dunszt.sk

kultmag

Megjelent Legéndy Jácint új verseskötete, az FBI: Maffiaszólam!

Legéndy Jácint új verseskötete, az FBI: Maffiaszólam a rendszerváltás utáni évek lírai szempontból idáig teljesen érintetlen jelenségét, az olajmaffia és a diszkómaffia világát mutatja be valós szereplők elmondásai, illetve a költő saját élményei alapján. A könyv egyéni és újszerű felépítéséből adódóan hagyományos verseskötetként, s mellesleg oratorikus verseskötetként ugyancsak olvasható. További érdekességei közé tartozik, hogy a borítót a képzőművész gyanánt is alkotó Legéndy Jácint avantgárd önarcképeinek és kollázsainak felhasználásával maga tervezte, s a belíveket szintén a költő kollázsai illusztrálják. Tehát a kiadvány lírai és vizuális értelemben egyaránt a szerző munkája, így Legéndy Jácint korábbi versesköteteihez hasonlóan művészkönyvnek is tekinthető. Költészeti, vizuális és könyvészeti szempontból rendkívül izgalmas darab: a gyűjtők számára kihagyhatatlan alkotás.

Az oratórium elemeiként szolgáló, s ugyancsak Legéndy Jácint sajátos formai és nyelvi leleményeként ismert hasábverseket már folyóiratbeli megjelenésük alkalmával az év legfigyelemreméltóbb versei közt emlegették olyan jó nevű kritikusok, mint Mohácsi Balázs, vagy éppen Sánta Miriam. Ráadásul a versekben szereplő történetek és karakterek hitelességét is igazolva a téma hazai szakértője, az immár Pulitzer-díjas Dezső András (Maffiózók mackónadrágban, Magyar Kóla) írt a kötethez, úgymond stílszerűen, versértékű fülszöveget.

A tartozást behajtják. S a költészetnek volt egy komoly tartozása, amit most Legéndy Jácint fizet ki, hiszen versekbe foglalta a rendszerváltás utáni évek éjszakáinak világát. A sztorit, a nagy korszakot, amit már sokan megénekeltek, de úgy, ahogy ő, idáig senki sem. Tehát az oratóriumban felbukkanó karakterek jórészt valós szereplők. Emberek, akik dumálgattak, nem sejtve, hogy a történeteik egyszer majd versekben kelnek életre. A maffiafeleség, a maffiafőnök, vagy éppen a börtönben becsavarodott verőlegény drámái ezek. Olyan drámák, amiket a brutalitás, illetve az esendőség keretez, mindaz, amit a rendszerváltás utáni káosz kreált. Dolgok, amelyek az évek múltával szerethetőbbé váltak. Hogy is tartja a mondás? Az alvilágnak nincs romantikája. Tényleg nincs. De Legéndy Jácint révén immár van költészete.

Dezső András fülszövege

Szóval a könyvben megjelenő események nagyrészt a valóságon alapulnak, a szereplők pedig az olajmaffiához és a diszkómaffiához kötődő ugyancsak valós személyek, akikkel a rendszerváltás utáni évek folyamán Legéndy Jácint az éjszakában, illetve más helyeken összefutott vagy alkalmilag kapcsolatban állt. Ők spontán beszéltek ezekről az eseményekről, amikor még senki sem gondolta, hogy az elmondottak és a történtek alapján valamikor verseskötet születhet. E visszacsillogó spontaneitás és a hozzá kötődő érzelmi töltöttség alapján is látható: a versek a maffia ösztönös poétikáját ragadják meg.

Érdekes, ahogy a történések emberi háttere kirajzolódik: a maffiafeleség, a maffiavezető, vagy éppen a börtönben vallásilag becsavarodott verőlegény kapcsolati, illetve személyes drámája megjelenik, s közben a rendszerváltás utáni időszak szinte napjainkig húzódó társadalmi viszonyrendszerei is értelmeződnek. Néhány szöveghez kötődően a sajtó nyilvánossága előtt zajló pereikről ismert maffiavezérek alakja szintén felfedezni vélhető. Mellesleg két szubkultúra, a zenei underground és a maffia vonatkozású alvilág is találkozik a verseken belül, sajátos hangulatot adva a kötetnek.

Legéndy Jácint avantgárd költő, performer, képzőművész. Verseit az elmúlt évek folyamán számos irodalmi lap (Árgus, Jelenkor, Liget,Parnasszus, Kulter, Új Forrás, Műhely, Litera, Prae, Műút, Kalligram, Osservatorio Letterario, Tiszatáj, Élet és Irodalom, Spanyolnátha, Hévíz, Palócföld, Reflections of Darkness, Kortárs, Népszava, Alföld, Vasárnapi Hírek) publikálta. Központi Zóna című verseskötete a 2006-os könyvhétre jelent meg a Balassi Kiadónál, RAF: Búcsúszimfónia című könyve pedig 2009-ben a Kalligramnál (kísérőesszé: Tamás Gáspár Miklós). Utóbbi felhasználásával készült A Baader-Meinhof csoport című film (Oscar-jelölés, BAFTA-jelölés) magyar szinkronja. Több írása bekerült Az év versei gyűjteménybe, a Légyott antológiába és olasz antológiákba. Könyvei a Library of Congress, a Harvard Library és a British Library kortárs magyar irodalommal foglalkozó gyűjteményében régóta megtalálhatók. Külföldi viszonylatban is újszerű nyomólemez installációi és kollázsai legutóbb az ARTE Galériában (megnyitotta: Paksi Endre Lehel), a Magyar Műhely Galériában (megnyitotta: Gulyás Gábor), valamint a Kassák Múzeumban kerültek bemutatásra. Olykor underground klubokban, például a ZegZugban és a 101 Klubban ad elő avantgárd, táncos performanszokat. Fellépéseivel nem hivatalosan, de Budapestről egyedüliként a Berlini Fal leomlásának 30. évfordulója alkalmából képviselte Magyarországot a német fővárosban is. Földalatti Oltár című verseskötete 2019 tavaszán jelent meg a Kalligram Kiadónál. Videoklipszerűen összekapcsolódó képekből felépülő verseiben sajátos módon keveredik az avantgárd és a klasszikus esztétika, illetve az alanyi és a tárgyias költészet.

Legéndy Jácint: FBI – Maffiaszólam. Prae Kiadó, Budapest, 2022. Szerkesztő: Beke Zsolt. Fülszöveg: Dezső András. Borítóterv, könyvterv és illusztrációk: Legéndy Jácint. Méretek: 134 mm x 207 mm. Oldalszám: 72. Füles, kartonált. Limitált szériában keményborítással és védőborítóval. Ára: 3300 Forint.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket