Mit olvas a művész? Kristóf Krisztián válaszol

Cikksorozatunk szándéka, hogy megmutassa a képzőművészeti színtér mögötti filozófiai vagy éppen társadalomtudományi háttérmunkát, ezzel beavatva az olvasókat olyan problémafelvetésekbe, amelyek láthatóvá teszik a képzőművészet társadalmi beágyazottságát, kívülről nézve sokszor mégsem láthatóak.

Művészeket, kurátorokat, művészet- és reprezentációelmélettel foglalkozó társadalomtudósokat kérünk fel arra, hogy beszéljenek olyan kötetekről, amelyek az ő munkásságuk számára nagyon fontosak, azonban úgy, hogy a szélesebb közönség számára próbálják meg kommunikálni, hogy adott irodalmat miért olvassák és hogyan hasznosul ez a munkájukban. Egyfajta könyvajánló ez, amelynek szándéka, hogy a külső szemlélő számára valamilyen mértékben betekintést nyújtson abba a széles elméleti háttérbe, ami a képzőművészeten keresztül tematizálódik. Láthatóvá váljanak azok a filozófiai, társadalomelméleti kérdések, problémák és (szak)irodalmak, amelyek a képzőművészetet (és a hozzá kötődő intézményrendszert) foglalkoztatják. A sorozat második részében Kristóf Krisztián képzőművészt kérdeztük.

Ki lehet emelni egy vagy több olyan könyvet, amely nagyon meghatározó a munkásságod szempontjából?

Ha konkrétan könyv keresztmetszetben vizsgálom a tápanyagokat, akkor az én esetemben elég szűkös a történet, mert ugyan a képzőművészet is egy nyelvrendszer, de radikálisan másképp működik, mint az olvasási szokásaim. Kicsit olyan ez, mintha a zene hatásait próbálnám tetten érni a munkáimban. Az olvasottságom sporadikus, saját csapáson közlekedem, csak azt szedem fel, amire szükségem van, de lelkes befogadó vagyok. A társadalomtudományok foszlányai az agyam speciális szegletében komposztálódnak. Nem is szeretném, hogy direkt módon hassanak a képzőművészeti munkáimra. Megfigyelni szeretek, gondolkodni, kivonatolni – megnézni, meddig lehet leegyszerűsíteni egy jelsort a jelentés megőrzésével. Néha szinesztéziás tolmácsfeladatként gondolok erre, persze csak magamnak fordítok.

Direktebb irodalmi referencia csak olyankor fedezhető fel egy-egy műnél, amikor eleve szövegnehéz munkáról van szó, mint például a randomroutines A Lucidok Álma című hanginstallációja. Annak írása közben megegyeztünk Kaszás Tamással, hogy a narrátor karaktere olyan spleenes öreg-tinédzser kell, hogy legyen, mint Mihály az Utas és holdvilágból. Komoly irodalmi hatásként erre sem tekintek, ez inkább verbális photoshop-filter csak.

A képírás- és értés búvópatak-szerű történetébe ágyazható darabok viszont nagy hatással vannak a munkámra, illetve az olyan szövegek is, melyek képekkel operálnak – ez javarészt költészet.

A képnyelv működését leginkább úgy lehet tanulmányozni, ha azt natív környezetben figyeljük meg. Nem feltétlenül elég, ha illusztrált szövegekről, vagy például reprodukciókról és azok elemzéséről van szó. A legjobbak a valódi hibridek, melyek végső médiuma a könyv. Ez a műfaj persze nagyot futott a modernizmus tágasabb környékén. Ahogyan Frans Masereel egy egész világnézetet kísérelt meg naivan átadni írástudatlanok számára is, vagy a Gerd Arntz, Marie és Otto Neurath-féle Isotype-ja mögött álló vízió, ami még ennyi idő elteltével is szédítő. Nagyon szeretem ezeket a történelmi környezetükről leválasztva szemlélni, úgy nincs körülöttük annyi mocsok. Minden képvers, minden magyarázó ábrákkal operáló műfaj, lexikonok, természettudományi koholmányok, rajzoló háborús tudósítók cikkei, Henry Darger bibliája, és Bruno Manser naplói – ezek hatását érzem, amikor dolgozom.

Még egy szubkultúrával odébbról, a 2000 környékén bekövetkezett kérészéletű graphic novel robbanást nagy várakozással figyeltem. Ezek előidézői közül főképp Daniel Clowes David Boring-ja lepett meg, legutóbb pedig Jérôme Mulot és Florent Ruppert The Perineum Technique című munkája – véletlenül mindkettőben párkapcsolati és társadalmi problémák ütköznek fragmentált narratívákban.

Vannak olyan alkotók, akik mintha kicsit helyettem is dolgoznának, mint Olivier Schrauwen. Ez azért is hatékony, mert amerre ők tartanak, arra nekem már nem kell mennem. Ez egyfajta munkamegosztás.

Mindig van nálam 2-3 jegyzetfüzet, ezek általában tematikusak, nem keverem őket. Az egyik ilyen borítójára ezt írtam: Annak a könyvnek a részletes leírása, melyet minden antikváriumban és könyvesboltban keresek, eddig mindhiába. Na, az egy nagyon jó könyv.

Szerinted van olyan, a közelmúltban megjelent könyv, amelynek hatása érezhető a képzőművészeti szcénán (vagy jó lenne, ha érződne a hatása)?

Legutóbb a Budapest Galériában megrendezésre került csoportos kiállításon épült a kurátori koncepció Byung-Chul Han A kiégés társadalma című szövege köré. Ha nem lenne épp pandémia, szerintem minimum még két-három kiállítást lehetne találni nemzetközi szinten, abból a könyvből inspirálódva.

Én azt bírom, ha tiszta vízióval rendelkezik egy kiállítás, és azt a lehetőségekhez képest jól át is adja, kevésbé érdekes, hogy milyen referenciákat használ. Szép, ha minél diverzebb a közeg gondolkodása. Az én véleményem pedig arról, hogy minek kéne történnie, pont elég, ha a saját kiállításaimon látszik. Van, amikor még az se jön össze.

Szerinted van olyan kötet, amely hosszú ideje a hatása alatt tartja a képzőművészeket, kurátorokat?

A tippem az, hogy nincs. Túl gyorsan robog minden. De valószínűbb, hogy az összes írás, ami arról szól, hogy minden túl gyorsan robog, hatással van a közegre. Vagy lesz, ha lesz megint közeg.

Mit olvasol most?

Természetesen az utóbbi egy évben a minimál kutatói munkán felül nem hajtok meglepetésekre, rövid falatokban utazom, olyan íróktól, akiket már ismerek. Mostanában Vonnegut Isten hozott a majomházban című novelláskötetét döcögtettem utazás alatt (korábban nem olvastam, de pont olyan, amilyennek lennie kell), meg Tolnai Ottó vaskos Nem könnyű címűjét, ötvenedszerre. Olyan, mint a parazsat nézni a tábortűznél, és teljesen elég.

Kristóf Krisztián 1976-ban született Budapesten. Az Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán végzett 2003-ban. Azóta a randomroutines csoport tagjaként is dolgozik. Újpesten él. Elvileg a nyáron kiállítása lesz Fusz Mátyással és Zalavári Andrással a Paksi Képtárban.

A sorozat első része itt olvasható.