Vírustörténetek a populáris irodalomban

Amikor a koronavírus terjedése berobbant a köztudatba, megszaporodtak az olyan listák az interneten, melyek olvasmányokat ajánlanak az aktuális helyzethez igazodva. Ezekben az összeírásokban általában keveredik a populáris irodalommal kapcsolatban az, hogy egy járvány köré épített történetben a kórokozó vírus, baktérium vagy prion. Ebben a rövid eszmefuttatásban olyan műveket idézünk fel, melyek vírustematikával dolgoznak, tehát a látókörén kívülre esnek például azok a művek, melyek a pestisjárványokkal vagy a kolerával operálnak (mindkettőt baktérium okozza), és melyekkel másutt foglakoztunk. Himlő, sárgaláz, kanyaró, vérzéses lázak, AIDS, influenza – ezek a vírusfertőzés klasszikus esetei, és ezek közé tartozik immár a koronavírus-járvány is. Az Enzo Gallori-féle Genetika képes enciklopédia 92. oldalán van egy remek kép, amelyen egy baktériumot, egy törpebaktériumot és egy vírust látunk egymás mellett. (A pásztázó elektronmikroszkóppal készített, színezett fotó alapján azonnal láthatók az arányok, érdemes megtekinteni. A továbbiak szempontjából a biológiai különbségek nem fontosak.) Kezdjük egy releváns hibriddel.

Greg Bear A vér zenéje című regényében Vergil Ulam a Genetron cég kutatója magánkísérleteket folytat: DNS-összetevőket tervez tiltott mikroorganizmusokhoz; emlősök génjeit rekombinálja, vírus- és baktériumgéneket kever hozzájuk. Célja az értelmes sejt kitenyésztése. Bázisláncokat dolgoz ki, melyek mindegyike egy DNS-RNS-fehérjelogika alapját képezi. Ezeket E. coli baktériumokba ülteti körkörös plazmidok formájában. A baktériumok beépítik saját DNS-állományukba a plazmidokat, majd osztódáskor továbbadják a „biologikát” az új sejteknek. Közben Vergil vírusok közreműködésével (fordítótranszkriptáz) létrehozza a visszacsatolási hurkot az RNS és a DNS között. „Mihelyt a hurok a helyére került, a sejtek kifejlesztették saját memóriájukat, valamint azt a képességet, hogy feldolgozzák a környezetükből származó információkat, és azok szerint működjenek.” Ezzel tulajdonképpen – nanotechnológiai párhuzammal élve – apró számítógépeket hoz létre, melyek autonóm egységekként funkcionálnak. Mivel a vírusokat szerves anyagok szervetlen komplexeként lehetne meghatározni, ez az alapötlet bár kombinálja a különböző organizmusokat (baktériumokat, limfocitákat), a víruspárhuzamot mindvégig fenntartja. A regénybeli járványt nem lehet megfékezni, csak alkalmazkodni lehet hozzá.

Ha vírustörténetekkel foglalkozunk, egy ilyen gondolatmenetből nem hiányozhat Stephen King Végítélet című regénye, melyben egy szuperinfluenzának nevezett vírus kiszabadul egy titkos laboratóriumból. A szerző a pandémiából bontja ki a posztapokaliptikus környezetben játszódó cselekményt, amely végső soron a jó és a gonosz örök küzdelméről szól. (Érdekes, hogy Oldstone Vírusvadászok című könyvének az influenzát tárgyaló fejezete az Istencsapás, ami megismétlődhet alcímet kapta, ami részben rímel King víziójára. A virológus egyébként ebben a fejezetben mutatja be, hogy miért Kína az az ország, ahonnan a világjárványok kiindulnak.) A Végítélethez mindazonáltal rendelkezünk egy remek kalauzzal is, L. Varga Péter Ördögi járványtan című esszéje az Új Szó 2020. április 11-i számában közel hozza a regény legfontosabb elemeit, és sikeresen olvassa azokat a COVID-19 kontextusában. „A több szálon futó, sok szereplőt mozgató cselekmény a járvány valamennyi aspektusát fölvillantja. A fertőzés azonosítása. Tagadás a hivatalos szervek részéről. Brutális vesztegzárak. A sajtó félrevezetése és elhallgattatása. Kései cselekvés és pánik. Tömött kórházak, rengeteg halott. Közlekedési és közbiztonsági káosz. A gazdasági összeomlás be sem következhet, hiszen minden rendkívül gyorsan, két hét leforgása alatt zajlik le. Innen kell folytatniuk a főszereplőknek, a szétzilálódott társadalom és élet romjain.” A Végítélet valóban a komplex problémakezelés regénye, amely egyben túl is mutat magán a járványhelyzeten, felvonultatva a társadalmi paranoia különböző változatait.

A science fiction és a techno-thriller klasszikusaként nyilvántartott Michael Chrichton Az Androméda törzs című regénye anno egy olyan problémakörre épült, melyet szintén érdemes megemlíteni ebben a kontextusban. A pályájáról letért műhold olyan ismeretlen mikroorganizmusokat (vírusokat) hoz magával a földre, amelyek azonnal végeznek egy kisváros lakóival, porrá változtatva az emberek vérét. A történet kiindulópontja lenne most érdekes a számunkra, ugyanis Chrichton a hatvanas években onnan vette az ötletet, hogy egy evolúcióelméleti tanulmány lábjegyzete ráirányította a figyelmet a bolygónk felső légkörében található organizmusokra. A regényben az idegen vírus folyamatosan mutálódik, így mindig lépéselőnyben van a tudósokkal szemben. Az ellene folytatott küzdelem a laboratóriumban legendássá vált, ugyanis nemcsak aprólékos kidolgozásával hívta fel magára a figyelmet, de egyben arra is utalt, hogy a biológia befolyása a hadiiparra az elkövetkező időszakban nőni fog. Ebből kiindulva Az Androméda törzs annak az elgondolásnak vált példaértékű megfogalmazásává, hogy az ismeretlen eredetű problémákat a technológia segítségével lehet kezelni. A regény hatása egyébként valóban kinőtte az irodalom kereteit, még sok évvel később is Androméda-törzsként nevezték meg az újonnan felfedezett kórokozókat (az ebola, a madárinfluenza és az AIDS is megkapta ezt a címkét).

A továbbiakban egy összefüggés erejéig hadd hivatkozzam egy olyan műre, amely nem jelent meg magyar fordításban, de a témánk szempontjából lényeges lehet. Nicola Griffith Ammonite című regényének alapszituációja a következő. A Föld kolonializált egy Jeep nevű bolygót, amivel elvesztette a kapcsolatot, majd egy társaság megpróbálja rekolonializálni, de az expedícióból sok nő és az összes férfi meghal egy vírusfertőzésben. A bolygót, ahol az őshonos populáció kizárólag nőkből áll, karanténba zárják. A történet főhőse egy antropológus hölgy, aki a Jeepre érkezik, hogy tesztelje a vakcinát, sorra látogatva a helyi közösségeket. A történet fordulópontján Marghe leáll a teszteléssel, befogadja a vírust, és megtanulja, hogyan tud a női közösség fennmaradni (pl. gyermeket nemzeni). Bár a cselekmény a teljes izoláció felé tart, a regény mégis inkább azt helyezi a középpontba, hogy a főszereplő a Jeep bolygón miként adaptálódik az élethez a vírus segítségével. Griffith alkotásában tehát a mikroorganizmus biológiai tevékenysége a bolygó világának gender szempontú megközelítésére vetül, így az Ammonite jó példa a science fiction társadalmi- és identitásproblémák iránti érzékenységére is. (Innen nézve nem véletlen, hogy a regény elnyerte a Lambda Literary Awardot, mellyel az LGBT iránt érzékeny sci-fi és fantasy műveket díjazzák.)

Régi gondolat a biológiában, hogy a földi ökoszisztéma egyetlen komplex rendszerként is felfogható. Ötödikként egy olyan magyar regényre utalnánk, amelynek előfeltevésében fontos szerepet kap ez a gondolkodásmód. Fedina Lídia Virokalipszis című alkotásának cselekménye egy anomáliával veszi kezdetét: egy kanadai nemzeti parkban elpusztulnak a növények. A „bűnös” egy ősrégi kórokozó, amely kiesett az élet alakulástörténetéből, hirtelen aktivizálódása azonban beláthatatlan veszélyeket jelent a földi flórára vonatkozóan. Ez a vírusoknál is kisebb mikroorganizmus (ősi viroid) tehát a növényeket támadja meg, melyek nem tudnak védekezni ellene, így hatalmas lyukat üt a földi ökoszisztémán. A történet során a tudósoknak sikerül ellenállóbb növényeket kikísérletezniük, ám a probléma ezzel csak eltolódik a rendszeren belül, ugyanis az emberek számára előállított oltóanyag mellékhatásának is súlyos következményei lesznek. A horrorba hajló apokaliptikus történet közel hozza azt az elképzelést, hogy a globális földi élet valamely láncszemének eltávolítása zavart okozhat a rendszer valamely másik pontján, de végigfuthat akár a teljes hálózaton is. Emellett ez a geopolitikai gondolkodásmód arra is tekintettel van, hogy a komplex rendszerek igen sérülékenyek, könnyű őket összeomlasztani. És ehhez elég egy apró vírus, vagy egy annál is egyszerűbb kódcsomag. Valami, ami hatékonyabban formálja át a Földet, mint a geológiai folyamatok.

H. Nagy Péter vírussorozatának további írásai:
Vírustörténetek a tudománynépszerűsítő irodalomban
Az elme vírusai
Történetek a mikro- és a nanovilágból
A járványtematika irodalmi kapcsolatrendszerei
A járványtematika kultúrtörténeti kapcsolatrendszerei