dunszt.sk

kultmag

Cséfalvay András: „remek lehetőség a digitális kultúráról a saját eszközeivel gondolkodni”

A koronavírus hatása a kultúrát sem kerüli el. Annak minden területén nyomot hagy. Mi történik a képzőművészet világában? Kérdéseinkre Cséfalvay András képzőművész, a pozsonyi Képzőművészeti Főiskola tanára válaszolt.

A múzeumok és a galériák zárva. Sok helyen online teszik elérhetővé a kiállításokat. Mit tudnak tenni ebben a helyzetben a múzeumok és galériák? De nemcsak a nagy, hanem a kis galériák is bajban vannak…

A galériák, múzeumok voltak az első intézmények, amelyeket be kellett zárni, és valószínűleg ugyanígy az utolsók is lesznek, amelyek csak hónapok múlva nyithatnak majd ki. A legjobban érezhető törés nem is kereskedelmi/kísérleti, mainstream/alternatív hozzáállasok mentén történik.

Az domborodik ki, hogy a kultúrát vállaikon vivő intézmények, sőt gyakran egyének közül milyen nagy számban élnek bizonytalanságban, és mennyire törékenyek, illetve függenek más hálózatoktól. Míg az egyetemek, iskolák, állami galériák és múzeumok alkalmazottjai otthonukból keresik a tanítás, múzeumi oktatás, tárlatvezetés online lehetőségeit, a szabadúszó művészek, magánvállalkozó galériatulajdonosok ezzel szemben valamivel nehezebb szituációból küzdenek, hogy a saját egzisztenciájukat is biztosítsák. És bar ez mindig is így volt, most a „kolera idején” különösen érezhető ez a különbség. Ennek enyhítésére több kezdeményezés is született, a „Kiállunk a kultúra mellett” (Stojime pri kultúre) az új kormány miniszterasszonyával folytat tárgyalásokat egyfajta segédprogrammal kapcsolatban. Vannak online kezdeményezések, ahol előre lehet még nem dátumhoz kötött kulturális eseményekre jegyet venni azzal, hogy majd a jövőben valamikor értékesíthetőek lesznek. Jól működnek a támogatást nyújtó kulturális alapok is, amelyek szintén próbálnak a körülményekhez mérten enyhíteni a kulturális szcéna bizonytalanságain.

Felmerül az a kérdés, hogy bár a szabad művész effajta egzisztenciális bizonytalansága nem feltétlenül újdonság, a változás abban a kapcsolati hálózatban történ(het)ik, ami gyakran pont a bizonytalanságot ellensúlyozza. Az otthoni karanténra ítélt szellem meg van fosztva attól a hálótól, attól a társaságtól, közösségtől, amely sokszor a megerősítést, a létvérvényt tudja adni. És valahogy az online tér a legtöbb esetben ezt nehezen tudja helyettesíteni. Ez azért inkább megfigyelés, mint analízis, de az online kiállítás online-kiállítasmegnyitók nélkül azért más.

Mit gondolsz az online kiállításról? A művészek általában a kiállítóterem terét, vagy egyáltalán a teret is használják, amit nehéz kamerákkal visszaadni. De egy festmény is átalakul a digitális térben. Ez az eszköz csupán az érdeklődés fentartására lehet alkamas? Vagy van létjogosultsága? Ha igen, milyen?

Az előző válaszommal ellentétben, ha nem a művész, hanem a mű szempontjából nézzük, az online tér, online kiállítás és mű egy nagyon izgalmas új hely, és szerintem valamelyest még felfedezésre vár. Nem mintha nem létezne médiaművészet már ötven éve, és már a kilencvenes évek elején volt net-art, de, akár a jelenlegi körülmények közt is, kialakult egy új közönség, csak fel kell fedezni. És ezzel főleg arra utalok, hogy igen, ahogy a kérdésben is hangzik, hagyományos hozzáállasok online prezentációja inkább az érdeklődés fenntartására szolgálhat, kínálkoznak azonban új formák. Az online művészetnek nyilván élnie kellene az új képiséggel, az új nyelvvel, új lehetőségekkel. Arról nem is beszélve hogy a digitális kultúrával kapcsolatban akadnak kritikus pontok is, nem vagyok egy techno-optimista. A digitális kultúra kritikája viszont nem rekedhet kívül, ezért remek lehetőség a digitális kultúráról a saját eszközeivel gondolkodni, kísérletezni. És akkor kiderül, ugyanúgy lehet egy virtuális valósági élménynek minősége, finomsága és értéke. Éppen a napokban egy prágai filozófus barátommal tervezünk egy számítógépes játékengine-ben játszódó prezentációt.

Senki nem lát a jövőbe, az azonban biztos, hogy a vírusveszély elmúltával, illetve azzal, ha ellenőrzöttebb körülmények közt velünk marad, más életet fogunk élni, még ha ennek mértéke kérdéses is. Hogy gondolod, mi vár a galériákra, múzeumokra, illetve a képzőművésztre a korona után?

Annak ellenére, hogy a jövőt nehéz látni, szerintem nagyon fontos foglalkozni vele. Teremtjük a jövőt azzal, amilyennek képzeljük. Ha állandóan csak disztópiát festünk, más jövő nem lesz. Amit számomra a felszínre hozott a jelenlegi helyzet, az pont a kapcsolati háló törékenysége, a kultúra függése egy stabil társadalmi berendezkedéstől. De jó ezekről elgondolkodni, és bár én egyetemi tanárként nem élem meg megélhetési kríziskent a jelent, egyre jobban előtérbe kerül mint fontos társadalmi téma az odafigyelés, egymás és hálózataink ápolása.

A koronavírus könyvkiadásra tett hatásáról Mészáros Sándor beszélt.
A színházak helyzetéről pedig Máté Gábor.