkozó részletet tartalmaz. Míg a vámpír harapása a fertőzés továbbadásával mutat párhuzamot. Az utóbbi ugyanakkor a zombitörténetek sajátossága is, az élőhalottak – az adott mű koncepciójának megfelelően – általában harapással adhatják tovább az átalakulást kiváltó, sok helyütt definiálatlan kórokozót. És van persze példa arra is, amikor ez a kettő találkozik, mint Laurell K. Hamilton Ragály című regényében, melyben a zombiüldözés és a vámpírvadászat játssza a főszerepet, egyszerre. A mű legfőbb kérdése az akción túl azonban egy társadalmi jelenségre, az ún. sokszeretős családok legitimitására vonatkozik.

Ha maradunk a zombitörténeteknél, érdemes kitérnünk Max Brooks World War Z – Zombiháború című konstrukciójára, mely fiktív interjúkötet egy, az emberiséget csaknem kipusztító járványról. A dokumentarista indíttatású körkép az emberi reakciók panorámája, egy lokális erővonalakból kirajzolódó regényes konnektogram. „Én egyszerűen csak zombiháborúnak nevezem – mondja az előszót jegyző ENSZ-ügynök –, és bár sokak szerint a »zombi« elnevezés tudományos szemszögből pontatlannak minősül, nemigen találunk olyan általánosan elfogadott szót, amellyel egyszerűbben megnevezhetnénk a lényeket, akik kis híján kiirtottak bennünket. A »zombi« iszonyúan erős szó marad; hihetetlenül sok emléket és érzést hoz felszínre – és éppen ezekről szól a könyv.” Ezt a szempontot valóban mindvégig érvényesíti a mű, a konfliktuskezelésre összpontosít egy olyan emlékezeti tartományban, amely már tudatosította, hogy a járvány apokaliptikus traumapontként kettéosztotta az emberi történelmet egy előttre és egy utánra. A visszaemlékezések töredékeiből kinyerhető információk olyan kérdésekre is ráirányítják a figyelmet, melyek reflektálnak a kísérőjelenségek sokaságára, például a járvány által előhívott láthatatlan erők (értsd: ötletek, intézkedések, anyagtalan források) működésére is, ami világossá teszi, hogy a zombiháború az emberiség gondolkodásmódját és kapcsolatrendszerét érintő pándémia volt. Méghozzá olyan, melyben a túlélőknek – bizonyos értelemben – saját világukkal kellett megküzdeniük.

A horrorisztikus elemekben is bővelkedő Brooks-alkotás után érdemes pár szó erejéig arra is utalni, hogy a horror más változataiban is természetesen gyakori a járványtematika felvillantása. A kortárs horrorból Nick Cutter Mélység című regényét hoznánk példaként a járvány háttérkezelésére. A történet alapszituációja a Kór kialakulása utáni fázis, amikor a furcsa tünetekkel járó betegségre (a fertőzöttek először elvesztik az emlékezetüket, majd meghalnak) hirtelen megtalálják az ellenszert, a Mariana-árokban felfedezett, ambrózia nevű anyagot. Az óceán mélyén létesített kísérleti laboratóriummal megszakad a kapcsolat, majd a mentőalakulattal a főhős, egy állatorvos is a helyszínre érkezik, hogy a kutatóként dolgozó testvérének segítséget nyújtson. A cselekmény zárt terű horrorrá változik, a borzalom számos verzióját vonultatja fel, miközben a főszereplő, Luke Nelson emlékeiben is mozgunk. Az utóbbiak tartalmaznak egy visszatérő mozzanatot, egy személyes traumát, amelytől Luke nem tud szabadulni, mert bevésődött a tudatába. Ez a múltbéli sokk (gyermekének eltűnése) mint pszichológiai tényező összefügg a kutatóállomáson kibontakozó hallucinációszerű eseménysorozattal, és végső soron azzal is, hogy a járvány okozta tünet, a felejtés ellenpontjaként értelmezhető. A rémálmok túlfuttatása ily módon – hurokszerű csatolásokkal – kapcsolatban marad a Kór és az ambrózia kontextusával.

Az ehhez hasonló megoldások rendre megfigyelhetők a populáris irodalomban, ahogy az is gyakori, amikor valamilyen járvány a történet fordulópontjára helyeződik. Erre Kim Stanley Robinson Aurora című regényét hozzuk példaként, amelynek főtémája egy csillagközi küldetés. Amikor azonban a többgenerációs csillaghajó eléri a Tau Cetit, a leszállóegység elkezdi belakni a Föld típusú holdat, felmerül egy probléma. A telepesek belázasodnak, ugyanis megtámadja őket egy idegen kórokozó. „Azt hiszem, lehet, hogy megtaláltam a patogént. Úgy néz ki, mintha talán egy prion lenne. Mint mondjuk egy furcsán összehajtott protein, de csak az alakját tekintve. Sokkal kisebb, mint a mi proteinjeink. És gyorsabban szaporodik, mint a prionok. Bizonyos szempontból olyan, mint azok a virik, amelyek a vírusok vagy vék belsejében élnek, csak kisebb. Néhányan mintha egymásba ágyazódnának.” A biológusok tehát kiderítik, hogy a távoli világban létező apró organizmusokkal szemben a legénység védtelen, ami veszélyezteti a küldetést. A vészhelyzet következtében a csapat egy része visszafordul, hazatér a Földre. A regény szerkezete tehát négy egységre tagolódik (úton, megérkezés, visszatérés, földi viszonyok), a második részben pedig egy járvány kitörése tekinthető az események gyújtópontjának. Ez a szegmens lényeges eleme tehát a csillagközi utazás történetének, de nem a központi problémája. Robinson műve az ún. kettős hontalansággal szembesít, melynek exponálásához az aurorai járvány szolgáltatja az egyik alapot. Következetes megoldás, hiszen talán ez a legevidensebb módja annak, hogy a különböző világok kémiai-biológiai eltéréseit belekalkuláljuk az új otthon keresésének tervezetébe.

Robinson műve felidézheti távolról H. G. Wells Világok harca című klasszikusát, melyben a marsi inváziónak a földi mikroorganizmusok vetnek véget. Sokféle megoldás létezik arra, hogy a járványtéma a történetvezetés tengelyén milyen irányban mozdul el. Érdekes változat például, amikor a fertőzésnek tulajdonítanak valamit a szereplők, de bebizonyosodik róla, hogy nem az a megfelelő magyarázat (ilyen L. Ron Hubbard Rettegés című regényében a malária). Vagy ide tartozhat ennek a fordítottja is, amikor egy világban a járvány nagyobb erő, mint azt a szereplők első ránézésre gondolnák, vagy egyszerűen a hétköznapok részévé válik. Az utóbbira jó példa Paolo Bacigalupi A felhúzhatós lány című biopunk alkotása, melyben a hólyagüszök és a cibiszkózis nevű betegségektől tartanak folyamatosan. „Igazából, ha a cibiszkózis megint kitör, semmit sem fognak érni ezek az igazolások. Új variáció jön, ami ellen hatástalanok a régi tesztek.” A járványok nem szűnő fenyegetése összefonódik a genetikai hadviseléssel, így közrejátszik a jövő élelmiszertermelésének átalakulásában. A megoldást azok a növényi magvak jelenthetik, melyek magbankokban raktározódva biztosítják a genetikai változatosságot, és ellenállóbbak a járványokkal szemben. Ez a nyom szintén egy szerteágazó kapcsolatrendszer része, de éppen ezért viselkedik úgy, mint a hálózatok olyan elemei, melyek kisebb jelentőségűnek tűnnek, ám mégis hozzájárulnak a mintázat stabilizálásához. Innen nézve viszont nélkülözhetetlenek.

H. Nagy Péter vírussorozatának további írásai:
Vírustörténetek a tudománynépszerűsítő irodalomban
Vírustörténetek a populáris irodalomban
Az elme vírusai
Történetek a mikro- és a nanovilágból
A járványtematika kultúrtörténeti kapcsolatrendszerei