Írók vad álmai – Nagy Márta Júlia, Németh Zoltán

Sorozatunkban azt kérdezzük meg irodalmároktól, művészektől, hogy mi a legvadabb, szakmájukkal összefüggő álmuk, amely akár meg is valósulhatna. Valamennyire valóságos, mégis vad dolgokat keresünk, személyeseket és szakmaiakat. Most Nagy Márta Júlia és Németh Zoltán álmait tesszük közzé.

Nagy Márta Júlia

Több barátommal beszéltünk arról, milyen jó lenne egy olyan komplexum valamelyik kellemes pesti külvárosban, amit egy régi, használaton kívüli ipari létesítményből alakítanánk ki, és lennének ott műtermek (íróknak is – el lehetne vonulni dolgozni, akár pár órára, és nem kellene bérleti díjat fizetni érte), koncertterem, szerkesztőségek, civil szervezetek, meg egy nagy, árnyas kerthelyiség, megfizethető árakkal. Programokat is szerveznénk oda, sok embernek adnánk munkát. Bár ez még mindig egész altruista és nem elég beképzelt vagy pofátlan, úgyhogy legyen olyan is. A kedvenc zenekaraim – vagy inkább a zenei ízlésem – el vannak átkozva, mire felfedeztem magamnak őket, addigra feloszlottak, tehát a koncertjeikre sosem látogathattam el, az időutazás ugyan elég vad ötlet, csak sajnos nem megvalósítható. Pedig de jó lett volna Layne Staley-vel dalszöveget írni… ha már 16 évesen úgy gyakoroltam az angolt, hogy Alice in Chains-dalszövegeket próbáltam lefordítani – és versben utánozni. Maradnak a hálistennek, ma is aktív alkotók. Tegyük fel, annyira befutok, hogy több versemet lefordítják angolra, a szélesebb közönség is felfedezi, és mondjuk Nick Cave megzenésíti (bár neki aligha van szüksége más szövegére, de mindegy, mondtam egy giganevet, aki nekem is fontos). És még a szám videoklipjében is szerepelnék! Az azért jó, mert nem kell hozzá beszélni. Egyébként is vonzanak a videoklipek, és ugyan ennek nincs szakmai vonzata, de nagyon szívesen alakítanék bármelyik black metál zenekar klipjében egy rideg, gonosz karaktert. És ha már ennyire kiütközött a feltűnési viszketegségem, megfordult a fejemben, hogy milyen jó lenne egy kortárs magyar filmben cameózni, ami egyébként több író kollégával megtörtént már. Például az egyik jelenetben, a háttérben felolvasóest zajlana (többen lennénk, nemcsak az én estem lenne), és a főszereplők valahogy reflektálnának rá. Nem fontos epizód lenne, csak egy burkolt utalás valamire. „Figyelj, amit most ez a lány olvas… Én is pont így érzek. Mintha metamodernista értelemben oszcillálnánk.”

Németh Zoltán

Aktívan veszek részt az ember növénnyé alakítását célzó projektben. Célom egy olyan lény, az új ember létrehozása, aki képes a nap sugarait és a föld érintését energiává alakítani. Testét folyamatosan újítja, éppen ezért nem fogja ismerni a halált, halhatatlan. Ergo nem lesz többé értelme, mert lehetetlenné válik a gyilkosság és a háború. Egy levágott kézből is kisarjadhat az új ember. Ennek érdekében először kipakoljuk a beleit, annak minden bűzlő tartalmával együtt, orsóra tekerjük fel és egymás után kihúzzuk az összes eret a testből, a húst és a csontokat növényi rostokkal, gyökerekkel, kéreggel és levelekkel impregnáljuk. Nem fog fájdalmat érezni, garantálom, nem fog fázni és éhezni. A napfény ízletes lesz számára, és meztelen talpának érintéséből töltődik fel. Boldogan heveredik a fűbe, hátával fészkeli be magát az anyaföldbe magzatpózban. Most már csak arra vagyok kíváncsi, milyen verset fog írni, milyen regényt és tragédiát.

Nagy Hajnal Csilla és Berta Ádám álmai itt érhetők el

Simon Bettináé és Gál Hunoré pedig itt

Nagy Márta Júlia fotója: Máté Péter/Jelenkor Kiadó