Írók vad álmai – Puskás Panni, Demény Péter

Sorozatunkban azt kérdezzük meg irodalmároktól, művészektől, hogy mi a legvadabb, szakmájukkal összefüggő álmuk, amely akár meg is valósulhatna. Valamennyire valóságos, mégis vad dolgokat keresünk, személyeseket és szakmaiakat. Most Puskás Panni és Demény Péter álmait tesszük közzé.

Puskás Panni

Májusban megjelent novelláskötetemben, A rezervátum visszafoglalásában van egy novella, amelynek címe Önsajnálat a Szigetközi holtágban. Ebben az elég hibbant elbeszélő arról fantáziál, hogy ha meghal, akkor a temetésén elhangzik majd egy beszéd, ami a magyar közállapotokról fog szólni, és aminek hatására a gyászoló tömeg elindul, hogy elfoglalja Magyarország parlamentjét. Ha az a kérdés, hogy mit szeretnék legjobban elérni az írásaimmal, akkor arra természetesen az a válasz, hogy forradalmat akarok csinálni. Vagy úgy, ahogy az elbeszélőm tette, vagy úgy, hogy saját magamat győzöm meg az írás aktusán keresztül a helyzet tarthatatlanságáról. Az is jó, ha közösen csináljuk a forradalmat, és az is, ha én egyedül próbálom meg. A rezervátum visszafoglalása lényegében egy felhívás erre, körülbelül úgy, mint a Nemzeti dal, csak kicsit kevesebb pátosszal és vagánysággal. A szavakat tetteknek kell követniük, különben komolyan vehetetlenné tesszük a szavakat – ezt Petőfi elég jól tudta.

Különben ez nem fog mostanában megvalósulni. Ernyedt passzivitásban éljük az életünket, amire a járvány időszaka csak rátett még egy lapáttal. Most derült ki igazán, mennyivel több bennünk a félelem, mint a tettvágy, és hogy a nemtetszésünket vagy a szolidaritásunkat leginkább facebookos matricákkal igyekszünk kifejezni. Én sem leszek öngyilkos merénylő, ez már elég valószínű, csak csücsülök tovább a kényelmes kis véleménybuborékomban, és még arra sem veszem a fáradtságot, hogy azon belül megfogalmazzam a különvéleményemet. Nincs rá időm. De ha valaki forradalmat csinálna, az legyen kedves, szóljon, hátha meggondolom magam.

Demény Péter

A Látó táborból öten utaztunk Kolozsvárra: Sánta Miriám, André Feri, Kovács Péter Zoltán, Szterczey Szabolcs és én. Amíg Péter vezetett, Feri folytatta játékát, melyet már a táborban megkezdett. Ott azzal lepett meg, hogy emlékezőfüzetet adott körbe a maga mosolygós rámenősségével: válaszoljon mindenki akárhány kérdésre: melyik a kedvenc színe, melyik a kedvenc könyve, száma stb.

A kocsiban többek között azt is megkérdezte, hogy mi az álmunk. Nos, ha két csoportba osztom az álmaimat, akkor az elsőbe azok kerülnek, amelyek már nem megvalósíthatók: hogy legyek zeneszerző vagy mesterszakács. A másikba, ami a lehetetlenséggel határos ugyan, de előfordulhat: hogy jussak el Hawaii-ra vagy Martha’s Vineyardra, esetleg ott is éljek. A Hawaii 5.0 annyira elragad a tájaival és a klímájával, hogy az azért; Martha’s Vineyardon pedig olyanok éltek, mint az egyik kedvenc íróm, William Styron, és Samuel P. Huntington. Freud bizonyára kihüvelyezné, hogy szeretnék egyszer egy olyan regényt írni, mint a Nat Turner vallomásai. Nem tévedne az öreg.

Az óceánt meg már magyarázni sem kell.

Nagy Hajnal Csilla és Berta Ádám álmai itt érhetők el

Simon Bettináé és Gál Hunoré pedig itt

Nagy Márta Júliáé és Németh Zoltáné itt

Puskás Panni fotója: Valuska Gábor